Alföldi Róbert visszatér a Nemzetibe

2016.05.31. 16:47

Alföldi Róbert rendezi a 2016-os Armel Opera Fesztival nyitó előadását, Eötvös Péter Senza Sangue című opera-pszichothrillerét állítja színpadra. Alföldi Róbert már tavaly elmondta, nagyon egyszerű okai vannak annak, hogy itt fogják bemutatni az operát, mégpedig, hogy csak itt adottak a technikai feltételek az általa rendezett Eötvös-mű és azt a műsorban követő, Kékszakállú című Bartók-mű színreviteléhez.

Azt is elmondta, nem rossz érzés számára visszatérni egykori színházába, sőt inkább természetes. Az előadás az Opera Theatre d’Avignon produkciója, az ősbemutatót már meg is tartották, itthon egy előadás lesz június 27-én.  

Az Armel egy nemzetközi operafesztivál, amit június 27. és július 2. között rendeznek Budapesten. sok eupai társulat vendégszerepel. A HVG úgy tudja, a Nemzeti nem akarta, hogy náluk rendezzék a fesztivált, de végül a megszokottnál jóval drágábban, egy estére bruttó ötmillió forintért kiadták a fesztiválnak az épületet.

A fesztivál teljes programját itt találja.