Ismét kiírták a pályázatot Jordán Tamás igazgatói helyére
Újra kiírták a pályázatot a szombathelyi színház igazgatói posztjára, - írja a Nyugat.hu. Bár márciusban a szombathelyi önkormányzat nem választotta meg az egyedül talpon maradt, érvényes pályázót, Jordán Tamást, egy évvel meghosszabbította igazgatói kinevezését, így 2018 szeptemberéig még ő vezeti a színházat. A mostani pályázati kiírás a 2018. október 1. utáni időszakra szól. A Weöres Sándor Színház igazgatói posztjára jelentkezőknek most is három kritériumnak kell megfelelniük: szakirányú felsőfokú végzettséggel és legalább öt éves szakmai gyakorlattal kell rendelkezniük, valamint büntetlen előéletűeknek kell lenniük.
Bár Jordán ismét indult az igazgatói posztért, a közgyűlés nem választotta meg, sőt az önkormányzat ülésén Koczka Tibor fideszes alpolgármester kirohant Jordán Tamás ellen, felhozva többek között a jelenlegi igazgató idős korát, azt, hogy szerepelt Kálmán Olga műsorában, de szavaiba belekeverte a Szombathelyen egyszer rendező Alföldi Róbert nevét is. Az önkormányzatot nem hatotta meg az sem, hogy a városban tüntetés is volt a színházigazgató mellett.
![Jordán Tamás a költészet napi rendezvényen amelyen vezetésével közel 800 diák szavalta el Arany János Szondi két apródja címû versét a kõszegi Diáksétányon 2017. április 11-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1676/16768/167682/16768262_7bc1b5274a3f87c234aa8d2581ef07fd_wm.jpg)
Miután a szombathelyi önkormányzat egyelőre nem tudott az alapító Jordán Tamás helyett mást kinevezni a Weöres Sándor Színház élére, a kormány előkészítette az előadó-művészeti intézmények működéséről szóló törvény módosítását. Ha a kormány ezt fogadja el, az eddigi gyakorlattal ellentétben már meghívásos pályázat révén is ki lehetne nevezni a színházigazgatókat, azaz a nyílt pályázat helyett az intézményt fenntartó önkormányzat és a polgármester döntenék el, kit szeretnének a színház élén látni.