Törőcsik, Cserhalmi, Molnár Piroska és Szacsvay is megdöbbent a szombathelyi döntésen

2017.03.03. 13:17
A nemzet színészei az Indexnek nyilatkozva elmondták: nem értik, miért nem választották újra Jordán Tamást az általa alapított színház igazgatói posztjára, és úgy érzik, ők sem számítanak senkinek.

„Egészen megdöbbentem. Hányan kiálltak Jordán Tamás mellett, és senkit nem vettek tudomásul! Ez döbbenetes. Kiállt a város, kiállt a saját színháza, kiálltak a nemzet színészei, kiállt az egész szakma, mert egyszerűen imádják. Kapkodom a fejemet.

Nem értek én már semmit”

– mondta az Indexnek Törőcsik Mari, miután a szombathelyi közgyűlés csütörtök este eredménytelennek nyilvánította a pályázatot, amely révén a Jordán Tamás által tíz éve alapított és igazgatott Weöres Sándor Színház igazgatói posztjáról kellett volna döntenie. Mindezt ráadásul úgy, hogy a Kossuth-díjas Jordánon, a Nemzeti Színház és a Merlin korábbi igazgatóján kívül nem volt más érvényes pályázat, miután Dér András pályázatának kiszivárgása után visszalépett.

Korábban a szombathelyi színház kiadott egy nyilatkozatot, amelyben kifejezték, Jordánnal szeretnék folytatni a munkát; a levelet szinte példátlan módon a társulat minden egyes tagja aláírta. Jordán Tamást támogató nyílt levelet juttatott el Szombathely vezetéséhez a Színházi Kritikusok Céhe, a Magyar Színházi Társasághat szombathelyi civil szervezet, a Független Előadó-művészeti Szövetség, a Pintér Béla és Társulata, az Örkény Színház és a Székesfehérvári Vörösmarty Színház. A Facebookon összegyűlt 9700 támogató (ez Szombathely irányítószáma), és körülbelül ezer, Jordánt támogató szombathelyi tüntetett a városháza előtt csütörtökön este, a közgyűlés közben.

Emellett pedig Törőcsik Mari is kezdeményezett egy támogató levelet, amelyet az összes Nemzet Színésze címmel kitüntetett művész aláírt. „Mi, a nemzet színészei úgy véljük, Jordán Tamás a magyar színházi élet egyik kiemelkedő, meghatározó egyénisége. Nagy jelentést tulajdonítunk az általa alapított szombathelyi Weöres Sándor Színháznak, valamint elismeréssel adózunk azokért a teljesítményekért, amelyeket fennállása óta elért. (…) Szeretnénk, ha Jordán Tamás lenne továbbra is a színház igazgatója” – állt a levélben, amelyet eljuttattak Szombathely Fidesz–KDNP-s polgármesteréhez.

Cserhalmi György a döntés másnapján azt mondta az Indexnek: „Az ember azért ír alá ilyenkor, mert van szakmai önérzete, szakmai biztonságérzete és egy jó adag igazságérzete. Utálom, ha valaki beleül a készbe; én szégyellném magam, ha csak úgy belecsüccsennék a más által készített készbe. Tudom, hogy ez idealista álláspont, hiszen végül is a kenyéradó, az önkormányzat dönt – de az nagyon fura, hogy még dönteni sem tud. Kiállt a szakma színe-java: ha ez sem számít, az azt jelenti, hogy mi egyáltalán nem számítunk.”

Molnár Piroska az Index megkeresésére azt mondta: „Olyan indulatok kavarognak bennem, hogy az egyszerűen nem tűrné a nyomdafestéket. Csak a káromkodás jönne ki belőlem a dolog lehetetlensége miatt.

Nem tudom, érdemes-e itt bármi jót csinálni.”

Szacsvay László szerint „a józan ésszel ütközik ez a történet: végül is Tamás alapította ezt a színházat, ő hozta össze a társulatot, ami jól is működik, szereti a szakma és a társulat is. Nem jó, ha a politika beleszól a dolgokba, persze én nem ismerem a pontos hátteret, sem Szombathely közigazgatási elképzeléseit. Előfordult már nem egyszer, hogy valami jól működött, aztán elvették, hogy más csinálhassa tovább. De hát most nem is pályázik más, úgyhogy érthetetlen a dolog. Ráadásul az ilyesmi mindig társulatfelbomlással jár, mert amit valaki eddig épített, azt más lerombolja, egzisztenciák kerülnek veszélybe, színészek kerülnek megint utcára. Ezer éve ismerem Jordánt: létrehozta a Merlint, igazgatta a Nemzeti Színházat, valamicskét talán csak ért hozzá. Üssön valaki más a hasára, hogy jönne Szombathelyre színházat igazgatni? Valószínűleg a politika van a háttérben, mást nem tudok elképzelni. A dolog, összegezve: szomorú.”

Ne maradjon le semmiről!