Felépült Németh Kristóf
Németh Kristóf visszatért a Billy Elliotba, írja a hétfői Blikk. A színész a darab második előadásán sérült le még augusztus elején.
![Németh Kristóf](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1253/12538/125380/12538035_74a989b981f51476ef6862a04aa3b125_wm.jpg)
Németh Kristóf
Fotó: Szécsi István
"Ez az izomszakadás semmiképpen nem jött jól, hiszen nemcsak ebben a hónapban, hanem az elkövetkező három évre tervezünk ezzel a darabbal, és oda bizony kell az egészséges láb" – mondta a lapnak Németh, aki a címszereplő apját alakítja a musicalben.
A színészt nemcsak szakember kezelte, hanem szerelme is rendszeresen ápolta. "Az elmúlt négy hónap embert próbáló volt mind fizikailag, mind lelkileg. Ráadásul nem én vagyok az egyetlen, akinek a lábával baj van, Csákányi Esztert, aki a nagymamát alakítja a térdével kellett műteni" – nyilatkozta a sérülés kapcsán még korábban.