Závada Pál: A pártállami prés szorításában élünk

2017.06.08. 21:39
Az író ünneprontónak szánt beszéddel nyitotta meg az ünnepi könyvhetet, ahol azt is kezdeményezték, hogy Esterházy Péter születésnapja, április 14. legyen a magyar próza napja.

A 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok megnyitóját a budapesti Vörösmarty téren tartották csütörtök délután. A megnyitó beszédet a leginkább a Jadviga párnája és a Milota című regényeiről ismert, József Attila-díjas és Kossuth-díjas író, Závada Pál mondta, aki a beszédben kiemelte, hogy az utóbbi évtizedekben "nem volt szokás kételkedni, még kevésbé ezzel nyíltan szembehelyezkedni" azzal, hogy Európa kultúrája a miénk, és a mi kultúránk Európáé.

József Attilát idézve hozzáfűzte: az, hogy "fő-e uj méreg, mely közénk hatol - meddig lesz hely, hol fölolvashatol?", manapság szerinte nagyon is kérdése a könyvhétnek.

Závada Pál szerint "nem tehetünk úgy, mintha ez a nap csak a könyveink és olvasóink felett érzett örömről szólna", "mintha nagyjából rendben mennének a dolgok". "Megint egy pártállami prés szorításában, egy újabb autokráciában élünk (...) Vezérlőjének az lett immáron a rögeszméje, hogy a mi hazánkat (...) elfordítja választott irányától és közösségétől, Európától" - hangsúlyozta.

Szerinte szembe kell szegülni azzal, hogy "egy világhírű egyetem nálunk elüldözendő ellenséggé válhasson, további nyomtatott vagy digitális lapok essenek az önkény áldozatául, civil szervezeteinket bűnszövetkezetként bélyegezzék meg, a tudás leértékelődjön, a kulturálatlanság diadalmaskodjon, az oktatás, a kutatás és az alkotás autonómiája csorbuljon" - idézi az írót az MTI.

A könyvheti kínálatból Závada Pál beszédében kiemelte többek között Tompa Andrea, Vida Gábor, Németh Gábor, Szijj Ferenc, Nádas Péter, Tóth Krisztina, Fodor Ákos, Kiss Anna, Egyed Emese, G. István László, Majoros Sándor, Vörös István, Tornai József, Kántor Péter, Erdős Virág és Ágh István új köteteit.

Az eseményen Péterfy Gergely, a könyvhetet szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója hangsúlyozta: bár a könyv és a szabad melléknév latin nyelvű alakja ugyanaz, etimológiailag a szabad "liber" a mámor és a bor ősi latin istenének nevére vezethető vissza, míg a könyv "liber" eredetileg sokkal kiábrándítóbb, a jelentése háncs, fakéreg.

"Ettől mi még tudjuk, kietlen sivatag az, ahol az illiterátus ember bolyong. Lehet, hogy egy darabig van bor, de biztos nincs betű" - fogalmazott.

A megnyitón Kocsis András Sándor az MKKE elnöke bejelentette: kezdeményezik, hogy Esterházy Péter születésnapja, április 14. legyen a magyar próza napja.  A megnyitón a tavaly elhunyt Kossuth-díjas íróról zenével emlékezett meg Dés László, akivel Esterházy Péter tavaly együtt tartotta a megnyitó beszédet.

A 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok központi rendezvényén a fővárosi Vörösmarty téren hétfőig várják a közönséget, amely idén 85 kiadó 339 új kötetéből válogathat.