Palvin Barbival erősít a Ludwig

Nagyszabású divatfotó-kiállítással készült a nyárra a Ludwig Múzeum, ami tök őszintén azoknak is érdekes, akiknek amúgy nem mond semmit ez a műfaj. A mostani már nem az első nagy fotókiállítása a Ludwignak, és egyben illeszkedik abba a trendbe is, amiben magyar származású, de külföldön alkotó művészek munkásságát akarják bemutatni. Július 8-tól a Svédországban élő, de Szekszárdon született fotós, Peter Farago és Ingela Klemetz Farago divatfotói láthatók Nők Chanelben címmel.

Én abszolút megértem, ha valakit nem vonz a divatfotó műfaja, én sem vagyok a témának nagy ismerője, de ez a kiállítás bejött. És szerintem működik annak is, akinek a Chanel túl sok és giccses, hiszen ezeken a képeken leginkább az alkotás folyamata az érdekes.

Az alkotópáros számára – akik egyébként az életben is egy párt alkotnak, húsz éve házasok – engem egészen meglepő módon, teljes hozzáférést biztosított archívumához a Chanel. Ezt úgy képzeljük el, hogy a márka gyakorlatilag az 1909-es alapításáig visszamenően őrzi kollekcióit, és ebből a temérdek felhalmozott anyagból válogathattak képeikhez Faragóék. A fényképek így a divattörténet közel száz évét felölelik, hiszen az 1920-as évekbeli daraboktól kezdve a legújabb kollekcióig minden jelen van. Úgyhogy annak ellenére, hogy divatfotókról van szó, az egész anyag valahogy könnyű és kortalan, inkább elegáns, semmint aktuális.

A két fotós első sorozata Északi nők Chanelben címmel futott, és természetesen főleg svéd, finn és balti modellekkel dolgoztak együtt – ez az anyag már látható is volt néhány helyen. Aztán mindenképpen szerettek volna kelet-európai modellekkel és helyszínekkel dolgozni, amiben valószínűleg nagy szerepet játszhatott Peter Farago származása is, aki bár még gyerekként költözött Svédországba, ma is elég jól beszél magyarul.

Így az északi modellek után lengyel, román és magyar modellekkel folytatták a sorozatot, többek között Mihalik Enikő, Palvin Barbara, és Vanessa Axente látható a képeken.

Nekünk nyilván a magyar vonatkozású képek a legérdekesebbek. Az alkotók kiemelték, hogy rettenetesen nagy hangsúlyt fektetnek a helyszín kiválasztására, ennek ellenére mondjuk a magyar helyszíneket annyira nem bonyolították túl:

Természetesen mindenkit tetőtől-talpig Chanelba bújtatva, így érdekes megfigyelni, hogyan működik egymás mellett Karl Lagerfeld kollekciója és a matyó hímzés – mert működik. A pusztás képeket, mint Peter Faragó elmondta, a Tarr Béla filmek ihlették és nagyon sokáig keresték hozzá a megfelelő helyszínt az Alföldön, míg a Mihalik Enikő-féle fotók inkább a régi magyar népi fényképek világát hozza vissza.

Ingela Klemetz Farago egyébként elmondta, hogy imádják ezt a magyar sorozatot, és nem véletlen a képeken visszaköszönő melankólia. Mint mondta, a melankólia, bármennyire is szeretnénk, nem csak a magyarok jellemzője, hanem a svédeké is, szerinte ez a dolog erősen közös bennünk. Hozzátette, ő személyesen el van ájulva a pusztától, többször járt már ott, és imádja azt a tájat.

Peter Farago szerint ők a legutolsó fotósok a világon, akik szakítottak az analóg technikával, de már muszáj volt, mert nem tudták már hol előhívni a képeiket. Úgyhogy ezek a képek már digitális technikával készültek, de amennyire lehet, maradnak az analóg módszereknél. Igyekeznek tökéletes beállításokat létrehozni, és minél kevesebb felvételt készíteni. És csak olyat, amiben a modell is jól érzi magát. Hosszan dolgoznak egy-egy beállításon, és nincs begyakorolt receptjük a munkára. Van, hogy a helyszínt választják ki előbb, de van, hogy a ruhát. A Chanel egyébként bármelyik ruhát a helyszínre szállította nekik.

Ha találnak egy különleges helyszínt, akkor azzal játszanak, ha pedig egy egyedi ruhát, akkor azon van a hangsúly. A tökéletes összhatásra talán az Anna Jagodzinskával fotózott egyik lengyel sorozat a legjobb bizonyíték, amiben a Marie Curie-ről készült legismertebb fényképet próbálják megidézni, és a hozzá választott ruha is Curie foglalkozására utal.

A Nők Chanelben szeptember 11-ig láthat a Ludwig múzeumban.