Menyhért, Mirjam
12 °C
24 °C

Olyasmiket hallani, mint a pártállami időkben

a03
2017.03.22. 07:13
Mind a 266 151 embernek, akit hazaárulással vádolnak, pert kéne indítania Alföldi Róbert szerint, aki jól szórakozna azon, ami az országban zajlik, ha nem itt élne. Viszont itt akar élni, mert ez a hazája. A rendezővel arról is beszélgettünk, üldözöttnek érzi-e magát, de szóba került Jordán Tamás ügye és a magánélete is, az április 9-én egy alkalommal játszott mai passió-történet, a Passió XXI című rendezése kapcsán pedig a vallás is.

Nemrég értél haza Dél-Koreából, a  szöuli Nemzeti Színházban február végén mutatták be Euripidész Médeia című darabját a rendezésedben. Amikor külföldön rendezel, hiányzik Magyarország?

Miért ne hiányozna? Persze, hogy hiányzik: itt vagyok otthon. De nem szakadok el, nem maradok ki semmiből sem, fontos nekem, hogy mindennap tájékozódjak arról, mi történik itthon. Sőt talán még jobban, mint amikor otthon vagyok. Hiába az a tízezer kilométer, részt tudok venni mindenben, el tudom küldeni postán az aláírásomat a momentumosoknak. Nem esem ki semmiből, és néha jó, hogy nem itthon vagyok. De azért nagyon jó volt hazajönni. 

Soha nem merült fel benned, hogy kint maradj?

De nem vagyok koreai, és nem Szöulban van az otthonom. Ilyen végtelenül egyszerű. Még akkor is, ha az ember azzal szembesül, hogy ehhez képest mi van otthon, és a fenébe, hogy máshogy is lehetne. Hogy akármennyi probléma is van egy országban, mégis lehet az életet választani, és azt, hogy ne öljük meg egymást.

Alföldi Koreában

Mennyiben más Koreában rendezni, mint itthon?

Egyáltalán nem más. Nem lehet koreaiul, magyarul vagy osztrákul dolgozni: ugyanaz a munka, ha más is a kultúra. Dél-Korea ráadásul nem is annyira távoli, nincs jelen annyira erős keleti kultúra, mint mondjuk Japánban vagy Kínában. Máshol tartanak színházilag: nagyon jó érzés megélni, hogy te vagy az, aki új világokat nyit ki az embereknek. És a színészek nagyon nyitottak és alázatosak. Koreában a főnök az isten, a rendező a nagyisten, a külföldi rendező pedig még annál is nagyobb isten – ennyire fontos a társadalomban is a pozíció. De nem ezért szeretek ott lenni.

És a légkör, a közhangulat?

Koreában most speciális időszak volt: hosszú hetekig minden nap több százezer ember tüntetett a társadalmi megújulásért és a korrupció ellen. Aztán miután felfüggesztették az elnököt, lemondott több miniszter és letartóztatták a Samsung vezetőjét, minden szombaton hattól kilencig több tíz- vagy százezer ember vonult végig a városon. Gyönyörű volt, hogy ebben nem volt semmi agresszió. Kívülről sem, de egyszer véletlenül belekeveredtem az éneklő, jókedvű tömeg közepébe, ahol hosszan és békésen beszélt hozzám egy olyan koreai, aki nem értett egyet a tüntetőkkel. El tudod képzelni ugyanezt itthon? Láttuk a magyar demokrácia mélypontját, amikor nyugdíjasok ernyőkkel és táskákkal verték a tüntető fiatalokat. De sajnos a világ mindig egyre gyorsabban halad: azóta véres összetűzések voltak Koreában is. Pont jókor voltam kint.

És Szöult, ami olyan, mint New York, csak tisztább, ugyanannyi idő alatt fejlesztették a bádogviskóktól a felhőkarcolókig, mint amennyi nálunk a rendszerváltás óta eltelt. Az is egy diktatúra volt, csak ott a vezetőnek más elképzelései voltak arról, hogy kell egy országot vezetni.

Négy éve volt az igazgatóváltás a Nemzeti Színházban, legalább ugyanennyi ideje nem tüntettek ellened, ha jól emlékszem, egy ideje nem is buziztak le nyilvánosan. Hogy vagy most?

Hát nem hiányzik. Miért is lett volna mostanában bármi ilyesmi?

Én már el vagyok könyvelve baloldali, liberális, zsidó, buzi menekültbérencnek.

Ez már nem kérdés, ezzel már nem foglalkoznak. De én sem velük, azt hiszem. Ezek az ügyek kívülről biztos sokkal furcsábbak voltak, mint belülről. És nagyon megtanítottak arra, hogy mi a fontos és mi nem az.

És mi?

Az-e a fontos, hogy a parlamentben buziznak, vagy az, hogy sorba állnak a jegyekért az emberek? Az-e a fontos, hogy nyalogassam a sebeimet, és kikérjem magamnak, hogy mi történt velünk, vagy az, hogy még négy év után is mindenki ezt emlegeti? És annyira hiányzik, hogy még mindig a Nemzetiről kérdezel te is. Biztos önvédelmi reflex, de az ilyen sztorikból azt viszem tovább, ami jó. Mert én azt az öt évet nagyon sikeresnek éltem meg – és nem csak én. De hol vagyunk már azokhoz az időkhöz képest? Már akkor is nagyon átlátszóak voltak a dolgok, de ma sokkal problematikusabbak, abszurdabbak és, azt hiszem, reménytelenebbek az ügyek. Jordán Tamás és a szombathelyi színház esetében már a látszatra sem adott a hatalom. A mi sztorinkban objektíven nézve nem volt nagy meglepetés, de ami most Szombathelyen történik, az vérlázító cinizmus.

Nem lehet, hogy Jordán kirúgása nagyobb botrány lenne annál, mint amit még be lehet vállalni?

De hányszor mondtuk már, hogy ezt már úgysem merik meglépni, és mindig meg merték. Hát itt űrállomás épül! Tényleg azt hittem, hogy ez poén, de nem az. Komolyan gondolják.

Ha nem ebben az országban élnék, jól szórakoznék rajta.

Zavar, ha egy interjúban a Passió XXI kapcsán megkérdezik a producert, miért készít Jézusról előadást egy zsidó meg egy ateista?

Ennek a magyar közéletet nagyon pontosan jellemző, állítólagos újságírói kérdésnek nem engem kellene zavarnia, hanem az egész magyar értelmiségi réteget. Kínomban röhögtem rajta.

Akkor az ilyesmit nem úgy éled meg, mint mondjuk egy jobbikos tüntetést?

Azt sem úgy éltem meg. Sőt, azt könnyebben éltem meg, mint ezt, ahol most tartunk. Amikor a Jobbik politikusai a bikinis színésznők fotóit mutogatták a parlamentben, azon szórakoztunk, hogy ezeknek a potens, fiatal férfiaknak kocsányon lógott a szemük.

Akkor azért azt mondtad, a tüntetés elég megrázó volt neked.

Persze. De nem rokkantam bele. Jelen időben éltem meg, és utána nem vittem magammal.

A Passió XXI miatt valóban kérdés, mit jelent neked a vallás, Jézus vagy Isten?

Nagyon keresem a hitemet, de nagyon nehezen találom. De mélyen csodálom a valóban Istenben hívő embereket, és felnézek rájuk, erőt adnak. Másrészt a Bibliára nemcsak vallási tárgyú könyvként, hanem az európai kultúra alapköveként is tekintek. Miért ne lehetne élővé tenni a Bibliát? A folklórban hosszú évtizedeken, évszázadokon át jelenítették meg a történetet a kisközösségek, hogy jelen idejűvé váljon a hit, és hétköznapi viszonyba kerüljenek vele. Ilyen a betlehemezés is. Most sem fog semmi más történni, mint hogy egy városi folklór játssza el a történetet.

Azért nyúlunk hozzá, mert iszonyú sokat hangoztatják ebben az országban a hatalmon lévők, hogy milyen elvek szerint éljünk, és milyen elvek szerint építik ezt az országot. De pont a lényeget nem hallják meg: ha valóban a Biblia vagy a jézusi tanítások szerint élnénk, akkor nem gyűlölnénk egymást. A mi országunk most szembemegy a katolikus egyház vezetőjével; mi magánál a pápánál is jobban tudjuk, mit csináljon egy igaz keresztény azokkal az emberekkel, akik elmenekültek a háború elől. Ebben olyan álságos, hazug, cinikus pragmatizmus van, amiről beszélni kell. Ha csak a szeretet és a mást gondoló emberek tiszteletét komolyan vennénk, sokkal kevesebb problémánk lenne.

Ma csak azért lehazaárulóznak, mert aláírok valamit. És a hazaáruló egy büntetőjogi kategória: mind a 266 151 embernek, akit ezzel a bűncselekménnyel vádolnak, pert kéne indítania. Olyanok ellen, akik

a kereszténységet tartják pajzsként maguk elé, de jézusi értelemben nem keresztényi értékeket képviselnek.

A valóban hívő emberek, akik nem verik a mellüket, nem is így élnek. Az olyan plébánosok kinyitják a kapukat a menekültek előtt, és nem uszítanak a bajban lévő embertársaink ellen. Minden össze van zavarva, mindent csak a pillanatnyi érdekek mentén értelmeznek, ahogy éppen a gazdasági vagy a hatalmi érdekeik kívánják.

Most a Passió kapcsán kimondtad a menekült szót – nem tartasz attól, hogy holnaptól azt mondják majd, az Alföldi menekültes Jézus-előadást rendez?

Hát mondják. Jöjjenek el, és nézzék meg. Teljesen mindegy, mit mondok, úgysem tudok mit csinálni azzal, hogy ki mit mond előre, és nem is kell foglalkoznom vele. Aki eljön, és nem döntötte el előre, mit fog majd gondolni róla, biztos nem egy menekültes Passiót fog látni.

A rendezés közben felmerül benned, hogy valamelyik ötletedből esetleg botrány lesz?

Az felmerül, hogy esetleg botrány lesz belőle, de ettől még nem változtatok semmin: se finomítani, se durvítani nem fogok emiatt. De most a Passió alatt nem merül fel. Sőt, egyre kevésbé jár erre az agyam. 

Biztos, hogy semennyire sem befolyásol egy ilyen gondolat, akár a dac szintjén, akár máshogy?

Biztos.

Te rendezted a Szegeden, az Arénában és a tévében is játszott István, a királyt, most te rendezed a gigantikus húsvéti előadást tizenezer nézőnek, április 9-én lesz a bemutató – nyugodtan kérdezhetné bárki, miért mondja az Alföldi, hogy bárkinek is baja van vele, hiszen övé az összes megaprodukció.

De ez magánvállalkozás, minden egyes mozzanatáért fizet a producer. Ha végignézed, miket rendeztem az elmúlt években, azt látod, hogy a Radnóti Színházon és Szombathelyen kívül mind magánpénzből készült. Én nem úgy vagyok üldözött, hogy nem dolgozhatok, hanem úgy, ahogy korábban is mondtam: azt gondolja rólam a hatalom, hogy tudja, milyen vagyok. Mondjuk abból soha nem csináltam titkot, hogy mit gondolok a mostani hatalomról. A mostani hatalom pedig paranoiás, és lassan minden területen fontosabb lesz a párttagkönyv, mint a teljesítmény. A Jordán-féle balhéról szóló újságcikkben fontos kérdés, hogy én hogy szerepelhettem a pályázatában, a szombathelyi alpolgármester pedig engem említ mint bizonyítékot, hogy miért nem szabad Tamásnak folytatnia a színház vezetését. De az emberek kíváncsiságát, érdeklődését, szeretetét még nem tudják sem cenzúrázni, sem ellehetetleníteni.

Van amiatt lelkiismeret-furdalásod, hogy esetleg neked is részed van abban, hogy nem nevezték ki újra Jordán Tamást a színháza igazgatójául?

Ezt komolyan kérdezed? Tamás felnőtt ember: ha nem akarja, hogy ott dolgozzak, akkor nem ír bele a pályázatába, ha meg azt szeretné, beleír. Ez a valóság, ezek a tények, ez ennek a helyzetnek az egyetlen értelmezése.

Ha egy külföldi riporter megkérdezné, áruld már el, mi vezetett oda, hogy – ahogy mondod – üldözötté válj, mit válaszolnál?

Erről csak a Nemzeti Színház tehet. És hogy mindig azt mondtam, amit gondolok, és soha nem vettem figyelembe, mi a kifizetődő. Nem hajoltam ide-oda, kitartottam amellett, hogy nem mondok alapdolgokról kétnaponta mást, nem cserélem évente a köpönyegemet, és nem nyalom senkinek a seggét – engem soha nem láthattál politikai rendezvényen.

Biztosan lehetett volna dolgozni azon, hogy kevésbé legyek renitens a Nemzetiben. De én ott nem folytattam semmiféle kormányellenes tevékenységet – ez nagyon fontos. Ott mi olyan dolgokról beszéltünk, amiket problémáknak gondoltunk, mert azt gondoltuk, a színháznak az a dolga, hogy problémákat vessen fel. És ezzel volt igazából baj, ezt mosták össze a kormányellenességgel. Jó, igaz, nem bírom ezt a kormányt, ezt mindenki tudja – de ennek mi köze is van a teljesítményemhez? Soha nem politizáltam direkten a színpadon. De már az is elég volt, hogy kérdéseket tettem fel.

Manapság elegendő a tények kimondása ahhoz, hogy ellenzéki legyél.

Nem vezethetted volna úgy a Nemzeti Színházat, hogy egy kicsit azért hajolj ide és oda is, ne nyalj segget, de azért hozz kompromisszumokat?

Biztos, hogy lehet így csinálni, de én nem ilyen típusú ember vagyok. A kompromisszumokra a legjobb példám a János vitéz, ami azért került bele a műsorba, mert sok nehéz, potenciálisan balhés előadást csináltunk abban az évadban, úgyhogy akartunk valamit, amivel nincs semmi probléma, ami elég magyar, amit mindenki ismer – és abból lett a legnagyobb botrány. Ott én ezt totálisan feladtam.

Ha néha mégis smúzoltál volna itt-ott a megfelelő emberekkel, most senki nem utálna és minden állami színház tárt kapukkal várna?

Lehet, hogy senki nem utálna, de én utálnám magamat. Én nagyon szeretek jól aludni. Így is hoz mindenki olyan kompromisszumokat, amiktől egy kicsit rosszabbak az éjszakái, de a nagy döntéseket próbálom úgy meghozni, hogy jól aludjak.

Melyik kompromisszum okozta a legrosszabb éjszakádat az elmúlt években?

Erre nem emlékszem, de ha emlékeznék, sem válaszolnék.

De hozol kompromisszumokat?

A magánéletemben hozok, persze. De a szakmai életemben próbálok nem hozni. Tudod, miért? Mert elkezd szorongani a gyomrom, elkezdem szarul érezni magamat. És ha a szarul érzem magam, nem tudok normálisan dolgozni.

Vannak konkrétan lefektetett elveid, hogy mire nem mondanál soha igent, kinek a hívására nem mennél, ilyenek?

Nincsenek. A konkrét ügyek mentén döntök. Rendeztem olyan színházban, amit Fidesz-szimpatizáns kollégám vezet, aki azt mondta: hagyjuk már ezt az egészet a picsába, ugye jössz? És boldogan mentem. Rendeztem az Operában is.

Viszont korábbi nyilatkozataidból is úgy érezni, mintha nem lennél maradéktalanul boldog attól, hogy per pillanat mintha relatíve béke lenne a színházi szakmában, már a POSZT sem fullad botrányba, nem verekszik a két színházi társaság, és így tovább.

Ez kényszer szülte, tehát hazug béke. Csönd van. A szakma kussol. A békés egymás mellett élésre a POSZT a legjobb példa. Az nem béke, hogy jön az egyik fél, és azt mondja: ha nem veszel be a dologba, ha nem azt csinálod, amit én akarok, ha nem úgy táncolsz, ahogy én fütyülök, akkor nem kapsz egy kurva fillért sem, mert nálam van pénz, paripa, posztó. Mert én vagyok a kormány barátja, mert most mi jövünk.

Olyanokat hallani, amiket a pártállami időkről írtak: hogy nem kell hőbörögni, úgysem lehet változtatni, meg kell próbálni ezeken a kereteken belül működni. És vagyunk egy-ketten ilyen hülyék, akik ugrálunk, mert, állítólag így akarjuk fenntartani a figyelmet magunk iránt.

A bemutató idején szerepeltél az egészen rettenetes A Játékkészítő című musicalben, de amikor később felújították az előadást, már nem voltál benne. Hogyan tudod kezelni, ha kiderül, hogy gagyi volt, amihez a nevedet adtad?

Szembenézek vele, hogy melléfogtam. Úgy.

De van benne egy csomó pénz, gondolom.

Amikor felkértek, akkor sem a hihetetlen művészi kihívás miatt mondtam igent. De a kérdés jó: benéztem, vagyis nem lehetett tudni, hogy milyen lesz. Én valahogy nem tudok kiszállni semmiből; afféle alapszabály a színházban, hogy amit elkezdtél, azt be is fejezed. De a folytatását nem vállaltam volna akkor sem, ha itthon vagyok. 

Van időd a munka mellett hétköznapi, családi életet élni? 

Ebben a szakmában nehéz különválasztani a magánéletet és a munkát. És kérdés, vajon azért dolgozik-e annyit az ember, mert nem úgy él, ahogy szeretne, vagy azért nem úgy él, ahogy szeretne, mert annyit dolgozik? Ezt soha nem lehet tudni. De egyébként találkozom a barátaimmal, vásárolok, főzök – tök úgy élek, mint egy ember. Senki nem kényszerít engem arra, hogy nyolc hetet dolgozzak Szöulban, aztán itthon két nap múlva My Fair Ladyt játsszak, és három hónap múlva újra utazzak. Nekem ez jó. Frissen tart, ropogósabb így, mintha egy állandó helyen lennék. De előre nem tudtam, hogy így fogok élni. Így alakult.

Pont Jordán Tamás írja az önéletrajza végén, hogy imádja, amiket a szakmájában csinált, de azért néha, ha a családra gondol, eszébe jut, vajon megérte-e.

Eszébe jut, de nem csinálta máshogy. Én, azt hiszem, ugyanígy vagyok vele. Én azért nem ülök otthon többet, mert nem szeretek otthon ülni, illetve amennyit szeretek, annyit otthon is vagyok. Ettől nem szorongok.

Nem érzed magad magányosnak?

Dehogynem. De ez nem rajtam múlik. Akinek ezt a szakmát lehetősége van úgy csinálni, mint én, akinek ennyi lehetősége van, az mind magányos. Ez valahogy ezzel jár.

Korábban szinte sosem beszéltél a magánéletedről, de pár éve coming outoltál, nemrég beszéltél az apádról, akivel 28 évesen találkoztál először, és az ő lányáról is. Mi változott?

Én nem elemzem magam ennyire. De az biztos, hogy ahogy öregszik az ember, szentimentálisabb lesz. És szerintem az egyénnek, a kisközösségnek és a társadalomnak is csak akkor van valami reménye arra, hogy előrelépjen, ha minél inkább tisztában van saját magával, és vállalja is magát, még akkor is, ha az kellemetlen. Ez sokkterápia, de még mindig jobb, mint ha hosszan rohaszt valami belülről. Szerintem az a mi legnagyobb problémánk, hogy nem vagyunk hajlandóak látni a valóságot. Nézz körül:

nálunk a kudarc a legnagyobb siker, nálunk az érvénytelen népszavazás érvényes népszavazás.

Ha egy civil kezdeményezés arról akar szavazni, hogy legyen-e olimpia, az hazaárulás és az olimpia kinyírása. Aki lop, az nem lop, és nincs korrupció sem. Nálunk nincs valóság. Valami cyberlétben élünk.

Több interjúban elmondtad, az ország állapotát az is tükrözi, hogy a közélet botrányairól kérdeznek téged, és akkor lenne rendben minden, ha csak a színházi munkáidról kéne beszélned. De nem élvezed, hogy véleményvezér lehetsz?

Nem élvezem, de azt gondolom, hogy ez állampolgári kötelességem: aki olyan helyzetben van, hogy odafigyelnek rá, és nem kell azzal foglalkoznia, hogy egzisztenciálisan mi lesz a mondatai következménye, ha mond valamit, annak ma kötelessége beszélni. Igenis fontos, hogy legyen véleményed, és vállald is azt.

Ha a színpadon egy színházi előadásban, a II. Edwardban két férfi megcsókolja egymást, az itt és most társadalmi állásfoglalás, vagy szakmai kérdés?

Én szakmai kérdésnek tekintem, de nem tettetem magam hülyének, mintha nem tudnám, miről van szó. De mindez egy meleg darabban történik: a két férfiból legalább az egyik szerelmes a másikba, és rég nem találkoztak. Bocsi, hogy nem kezet fognak. Ennyi. Meg vagyok róla győződve, hogy ha én nem lennék érintett ebben a témában, színházrendezőként akkor is így gondolnám.

A Radnóti Színházban a Futótűz című darabbal pedig a menekültkérdésről beszélsz. Ilyenkor szét lehet választani a szakmát és a társadalmi állásfoglalást?

A színháznak feladata, hogy társadalmilag is beleszóljon az életbe. Ez a leginkább jelen idejű művészeti ág – mi más dolga lenne? De a Futótűz semmi mást nem csinál, mint elmondja egy ember történetét. Egy olyan emberét, akiről ma azt gondoljuk, hogy a kereszténységet ássa alá és ezzel megöli a társadalmunkat, vagy gazdasági bevándorlóként akar idejönni. Arról szól, hogy vajon milyen helyzetekből menekülnek el emberek. És biztos, hogy a kerítés másik oldalán az összes embernek van egy ilyen sztorija – az a tömeg ilyen emberekből áll össze.

Az egyik húgom Padovában él; ő szokta azt mondani, hogy gondolhat az olasz halász bármit a menekültkérdésről, ha ott úszik a csónakja előtt a menekült a vízben, akkor a legritkább esetben fogja azt választani, hogy otthagyja megfulladni. Ez az alapvető, emberi, humanitárius hozzáállás miért nem tud működni a tömegek esetében? Sajnos nem tudom a választ. És nem gondolom, hogy ez egyszerű ügy. De hogy agresszióval és hazugsággal nem lehet megoldani, abban egészen biztos vagyok.

De azóta sikeres volt a NOlimpia-aláírásgyűjtés, párttá alakult a Momentum, elvileg jön a fiatal generáció. Szerinted lesz változás a következő időszakban az országban?

Muszáj volt megjelennie a húszas generációnak, és ezt nem én mondtam már korábban, hanem a nálam sokkal okosabbak. Nem tudom, mennyire tudnak ők ennyire egyértelműek maradni, mennyire fogja bedarálni őket a politika mint műfaj, mennyire indul el bennük is a hatalmi megalománia, hogyan bírják kezelni a sikert és mennyire tudnak ügyeket találni. Nagyon szeretném, ha sikerülne nekik. Nagyon. Most az volt bennük a különleges, hogy a jobb-bal megosztottságtól függetlenül össze tudták fogni az embereket. Erre hosszú ideje nem volt példa. Nem tagadom, reményt éreztem. 

Ha nem csak a Momentumot nézzük, optimizmusra ad okot a mostani húszas generáció?

Magyarországon tízből hat fiatal külföldön képzeli el az életét, és ebben egység van jobb- és baloldal között, sőt, most minden szülőnek ez a legnagyobb vágya, ezért dolgozik, a jobb- és baloldali politikusok is.

Szerinted?

Ne maradjon le semmiről!