Meghalt Szegedy-Maszák Mihály
Hetvenhárom éves korában meghalt Szegedy-Maszák Mihály, Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az összehasonlító irodalomtudomány, a fordításelmélet és a magyar irodalom 19. századtól 21. századig tartó időszakának neves kutatója - írja a Pesti Bölcsész Akadémia nevű Facebook-oldal.
Szegedy-Maszák az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol–magyar szakán, 1966-ban szerzett tanári diplomát, 1967-ben pedig a Cambridge-i Egyetemen kapott bölcsészdoktori címet.
1981-ig az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozott tudományos munkatársként, majd főmunkatársként. Volt a József Attila Tudományegyetem adjunktusa, majd 1981-ben az ELTE irodalomtörténeti tanszékének docense lett, ahol 1990-ben egyetemi tanári kinevezést kapott, majd 1992 és 1994 között a 19. századi irodalom tanszék vezetője volt. 1994-ben az összehasonlító irodalomtudományi tanszék vezetőjévé nevezték ki. A tanszéket 2008-ig vezette. Több külföldi egyetemre hívták meg vendégprofesszorként és vendégkutatóként, sőt 1991-ben az Indiana Egyetem összehasonlító irodalomtudományi egységének professzorává nevezték ki.
Volt a Hungarian Studies felelős szerkesztője és a New Literary History szerkesztője, ő volt a Protestáns Szemle főszerkesztője, és az Arcadia, az Across Languages and Cultures és a Filológiai Közlöny szerkesztőbizottságának is tagja volt.
1997-ben választották a Nemzetközi Összehasonlító Irodalomtudományi Társaság alelnökévé, egy évvel korábban pedig a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság alelnökévé. 1998 és 1999 között a frankfurti könyvvásáron való részvétel miniszteri biztosa volt. 2000-ben a Collegium Budapest Tudományos Tanácsadó testületébe is bekerült. Volt a Magyar UNESCO Bizottság alelnöke, és a Habsburg Történeti Intézet tudományos tanácsadója. 1998 óta volt a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2002-ben az MTA Irodalomtudományi Bizottságának elnöki tisztét is átvette.
Kutatási területe a regényelmélet, az összehasonlító irodalomtudomány és a magyar 19-21. századi magyar irodalom volt. Nagy szerepe volt az összehasonlító irodalomtudomány magyar örökségének külföldi elismertetésében. Egyik szervezője és vezetője volt a magyar irodalom történetének többféle értelmezését összefogó háromkötetes könyve szerkesztésében és megírásában, amely 2007-ben A magyar irodalom történetei címmel jelent meg.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Ne maradjon le semmiről!