Mátyás
8 °C
11 °C

A végén zsarnok leszel, vigyázz

kz06
2016.08.20. 07:27
Aki önkényuralomból politizál, az éhezik, retteg, aztán megölik, de ez még nem jelenti azt, hogy ne akarnának páran diktátorok lenni.
A végén úgyis megölik, huszonhárom szúrással késelik halálra.

Ennyit mindenki tud Julius Caesarról, meg még azt is, hogy fogadott fia, Brutus is a merénylet kitervelői és végrehajtói között volt. És mindezt azért, mert Caesar túlságosan megszerette a hatalmat, vagy még inkább az önkényt és a személyi kultuszt. Félő volt, hogy nem azért van hatalmon, hogy a közt szolgálja, hanem azért, hogy a saját hatalmát szolgálja. És ez nagyjából meg is magyarázza, miért szeretik ma a színházak a Caesarról szóló történeteket. Mármint azok a színházak, amelyek hajlamosak felfedezni a mai kor politikusainak gondolkodásában némi hasonlóságot mindezzel – vagy amelyikeket érdekli egyáltalán a mai kor, mert ebből egyre kevesebb van Magyarországon.

Szálinger Balázs költő-író-drámaíró a Caesar-történetnek nem a jól ismert, Shakespeare által is megénekelt epizódját írta meg, hanem az előzményt. Az ifjú, de a politikában már nagynevűnek számító Gaius Juliust ugyanis egyszer elrabolták és aránylag hosszú ideig fogva tartották a kalózok. Szálinger továbbgondolta ezt a történetmorzsát, és színdarabot csiholt belőle, de a szónak nem csak abban az értelmében, hogy párbeszédeket talált ki egy negyvennapos fogság pokolbéli víg napjaira. Hanem úgy is, hogy tétet adott ennek az életrajzi lábjegyzetnek: az ő verziójában Caesar a kalózok jól működő, demokratikus „köztársaságát” látva jön pár fontos dologra arról, ahogyan szerinte érdemes lenne vezetni egy országot.

Arról, hogy pusztán az elvek szintjén nézve milyen kevésben is tér el egy bűnöző közösség egy alkotmányos államtól, a gyakorlatban pedig pláne mennyi hasonlóságot találni. Hogy érdemes-e azért küzdeni, hogy ne egy kézben összpontosuljon minden hatalom – és hogy mennyi pozitív következménye is lenne annak, ha ez mégis így lenne, leszámítva egyetlen apróságot, a diktatúrát. Ekkor mondja a drámában Caesarnak a kalózok vezére: „Hejj, a végén zsarnok leszel, fiú. / Vigyázz, az a legboldogtalanabb. / Egy rabszolga, és nincsen semmije, / Éhezik és retteg, és megölik.” Lehet, hogy így van, de vajon nem nagyobb kísértés az önkényuralom, mint amekkora fenyegetés egy esetleges merénylet?

Szálinger Balázs darabjának feszültségét persze nemcsak az érdekes gondolatkísérlet adja, de annak az izgalma is kitart végig, ahogy az író végig verses formában tartja a szöveget, aminek szigorú patinája remekül le-lefejeli a mondatok profanitását, a trágárságokat. És maga a történet is jó: nemcsak politológiai okfejtésről van szó, sőt, az bőven kisebbségben marad. Van itt a főnök lányával szerelmes, de törvénytelen és veszélyes viszont folytató kalózszakács, amit háromszöggé formál a neveltjeit szexuálisan kihasználó dada figurája; van konfliktus a ficsúr római és a nyers perzsák között; van már-már apa-fiú viszonyból kisarjadó árulástörténet – egyszóval

minden, ami egy jól megírt drámából készült, feszült, okosan felépített előadáshoz kell.

És a Magyar Színház színésze, Horváth Illés első rendezésével a Zsámbéki Színházi Bázison rögtön egy ilyet hoz az egykori rakétabázis csarnokának falai közé. Ráadásul olyan atmoszférát teremt az első pillanattól fogva, ami nemcsak egy debütáns rendezőtől tűnne hátborzongatónak jónak: a mocskosságának, kopárságának költőisége miatt elemelt, ugyanakkor egy csóró banda szálláshelyét tulajdonképpen realistán idéző, raklap-matrac-hordó díszletet a színészek építik fel az első, néma jelenetben, libabőrös zenei aláfestéssel. És Cseh Renátó terének hatása végig megmarad: Horváth Illés remekül bánik a zenével, a nyomasztó zörejekkel is, és a díszleteket pont annyira használja, hogy az egy percig se tűnjön kényszeresnek, de mégis érzékelhető legyen a későbbi vérfürdőt korábbi konfliktusok nyomaival előrevetítő látvány fenyegető súlya.

Ráadásul úgy tűnik, a színészből lett, fiatal rendező a színészvezetésben is nagyon jó, amire nem magyarázat csak a saját múltja, érzékről van szó: kivétel nélkül minden színész olyan természetesen szólal meg a kezei között, amennyire csak a versforma lehetőséget ad rá. Az amatőr színészből hosszú idő alatt, hihetetlen kitartással magát a pályára küzdő Lovas Emília szerepe talán a legkisebb, de első megjelenésének – egy kötélen vezetett kurvát játszik, akivel a vezér kedvére játszadozik – lánctépő ereje máris nagyon hatásos, a szemében szinte szó szerint szikrázó indulatról már nem is beszélve. A színésznő aztán később is megejtően hozza a naivitás és az ösztönösen vad erotika mind beszédben, mind testbeszédben jól keveredő elegyét.

Takács Géza Caesarjának pökhendi magabiztossága nemcsak azért izgalmas, mert minden egyes szereplő és Takács közt automatikusan feszültséget generál, de azért is, mert mélyebb értelmet ad Gaius Julius darabvégi magatartásának: annak, hogy megfogan benne a zsarnokság, nem egyszerűen a politikai megfontolás az oka, de az érzékenyen ábrázolt jellemhibák is. Gáspár Tibor kalózvezérében az a legjobb, hogy se nem kalózos, se nem vezéres: az erőskezű vezető mögül Gáspár újra meg újra kivillantja a benne élő naiv, lelkes apafigurát. Nagy Mari dadája – pont vele pont ellentétesen – pajkosságnak próbálja mutatni a megkeseredettséget és a magánytól való félelem rezignációvá vált egykori pánikját; nemcsak Szálinger gyönyörűen megírt asszonymonológja miatt szép az ő nagyjelenete, de azért is, mert Nagy Mari ezzel leplezi le önmagát.

Pál András a kalózvezér első beosztottjaként nem mutatja meg nagyon sok dimenzióját egy erőből vezető macsónak, de ez értelmet nyer Horváth Illés végső ötleténél, az előadást záró „slusszpoénnál”, ami továbbgondolja, és ha tetszik, még inkább a mába fűzi a Szálinger-darabot: arról tesz egy felvetést, hová vezethet, ha

a politika gátlástalansága és az egyéni érdekek miatt a kisember végletesen és véglegesen alulmarad a jobban helyezkedő, de általában nem jobb emberekkel szemben.

Semmi jóra, mondja Horváth Illés. Semmi jóra. A zsámbéki Köztársaság leginkább azért sikerült ennyire erősre, mert efelől olyan kis kétséget sem hagy bennünk, ami akár csak a Parlament zárt ajtajai alatti küszöbrésen be tudna szivárogni.

Ne maradjon le semmiről!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Teneriffe - Loro Park

Teneriffe és Spanyolország legmagasabb pontja a Teide ami a hasonló nevű Nemzeti Parkban terül el.