Meghalt a Nobel-díjra jelölt költő, Jevgenyij Jevtusenko
További Kultúr cikkek
-
Navalnij-évforduló: ikonikus orosz lapnak szólalt meg Alekszej Navalnijról az Index szerkesztője
- Holtan találtak rá a Netflix sikersorozatának 24 éves színészére
- Koncert közben tűnt el Hobo
- Ilyen nagyszerű, amikor Lengyelország és Magyarország újra egymásra talál
- Közösségi szerződés biztosítaná a MOME jövőjét és az egyetemi közösség stabilitását
A költőt végakaratának megfelelően a Moszkva melletti Peregyelkinóban helyezik örök nyugalomra, írja az MTI.
Jevtusenkót március közepe óta ápolták egy tulsai kórházban, állapota az elmúlt napokban fordult válságosra. Mindvégig mellette volt a felesége, Marija Novikova. A költőnek négy házasságából öt fiúgyermeke született.
![Evtushenko](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1626/16266/162661/16266177_c645ada3cc7975aa92f6710599f9a92d_wm.jpg)
Jevtusenko egy szibériai kisvárosban, Zimában született 1932. július 18-án. Baltikumi német származású apja geológus és műkedvelő költő, anyja ugyancsak geológus és színésznő volt. Első verse a Szovjetszkij szport című sportújságban jelent meg, első verseskötetét pedig 1952-ben adták ki A jövő felderítői címmel. Ugyanabban az évben vették fel a szovjet írószövetségbe, annak legfiatalabb tagjaként. 1963-ban irodalmi Nobel-díjra jelölték.
A hatvanas évektől rengeteget utazott, számos ismert művésszel, tudóssal és politikussal kötött barátságot. Külföldön és hazájában is ellentmondásosan ítélték meg: hol „szovjet beatnikként” üdvözölték, hol a „szovjet kultúrbürokrácia kreatúrájaként” becsmérelték, de mindenütt felfigyeltek rá. Mindent meg is tett ezért, rengeteget írt és szerepelt.
Hazájában tevékeny közéleti szerepet vállalt: volt a szovjet írószövetség titkára, a szovjet PEN Klub alelnöke, népképviselő az állami dumában (parlamenti alsóházban), tagja a sztálini terror áldozatai emlékének megőrzésére alakult Memorial mozgalomnak. 1991-ben, a moszkvai puccskísérlet idején ő is ott volt az orosz parlamentnek otthont adó „Fehér Ház” védői között. Még abban az évben váratlanul az Egyesült Államokba, Tulsába ment egyetemi tanárnak orosz irodalomtörténetet oktatni, azóta felváltva él a tengerentúlon és hazájában. Amerikában állította össze az orosz költészet egyik legteljesebb antológiáját, amelyben 250 költő verseit adta közre 1072 oldalon.
![Jevtusenkó és Richard Nixon](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1626/16266/162662/16266225_84bcc7b734afdbdce932480098464a46_wm.jpg)
Több mint 150 kötete jelent meg; műveit több mint hetven nyelvre fordították le. Más kitüntetései mellett 2008-ban Olaszországban neki ítélték a rangos Gabriele d'Annunzio költészeti díjat, 2010-ben hazájában ismét megkapta az Állami Díjat. Többször járt Magyarországon, 2009-ben a Pécsi Tudományegyetem díszdoktorává avatták.
2013 szeptemberében az egyik lábát amputálni kellett bokájának egyre súlyosbodó gyulladása miatt.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Ne maradjon le semmiről!