Törőcsik Mari és Cseh Tamás tizedik fesztiválján Hajdu Szabolcs is díszvendég lesz

2017.06.02. 09:42
Augusztus első napján indul a jubileumi Ördögkatlan Fesztivál egy csomó zenével, színházzal és egy Nobel-díj-esélyes magyar író vendégségével.

2008-ban rendezte meg először Bérczes László és Kiss Mónika az Ördögkatlan fesztivált több Baranya megyei faluban, Törőcsik Mari és Cseh Tamás védnökségével. Ahogy a szervezők fogalmaznak, ez egy „mezítlábas fesztivál”, ahol – Törőcsik Mari szavaival – összegyűjtik a „nem normális” embereket, akik a minőségi művészeti programokat keresik egy fesztiválon, és nem akarnak egy inkább üzleti alapú rendezvényen részt venni.

DPECS20090806001
Fotó: Kálmándy Ferenc / MTI

2017. augusztus 1. és 5. között, a tizedik alkalommal egy „Best of Katlan”-fesztivált tartanak Nagyharsányban, Kisharsányban, Villánykövesden és Beremenden, sok zenei, színházi és irodalmi programmal. Vendégként jelen lesz a Man Booker-díjas és minden évben a Nobel-díj esélyesei között emlegetett, a közönség előtt ritkán mutatkozó író, Krasznahorkai László, és díszvendég lesz Hajdu Szabolcs is, akinek sokszoros díjnyertes Ernelláék Farkaséknál című filmje mellett látható lesz a történet színházi verziója, és Hajdu új előadása, a Kálmán-nap is.

Érkezik a Szkéné Színház öt előadása (Kohlhaas, Kutyaharapás, Eztrád, Szívszakadtig, A halottember), a Fonó Budai Zeneház, a komolyzenei programot pedig Kolonits Klára és Dinyés Dániel állítja össze. Közös koncertet ad Alexander Balanescu és Lajkó Félix, koncertet rendeznek Cseh Tamás és Leonard Cohen emlékére rengeteg neves magyar előadóval, és lesz rengeteg színházi, cirkuszi, filmes, irodalmi, komoly és könnyűzenés és gyerekprogram is.

A részletes program folyamatosan frissül az Ördögkatlan honlapján.

Ne maradjon le semmiről!