Erzsébet
0 °C
7 °C

Egy évig még Jordán Tamás vezetheti a szombathelyi színházat

2017.03.27. 17:55
Erről döntött a rendkívüli közgyűlés. Az új színházigazgatói pályázatot egyelőre még nem írták ki. A Fidesz szerint a politikusoknak be kéne járniuk a próbákra.

Egy újabb évadon keresztül, 2018. szeptember 30-áig még Jordán Tamás vezetheti a Weöres Sándor Színházat a szombathelyi önkormányzat döntése értelmében. Bár várható volt, hogy a hétfői, rendkívüli közgyűlésen kiírnak egy újabb pályázatot is a színházigazgatói poszt betöltésére, ez végül nem történt meg.

A pályázat kiírására várhatóan a következő, április első napjaiban esedékes közgyűlésen kerül sor. A pályázat ugyanakkor csak két és fél éves periódusra, 2018. október 1. - 2021. január 31. közötti időszakra fog vonatkozni.

DSZZS20170324003
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Az önkormányzat ülésén Koczka Tibor fideszes alpolgármester kirohant Jordán Tamás ellen, felhozva többek között a jelenlegi igazgató idős korát, azt, hogy szerepelt Kálmán Olga műsorában, de szavaiba belekeverte a Szombathelyen egyszer rendező Alföldi Róbert nevét is. Jordán később szót kért, és tőle szokatlanul felháborodottan elmondta, bár az előző pályázat eredménytelennek nyilvánítása óta eltelt egy hónapban "rendkívüli önuralommal" igyekezett nyugodt maradni, ráadásul Esterházy Péter híres mondása szerint "bizonyos szint fölött nem megyünk bizonyos szint alá", az alpolgármester "bizonyos szint alatti" szavai mégis szólásra ingerlik, az alapján ugyanis úgy tűnik, mintha

az alpolgármester úr zsebében lenne a kilövési engedélyem"

- fogalmazott Jordán. Koczka volt az egyetlen, aki a jelenlévők közül nem szavazta meg Jordán mandátumának meghosszabbítását.

A gyűlésen döntöttek arról is, hogy a majd kiírandó pályázat elbírálói közé az önkormányzat Kockza Tibort és a korábbi polgármestert, az ellenzéki Ipkovich Györgyöt fogja delegálni.

A közgyűlés végén, mivel az épp a színházi világnapra esett, Nagy Cili, a színház színésznője felolvasta Isabelle Huppert világnapi üzenetét, amelyben ironikus módon ilyen mondatok vannak: "Franciaországban nemsokára választások lesznek, így azt javasolom a bennünket kormányozni vágyóknak, figyeljenek arra, hogy a színház milyen fontos és hasznos. Ne legyen boszorkányüldözés! A színház számomra a másik embert jelenti, a dialógust, a gyűlölet hiányát."

A Nyugat.hu tudósítása szerint mindemellett Takátsné Tenki Mária fideszes képviselő a közgyűlésen azt mondta, a jogi bizottsággal ellátogatnak majd ellenőrzés céljából a próbákra és az előadásokra, és elbeszélgetnek a színészekkel.

A szombathelyi színház kitalálója és megalapítója, Jordán Tamás második igazgatói mandátuma lejártának közeledtével tavaly decemberben írtak ki pályázatot a posztra, amelyen Jordán mellett a színházban csaknem ismeretlen Dér András indult még. Miután a Nyugat.hu engedély nélkül közzétette Dér pályázatát, ő visszalépett, az önkormányzat és a szakmai bizottság pedig a "botrányos körülményekre" hivatkozva nem is foglalkozott Jordán pályázatával, majd a közgyűlésen eredménytelennek nyilvánították az eljárást.

Az ügyről korábban véleménycikkben írtuk meg, miért sokkal ijesztőbb és súlyosabb annál, mint amilyennek látszik. Megkérdeztük a korábban Jordán mellett nyílt levelet fogalmazó nemzet színészeit a döntésről, és beszéltünk Jordánnal és a szombathelyi társulat tagjaival is.

Ne maradjon le semmiről!