Lemondott a Csiky Gergely Színház igazgatója

2016.08.22. 13:06

Lemondott Rátóti Zoltán, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója, aki a döntését családi elfoglaltsággal indokolta a hétfői évadnyitó társulati ülésén, írja az MTI.

A Jászai Mari-díjas Rátóti azt mondta: a mindennapi feladatok mellett a színház közelgő felújítása az eddiginél is komolyabb helytállást igényel, neki pedig hamarosan gyermeke születik, ezért a vezetői feladatokat felelősséggel nem tudja vállalni.

Kaposvár fideszes polgármestere, Szita Károly elmondta, hogy kényszerűen vette tudomásul Rátóti döntését, akivel közös megegyezéssel bontanak szerződét. Az igazgatói teendőket szeptember másodikától, péntektől ideiglenesen Fülöp Péter gazdasági vezető látja el, a megüresedett tisztségre pedig hamarosan pályázatot írnak ki.

A polgármester azt is megjegyezte, hogy Rátóti már összerakta a következő évadot, a társulat tagjai a távozásától függetlenül is tudják a dolgukat. A színház egy korábbi tájékoztatása szerint tíznél is több bemutatóval, köztük rockballadával, történelmi színjátékkal és mesejátékokkal készül a 2016/2017-es évadra. Színpadra kerül például Bereményi Géza Shakespeare királynője, Szörényi Levente, Bródy János, Sarkadi Imre és Ivánka Csaba rockoperája, a Kőműves Kelemen, valamint Agatha Christie Egérfogó című krimije is.

Szita az épület rekonstrukciójáról is beszélt: a színház legfeljebb bruttó kilencmilliárd forintból fog megújulni, a kivitelezésre két ajánlat érkezett, a nyertessel pedig szeptember végén kötnek feltételes szerződést. A megújult színház várhatóan 2018 októberének végén nyit ki újra, a produkciókat addig az Együd Árpád Kulturális Központban láthatja a közönség.

Rátóti a 2010/2011-es szezontól volt a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója.