Elege van a Nobel-díjas írónőnek a gyáva orosz PEN-klubból

2017.01.11. 22:03

Kilépett az orosz PEN-klubból a 2015-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Szvetlana Alekszijevics. A belarusz írónő ezzel tiltakozott az ellen, hogy a szervezet nem hajlandó felszólalni azok védelmében, akiket üldöz a putyini rezsim – közölte a Dozsgy internetes tévécsatorna.

Döntésének közvetlen kiváltó oka Szergej Parhomenko kizárása volt a PEN-klubból. A Kremllel kritikus Echo Moszkvi rádió újságírójaként is dolgozó író tevékenysége az 1989-ben létrehozott orosz PEN-Klub vezetése szerint provokatív és nem összeegyeztethető a szervezet céljaival.

Provokációja abban állt, hogy a PEN-Klubtól követelt nyílt állásfoglalást a három éve letartóztatott Oleg Szencov mellett. Az ukrán rendezőt az Oroszország által Ukrjanátül elcsatolt Krímben fogták el, azzal vádolva, hogy terrorista akciókra készült. Tavaly augusztusban 20 év fegyházra ítélték a 40 éves rendezőt, aki érdekében orosz jogvédők is felléptek. Ukrajna kérte állampolgára kiadatását, ezt Oroszország megtagadta.

A Parhonmenko kizárása után kilépett Alekszijevicsen kívül több már író, például Borisz Akunyin, akinek szintén több könyve olvasható magyarul is.

A szervezet több mint 30 tagja rendkívüli ülést követelt Parhomenko kizárásának visszavonására.

Alekszijevics belarusz állampolgárként, volt tagja az orosz PEN-klubnak. Hazájában egyetlen állami kiadó sem adta ki könyveit. Alekszandr Lukasenko elnök ugyan gratulált az írónőnek az két évvel ezelőtti díj elnyerésekor, de mosolya nem volt őszinte. Első elnöki ciklusában nem győzte ostorozni Alekszijevics munkáit, amelyek a „meztelen igazságot” keresve csak tétlenségre kárhoztatják a társadalmat, a mobilizáló erő helyett. Szerinte a Csernobilról és az Afganisztánból hazatért katonákról szóló könyvei hamisak, azokat az eseményeket átélők „szégyenkezve olvassák”, „de szerencsére kevesen.”