Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA nap, amikor megszerettem Elton Johnt
További Kultúr cikkek
- Ennyit keresett az első Deadpool rendezője, sokkolta az összeg
- 36 év után visszatért Salman Rushdie műve az indiai könyvesboltokba
- Van egy ország, ahol az emberek boldogok azért, mert oda születtek
- Rendkívüli turnéra indítják Olaszország egyik legféltettebb gyűjteményét
- Tilda Swinton rangos elismerést vehet át
Egészen sokáig nem tértem magamhoz a döbbenettől, amikor beléptem a londoni Tate Modern Múzeum második emeletén látható Radical Eye című fotókiállításra. Ez a hatalmas és zseniális fotógyűjtemény ugyanis teljes egészében, az utolsó kis darabig Elton John tulajdonában van. Illetve ennél sokkal több, hiszen a kiállításra csak 150 kép fért be, neki meg összesen több mint nyolcezer van.
Elton John volt az az ember akinek a zenei munkássága soha nem gyakorolt rám semmilyen hatást, még csak azt sem mondhatom, hogy nem szeretem, teljesen hidegen hagy ugyanis. Ha nagyon fejbe akarnának verni, tudnék mondani néhány számot tőle, sőt a Your Songot még szeretem is, de ennyi. Soha az életben nem gondoltam volna, hogy egyszer majd áhítattal ejtem ki a nevét, hiszen soha nem gondoltam volna, hogy Elton Johnnak ekkora fotógyűjteménye van, sőt azt sem tudtam, hogy gyűjti a fényképeket. Pedig gyűjti, 1991 óta, és mára övé a világon az egyik legnagyobb privát fotógyűjtemény.
A huszadik század olyan nagy nevei vágnak fejbe már az első teremben, hogy az ember szinte magán kívül van, hogy egy légtérben lehet ezekkel a fotókkal. Ilyenből nem egy-kettő, hanem száz. És akkor abba még bele sem mertem gondolni, mennyi pénzt költhetett erre az énekes, de valószínűleg többet, mint jó néhány afrikai ország éves GDP-je együttvéve. Mindenesetre volt olyan fotó, amiért 45 millió forintnak megfelelő összeget fizetett. Nyolcezer darabos gyűjteményről van szó, lehet tehát szorozni meg számolgatni.
Rögtön az első teremben látható André Kertész egyik nagyon híres képének eredetije egyébként, a Víz alatti úszó, amit az esztergomi uszodában készített 1917-ben, amikor ott ápolták háborús sebesülései miatt. Mint Elton John a múzeumnak adott interjúban elmondta, szinte szerelmes ebbe a képbe. Sőt, szerinte annyi későbbi művészre volt hatással, és annyi mindenkit inspirált ez a kép, hogy ő egyenesen a huszadik század legfontosabb fotójának nevezi. Ezért amikor megvette az egyik nyomatot, elhatározta, hogy megszerzi az eredeti, szerzői kontaktfotót is, már csak azért is mert imádja a kis képeket.
A kiállított eredeti nagyítás egyébként akkora, mint egy diafilm, mégis hihetetlen hatást gyakorol az emberre ebben az óriási múzeumban, - ezért is fájó, hogy az énekes az említett interjúban André Kertészt lengyel származásúnak nevezi. A kiállításon szerencsére már helyesen szerepel Kertész származása, és a fénykép készítésének helyszíne, Esztergom is. Van egyébként még legalább 5-6 André Kertész-kép csak ezen a kiállításon, néhány Moholy-Nagy, sőt megmondom őszintén, számomra ismeretlen magyar fotós, mint például Csík Ferenc képe.
Az énekes elmondta, imád együtt élni ezekkel a képekkel, de nagyon örül, hogy most egy kiállítást is sikerült összehozni a Tate-ben, mert tudja, hogy sok olyan ember van, aki semmit sem tud a fotóművészetről, ahogy ő sem tudott még 25 évvel ezelőtt. Soha nem is érdekelte a fotózás, amíg egy galerista barátjánál meg nem látott néhány Irving Penn-felvételt 1990-ben, és az teljesen elvarázsolta. Következő évben ő is megvette az első fotográfiáját, és azóta is ez a legnagyobb szenvedélye. Nem véletlenül,
Leginkább arra büszke, hogy a kiállításon látható minden egyes darabot maga választott ki, személyesen. Néha ajánl neki egy-egy művet a kurátora, de mindig személyesen megy el választani, soha nem bíz meg mást a vásárlással
Vannak olyan képei is, amikhez egészen különleges módon jutott hozzá. Nagyon régóta szeretett volna példáéul néhány Cindy Sherman-fotót a gyűjteményébe, de a fotós művei nagyon ritkán bukkannak fel aukciókon. Elton John azonban természetesen forog olyan körökben, ahol más híres emberek is megfordulnak, például maga Cindy Sherman, aki egyszer éppen mellette ült New Yorkban egy vacsorán. Mint kiderült, éppen új házat akart vásárolni, de nem volt hozzá elég pénze. Így hát az énekes felajánlotta, hogy vesz tőle fotókat, rögtön hatot is, így az este végére mindenki jól járt, Johnnak gyarapodott a gyűjteménye, Sherman pedig megvehette az új házat. De olyan is volt, hogy akart venni egy művésztől egy fotót, és nem tudta kiválasztani melyik legyen, ezért végül megvette az egész sorozatot. Sőt, ennél van még extrémebb is, előfordult, hogy Elton John egy egész kiállítást megvásárolt, úgy ahogy volt.
Vannak fotósok, akikre teljesen rákattant, talán sehol nem látni annyi Man Ray képet együtt, mint itt, ezen a kiállításon. De nem engedte el Irving Pennt sem, nyilván nem véletlenül, hiszen az ő képei révén szeretett bele a fényképekbe. Pennek szintén egy egész sorozatát megvásárolta, a Tate-ben is kiállított Corner Portraits például egy egészen egyedi koncepció: Penn egy szoba fehér sarkába állította az embereket, mert úgy vette észre, megnyugtatja őket, hogy egy kis szűk térbe kerülnek, és sokkal oldottabban viselkednek. Spencer Tracy, Georgia O'Keeffe, Igor Stravinsky, Joe Louis, Salvador Dalí egytől egyig mind fantasztikus porték, és amikor nem a Tate-ben vannak, akkor Elton John falán lógnak otthon. Ezt a sorozatot egyébként saját bevallása szerint igen jó áron vette, mai áron ugyanis nagyjából 650 ezer dollárt érnek. Penn egyébként Elton Johnról is sok portrét készített, abból is látható néhány a kiállításon.
Elton Johnnak dokumentarista fotókból is hatalmas gyűjteménye van, Dorothea Lange képeiből például egész szép kollekciót szedett össze, köztük a fotós leghíresebb képét, az 1936-ban készült Migrant Mother című képét is, - a fotón egy hétgyerekes, táborban élő, éhező nő látható három, hozzábújó gyerekével, - ami ma, nyolcvan év elteltével ismét nagyon aktuális. Lange a nagy gazdasági válság után járt körbe az amerikai vidéket, hogy megörökítse a hatalmas válság következményeit. Az éhező anyáról készült képe a gazdasági válság szimbóluma lett, és ez a kép ihlette többek között John Steinbeck, Érik a gyümölcs című regényét, - Lange fotói után egyébként a kormány élelmiszersegélyt küldött a táborba. Elton John kedvenc Lange-képe egy nyomornegyedben élő kislányról készült, és szintén egy olyan felvétel, amit ma már nehezen lehetne elkészíteni. Ezt is megvette természetesen, és látható most a Tateben is.
Már a kiállítás is szinte emészthetetlenül lehengerlő, úgyhogy még nagyobb döbbenet szembesülni azzal a ténnyel, hogy Elton John együtt él ezekkel a képekkel. Állandóan ott lógnak az énekes falán, és a Guardian riporterének beismerte, hogy már meg kellett vennie a szomszéd házat is, mert nem fértek el a képek, így most már összesen 1600 négyzetmétere van. Angliában két háza van egyébként, egy Londonban és egy kastély Windsorban, de ezek a házak sajnos nem elég nagyok a nyolcezres képgyűjteményhez, a fotók az atlantai otthonában vannak, Amerikában. Mert ott tartózkodik a legtöbbet, - amikor éppen nem Londonban, Los Angelesben, vagy olaszországi otthonai egyikében nyaral. Szóval nem a raktárnak vásárol, hanem saját magának, aminél menőbbet komolyan nem sokat tudok így hirtelen elképzelni.
Az itt kiállított fotók nagy része 1920 és 1950 között készült. A fotográfia ezen időszaka nagyban meghatározta, hogyan is látjuk ma a világot, ekkor vált ugyanis a fényképezés a mindennapi élet fontos részévé. Ebben az időben jelent meg a Leica hordozható kamerája, ami lehetővé tette, hogy fényképészek kimenjen az utcára, ez volt az utcai fotó műfajának virágzása. Sorozatban készültek a fantasztikus képek, amikor a fotósok maguk is rácsodálkoztak még a technikára. Ma, amikor lassan már sehol sem lehet fényképezni, nem hogy utcán, idegeneket, különösen betalálnak azok a pillanatok, amiket a kor akkori fotósai megörökítettek. John egyébként nem csak nagy fotósok híres képeit gyűjti, saját bevallása szerint folyamatosan kutatja fel a fiatal művészek új munkáit, a Radical Eye című kiállítás azonban kifejezetten a modernista fényképészetre koncentrál. Aki májusig véletlenül Londonba vetődik, mindenképpen nézze meg.