Csak arról álmodott, hogy anya és feleség lehessen

1974. július 15-én, hétfő reggel egy kis floridai tévé, a WXLT-TV műsorvezetője, Christine Chubbuck élő adásban, a nézők szeme láttára lőtte fejbe magát a stúdióban. Bár manapság egyre gyakrabban fordul elő, hogy fiatalok élőben közvetítik a Facebookon, ahogy véget vetnek az életüknek, Christine Chubbuck esete volt az első alkalom, hogy valaki a tévéképernyőn követett el öngyilkosságot.

A lövés után a 29 éves műsorvezető felsőteste az asztalra borult, majd teste lecsúszott a székről, és magatehetetlenül a földre zuhant. A stúdióban kisebb káosz alakult ki, a képernyő hirtelen elsötétült, az adást megszakították, a látottaktól sokkolt nézők pedig tömegével telefonáltak be a sarasotai tévéhez. Bár Christine Chubbuck halálát később sokan csak városi legendának hitték, az eset valóban megtörtént.

A tragikus sorsú újságíróról tavaly két film is megjelent: Robert Greene dokumentumfilmjében, a Kate Plays Christine-ben egy fiatal színésznő, a House of Cardsból ismert Kate Lyn Sheil próbál meg felkészülni Christine Chubbuck szerepére, cikkek és felvételek után kutat, a riporternő ismerőseivel találkozik, felkeresi életének legfontosabb helyszíneit, és megpróbál a lehető legközelebb kerülni a szerephez, ám Az igazi Simont és az Afterschoolt rendező Antonio Campos életrajzi drámájában, a Christine-ben nem ő, hanem Rebecca Hall alakítja a depressziós újságírónőt, aki korábban olyan filmekben szerepelt, mint Christopher Nolan Tökéletes trükkje, Woody Allen 2008-as Vicky Cristina Barcelona című filmje, vagy Ben Affleck Tolvajok városa című krimije. A színésznő egyébként hatalmasat alakít, ezt január végén a Guardian is kiemelte a kritikájában, a filmet pedig a maximális öt csillaggal értékelték.

Mára Christine közvetlen családjának egyetlen tagja maradt csak életben, Greg Chubbuck, a néhai riporter öccse, aki nem igazán örült egyik film ötletének sem, a Sunnak például tavaly októberben azt mondta, hogy nem szeretné megnézni egyiket sem.

Senkit sem az érdekel, hogy ki volt valójában Christine Chubbuck, arra kíváncsiak, ahogy véget vetett az életének

– mondta tavaly a People magazinnak.

A Christine főszerepét alakító Rebecca Hall szerint a filmjük azonban nem Chubbuck haláláról, hanem inkább az életéről szól, a forgatókönyvíró, Craig Shilowich (aki maga is hosszú időn keresztül küzdött a depresszióval) pedig ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott a Guardiannek, hogy a riporter öngyilkossága csupán egy része a történetnek.

Greg Chubbuck attól is tartott, hogy ezek a filmek a nővére vénlányságára fognak fókuszálni, illetve a tényre, hogy a testvére szűzen halt meg. Greg azt is felidézte, hogy bátyjával, Timmel valahol a szívük mélyén mindig érezték, hogy Christine nem lesz velük sokáig. Testvérük nagyjából tízéves kora óta küzdött mentális betegségével, ami ettől fogva az egész életét végigkísérte. Greg Chubbuck szerint nővérét mániás depresszió kínozta, kizárólag fekete-fehérben tudta látni a világot: vagy csodásak, vagy  szörnyűek voltak a dolgok körülötte. A fiatalabb testvér szerint azzal, hogy Christine Chubbuckot „általános depresszióval” kezelték, csak rontottak a helyzetén. Szülei is elszántan hittek a gyógyulásában, tíz év alatt több mint egymillió dollárt költöttek pszichológusokra és pszichiáterekre, hogy a lányuk is úgy láthassa a világot, ahogy a környezetében szinte mindenki más.

Nem volt szerencsés a szerelemben

Christine Chubbuck nem a floridai Sarasotában született, hanem az ohiói Hudsonban, 1944 augusztusában. Innen egy Clevelandhez közeli lányiskolába került, tévés-rádiós diplomáját Bostonban szerezte 1965-ben (előtte két másik intézményben is megfordult). Egyik gyerekkori barátnője szerint már kislánynak is különc és szeszélyes volt, majd 16 éves korában nagy csapás érte: élete első barátja, Dave egy autóbalesetben életét vesztette. Greg Chubbuck szerint nővérének a 23 éves kajakos volt élete szerelme, elvesztését pedig csak nagyon nehezen tudta feldolgozni. Öt évvel később, 21 évesen találkozgatni kezdett egy harmincas évei elején járó fickóval, ám a románc nem teljesedhetett be, mert az apja eltiltotta őket egymástól a férfi kora és zsidó vallása miatt.

Christine Chubbucknak soha többé nem volt már több szerelmi kapcsolata az életében, a társtalanság és a magány érzése pedig csak tetézte a depresszióját. Ráadásul bele volt esve egyik kollégájába, George Peter Ryanbe, akit nemcsak a kamera szeretett, hanem a nők is. Christine egy alkalommal még tortát is sütött a jóképű bemondó születésnapjára, de az elvált férfi nem őt, hanem egyik kollégájukat, Andrea Kirby sportriportert választotta, aki mellesleg Christine egyik legjobb barátnője volt.

Christine egyébként az egyetem elvégzése után Clevelandban, Pittsburghben és az ohiói Cantonban is dolgozott, és csak ezután telepedett le a floridai Sarasotában, ahol a tévézés mellett fogyatékkal élő gyerekeknek adott bábelőadásokat. Chubbuckot a környezete éles eszű és tehetséges újságírónak gondolta, aki azonban állandóan kételkedett magában és a munkájában is. A munkahelyén a legnagyobb nyomást az okozta számára, hogy a gyenge nézettségű csatorna elvárta tőle, hogy szaftos anyagokkal csalogassa a képernyők elé a nézőket, ő azonban ellene volt az olcsó, szenzációhajhász újságírásnak.

A riporternő a depressziója és a szerencsétlenül alakuló szerelmi élete mellett egy másik hatalmas pofont is kapott az élettől: 28 éves korában a jobb oldali petefészkét el kellett távolítani, majd az orvosa közölte vele, hogy ha két-három éven belül nem esik teherbe, akkor valószínűleg sosem születhet gyermeke. Pedig Christine Chubbuck gyerekkora óta másról sem álmodott, csak hogy egyszer remek feleség és anya lehessen. Ám mivel hosszú idő óta nem volt senkije, magányosnak és boldogtalannak érezte magát, egyenesen elképzelhetetlen volt számára, hogy ilyen rövid idő alatti férfit találjon maga mellé.

Chubbuck egyébként már 26 éves korában megpróbálta magát gyógyszerekkel túladagolni, családjában pedig tudtak szuicid hajlamáról, anyja azonban jobbnak látta a lánya munkáltatói előtt eltitkolni a korábbi öngyilkossági kísérletet, mert attól tartott, hogy kiteszik miatta a tévéből. A riportert kifejezetten foglalkoztatta a téma, a halála előtti hetekben egy öngyilkosságról szóló anyagon kezdett el dolgozni, a rendőrséget pedig a különböző módszerekről, illetve azok hatékonyságáról, kérdezte. A halála előtti héten aztán egyik kollégájával viccelődve osztotta meg, hogy vásárolt egy pisztolyt, hogy azzal aztán adás közben fejbe lője magát. Chubbuck munkatársa azt gondolta, a megjegyzést a riporter fanyar humora csalta elő, ráadásul azonnal témát is váltott utána.

De Christine nem viccelt

1974. július 15-én, hétfőn, Christine Chubbuck a nemrég vett fegyvert is magával vitte a munkahelyére. Direkt olyan napot választott, amelyről tudta, hogy aznap a családja nem nézi az adást. Műsora, a Suncoast Digest reggel kilenckor kezdődött. Chubbuck a hírekkel kezdett, utolsóként egy előző napi éttermi lövöldözésről számolt be, majd egy kisebb technikai nehézség után belenézett a kamerába, és azt mondta:

Csatornánkon mindig a legfrissebb vért és beleket hozzuk el önöknek, ezúttal pedig egy öngyilkossági kísérletet láthatnak elsőként.

Ezután előhúzta revolverét a pult alól, a jobb füle mögötti részhez szegezte (ahogy az öngyilkosságról szóló riportja során az egyik rendőrtől tanulta), és meghúzta a ravaszt. A munkatársak először azt hitték, csak viccelt, de amikor meglátták a pultot és a lapokat borító vért, káosz tört ki a stúdióban. A műsorvezető jegyzetei között később megtalálták azokat a sorokat is, amelyekben egyes szám harmadik személyben tudósított a saját halálról. A csatorna egyik munkatársa aztán ezt felhasználva értesítette a sajtót az élő adásban elkövetett öngyilkossági kísérletről. Christine Chubbuck 14 órával a lövés után a kórházban vesztette életét.

Hamvait később a tengerbe szórták, a gyászszertartáson pedig kedvenc énekesnője, Roberta Flack több dala is elhangzott. A lövést megörökítő szalagról sokáig legendák keringtek (ahogy arról is, hogy a hangmérnökök olykor hallani vélik a hangját, vagy érzik a leheletét a tarkójukon, amikor egyedül dolgoznak a stúdióban), majd kiderült, hogy a csatorna tulajdonosa, Robert Nelson őrizgette hosszú éveken keresztül, ezt a halála után, 2016 nyarán, az özvegye, Mollie erősítette meg, akinek a férje sosem mondta meg, hogy miért tartotta meg a felvételt. Mollie Nelson egyúttal azt is elmondta, hogy a szalagot nem fogja kiadni, illetve hogy egy jó nevű ügyvédi irodára bízta a megőrzését. Ezt megelőzően Greg Chubbuck sem tudott a szalag hollétéről. „A mai napig nem tudom, hol van, csak azt tudom, hogy senki nem tudja és nem is fogja tudni” – mondta még 2016 elején.

Hogy Christine Chubbuck miért épp élő adásban, a nyilvánosság előtt próbált meg véget vetni az életének, sokakat foglalkoztatott. Pszichológusok szerint valószínűleg azért, mert maga is újságíró volt, aki még a saját haláról is elsőként akart tájékoztatni (ezt igazolják a jegyzetei), valamint egyfajta fricska is volt ez a munkahelyén is elvárt bulvárosodó újságírással szemben. Vért akartok? Hát most megkapjátok! – gondolhatta magában Chubbuck, mielőtt meghúzta volna a ravaszt.

Sokan felelőtlennek tartják a döntése miatt, hogy nem gondolt a gyerekekre, akik esetleg láthatták a reggeli adást, sem arra, hogy milyen hatással lehetnek a látottak például más mentális betegséggel élőkre. Greg Chubbuck szerint a nővére öngyilkosságában azonban semmi méltóságteljes vagy dicső nem volt. Christine Chubbuck nem újságíró-mártír volt, aki a saját halálával akarta megváltani a szenzációhajhász tömegtájékoztatást, csak egy végtelenül szomorú és elkeseredett nő, aki nem látott kiutat, és aki búcsúzóul épp azt adta a nézőknek, amitől a legjobban viszolygott: a vérrel eladott híreket.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.