Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAlapítványi tulajdonba került az Index.hu Zrt.
További Kultúr cikkek
A Magyarország egyik leglátogatottabb, vezető internetes portálját, az Index.hu-t kiadó Index.hu Zrt. 100%-os tulajdoni hányada 2017. április 20-án alapítványi tulajdonba került, miután a Magyar Nemzetben és a Hír Tv-ben is érdekeltséggel bíró Pro-Ráta Holding Zrt. a 2014 februárjában kötött megállapodása alapján opciós jogát érvényesítette, majd az így szerzett tulajdonát a „Magyar Fejlődésért Alapítványra” ruházta át.
Az alapítványi tulajdonszerzés célja, hogy az Index.hu internetes portál vezető piaci pozíciója, minőségi tartalomgyártó tevékenysége, függetlensége, valamint minél szélesebb társadalmi elérése a továbbiakban is biztosított legyen.
A tulajdonosváltással egy időben az Index.hu Zrt. jelenlegi igazgatósági tagjai lemondtak tisztségükről, és az új 100%-os tulajdonos „Magyar Fejlődésért Alapítvány” új igazgatósági tagokat nevezett ki határozatlan időtartamra dr. Bodolai László ügyvéd, dr. Nagy Ajtony Csaba ügyvéd, Kereszty Gábor közgazdász személyében, akik maguk közül az igazgatóság elnökévé dr. Bodolai Lászlót választották.
dr. Bodolai László
Magyar Fejlődésért Alapítvány
kurátora
Az Index.hu Zrt. új igazgatósági tagjai:
dr. Bodolai László, ügyvéd
Tanulmányok
1989–1994 – ELTE ÁJTK – jogász
1997–2000 – ELTE TTK – Kommunikáció, médiaszerkesztő
Munkahelyek
1998-tól – egyéni ügyvéd: közel 20 éve az Index.hu kiadó és hírportál jogi képviselete, sajtóperekben és személyiségi jogi ügyekben
1997–1998 – Fővárosi Gázművek – jogtanácsos
1994–1997 – OTP Bank Központi Ellátási és Beruházási Igazgatóság (EBIG) – jogi főmunkatárs
1994 Nemzetbiztonsági Hivatal Jogi Igazgatósága – jogász
Oktatási és tudományos tevékenység
Sajtóperek gyakorlata oktatás – az ELTE ÁJTK, ELTE BTK Média Tanszéken
A jog megjelenési formái a művészetekben és a filmen – az ELTE BTK Filmtudományi Tanszéken
Rendszeresen publikált a Filmvilágban, az Élet és Irodalomban
Tilos rádió műsorgazda, műsorvezető
Egyéb
A Nemzeti Választási Bizottság LMP által delegált tagja.
Hobbi: Sportrepülés, horgászat, sportlövészet, vadászat
Kereszty Gábor, közgazdász
Tanulmányok
1987–1991 – Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem – közgazdász
2002 University of Missouri – Media Management
Pozíciók
2013–2015 A-Company International Film Distribution Hungary, vezérigazgató
2010–2013 Viasat – Kreatívigazgató, MTG vezető tanácsadó
2007–2009 – ProSiebenSat1, München – Tartalomfejlesztési Alelnök
2002–2007 – MTM-SBS Zrt (TV2) – Vezérigazgató
2000–2002 – Interaktív Műsorgyártás Kft.– producer, alapító tulajdonos
1997–2000 – TV2 – Hírigazgató-helyettes, főszerkesztő – Napló felelős szerkesztő
1994–1996 – Magyar Televízió – szerkesztő, Objektív
1992–1994 – Magyar Rádió – Párizsi tudósító
1989–1992 – Magyar Rádió Krónika– szerkesztő-riporter
Hobbi: a gasztronómia, két éttermet és egy szállodát működtet.
Dr. Nagy Ajtony Csaba, ügyvéd
Tanulmányok
1995–2000 – ELTE ÁJTK – jogász szak
1993–1995 – Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Szak – magyar–történelem szak
1990 – Chastwood High School, Sydney
Szakmai tapasztalat
2004 – Nagy Ajtony Ügyvédi Iroda – Irodavezető ügyvéd
szakterület: pénzügyi és értékpapírjog, gazdasági jog, médiajog
2001–2004 Juhász Ügyvédi Iroda - ügyvédjelölt
szakterület: pénzügyi és értékpapírjog, gazdasági jog, médiajog
1997–2001 Páldy, Juhász és Gyevi Ügyvédi Iroda – ügyintéző, ügyvédjelölt
szakterület: pénzügyi és értékpapírjog, gazdasági jog,
Jelentősebb tisztségek
2011 – Közgép Zrt., a felügyelőbizottság elnöke
2004–2011 M-RTL Zrt, felügyelőbizottsági tag
2010 – Mahir Zrt., felügyelőbizottsági tag
2009–2016 Advenio Zrt. Class FM igazgatósági tag
2008–2010 Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság, választottbíró
2008– Mahir Cityposter Kft, a felügyelőbizottság elnöke
2005–2014 PRO-AURUM Vagyonkezelő Zrt, felügyelőbizottsági tag
Hobbi: lovaglás