Olivér
1 °C
5 °C

Megsemmisítették Banksy egyik híres graffitijét

2016.08.24. 08:11
A város parlamenti képviselője azonnali vizsgálatot követel amiatt, hogy megsemmisítették a brit graffitiművész Kémfülke című grafittijét az angliai Cheltenhamben.

2014 tavaszán Banksy a brit hírszerzés lehallgatóközpontjától (GCHQ) alig öt kilométerre egy házfalra festette művét, amely az ott lévő telefonfülke két oldalán hallgatózó kémeket ábrázol az 50-es évek stílusában, kifigurázva az állampolgárokat megfigyelő brit kémszervezeteket.

A közösségi médiában a hét végén elterjedt fotókon látható, hogy a graffitinek hűlt helye, a falról a vakolatot is lekaparták a téglákig.

loooooooooooop.gif

A graffiti igen népszerű volt a városlakók és a turisták körben, és gyorsan az Egyesült Királyság egyik legtöbbet fotózott nevezetességévé vált, sőt a helyi önkormányzat védettnek nyilvánította az épületet. Ez azt jelenti, hogy a városi tanács engedélye nélkül nem lett volna szabad eltávolítani a művet.

Alex Chalk, a város konzervatív parlamenti képviselője vizsgálatot követelt arról, mi történt a falfestménnyel. A városi tanács közlése szerint az épületen felújítási munkálatok folynak, de a testület arról nem tudott, hogy a graffiti a munkálatok áldozatául esett.

A graffitit már többször érték vandál támadások, 2014-ben például ismeretlenek összefirkálták. (MTI)