Ilona
16 °C
33 °C

Pontosan tudom, hogy a közönség egy rétege nem fog eljönni

Tíz éves az Orlai Produkciós Iroda

Esőember (47)
2017.06.24. 20:20

Lassan jubileumi, tizedik évadának végére ér az Orlai Produkciós Iroda, az a budapesti, közvetlen állami támogatás nélkül működő magánszínház, amely az elmúlt évtizedben többek között olyan előadásokat hozott létre, mint az Esőember vagy az Amadeus Kulka Jánossal, a Száll a kakukk fészkére Péterfy Borival, A nagy négyes Molnár Piroskával, Vári Évával, Benedek Miklóssal és Szacsvay Lászlóval, vagy olyan stúdióelőadások, mint A csemegepultos naplója, az Egy őrült naplója és az Egyasszony.

Rengeteg, nemcsak a közönség vagy a szakma szerint, de anyagilag is sikeres előadás fűződik a színházhoz, amelynek vezetője 2013-ban még a Színházi Kritikusok Céhe díját is megkapta. Úgyhogy Orlai Tibort arra kértük, foglalja össze tíz pontban, szerinte mitől tud sikeres lenni egy színházi előadás, mi kell ahhoz, hogy az előadás bár ne menjen le kutyába, mégis ezrek akarják megnézni.

Orlai persze azzal kezdi, nincs sikerrecept, és az Orlai Produkciós Irodának is voltak vagy rosszabbul sikerült előadás, vagy olyan, amelyhez nagyobb elvárások társultak annál, mint amilyenre végül sikerült. „Ilyenkor az a lényeg, hogy meg kell tudni hozni a döntést, és akár öt előadás után levenni valamit a műsorról” – mondja. Ha a sikerreceptet nem is, a szerinte legfontosabb jellemzőket így határozza meg:

1. Az előadás témája, aktualitása

Az előadás reflektáljon a néző hétköznapjaira, legyen számukra aktualitása, hogy a közönségnek fontos legyen a téma, legyen mit továbbvinniük magukkal. Vissza-visszatérnek az előadásainkban a családon belüli erőszak különböző formái, identitáskérdések, és a jövőben is szeretnénk ilyesmikkel foglalkozni, mert úgy érzem, a színháznak reflektálnia kell ezekre a témákra.

Az aktualitás érvényes lehet akár egy kortárs írónak az emailezéssel foglalkozó darabjára, de egy klasszikusra is, ha olyan kérdéseket boncolgat, amelyek egyértelműen fontosak ma is, vagy ma újra fontosakká váltak. Sok előadásunkban foglalkozunk például a betegségekkel és a társadalom hozzáállásával ehhez a témához, mert úgy gondolom, Magyarország ilyen téren nagyon le van maradva, tudatlanságból, hozzá nem értésből és a szőnyeg alá söprés miatt: egyszerűen nem szeretünk erről gondolkodni. És nem kérdés, hogy a mai magyar társadalomnak pont az az egyik legnagyobb gondja, hogy nem nézünk szembe a problémákkal, legyenek azok magánjellegűek, társadalmiak, politikaiak, identitással vagy a múltunkkal kapcsolatosak.

Nemrég mutattuk be Ladislav Fuks A hullaégető című művét, amely borzasztóan fontos kérdésekkel foglalkozik: a rasszizmus hatásával a kisemberre, és hogy

milyen szélsőséges helyzetekbe tudja sodorni az átlagembert, ha a demagógiát durván és populista módon verik bele a társadalomba. És ez ma abszolút aktuális.

Anélkül, hogy a konkrét politikai helyzetre utalnék, azt gondolom, mindez benne van ma a levegőben.

2. Jó szereposztás, hiteles alakítások

Az Orlai Produkciós Iroda tíz éve

A magánfinanszírozásból működő produkciós iroda tíz éve indult azzal a céllal, hogy széles közönséget elérő, szórakoztató, de azért mindenképpen minőségi előadásokat hozzon létre. Az így termelt profitot az iroda nemcsak a következő előadások létrehozásába forgatja vissza, de koprodukciók keretén belül évek óta létrehoz független színházi, „alternatív”, kísérletező, kis közönséget elérő előadásokat is, újabban pedig évente több monodrámát is – mint A csemegepultos naplója, az Egy őrült naplója, az Egyasszony vagy legutóbb Az étkezés ártalmasságáról című Parti Nagy Lajos-szöveg.

Mostanra az Orlai Produkciós Iroda évadonként 5 nagyszínpadi és 2-3 stúdióelőadást mutat be, és most éppen 28 előadást tart repertoáron, amelyek havi 28-30 este futnak a Belvárosi Színházban (ez bérleti szerződés alapján állandó játszóhely lett), de emellett külső helyszínen – például a Jurányiban – még havi 20-25 előadás fut. És most már tulajdonképpen „társulata” is lett az irodának: bár nincs a kőszínházakéhoz hasonló társulati szerződés, Orlai Tibor több színésszel kötött évi két új bemutatót garantáló szerződést. Bár ők máshol is játszanak, de az Orlai Produkció bemutatói előnyt élveznek náluk az évados egyeztetésben.

A virtuális társulat tagjai: Hernádi Judit, Benedek Miklós, Kovács Patrícia, Schruff Milán, Szabó Kimmel Tamás, Mészáros Máté, Nagy Dániel Viktor, Járó Zsuzsa, Péter Kata, Ötvös András és László Lili, valamint a rendezők közül Pelsőczy Réka, Göttinger Pál, Szikszai Rémusz és Znamenák István.

Tudomásul kell venni, hogy ma általában a színészek nevére jönnek be a nézők, de lényeges, hogy ne aszerint hozzuk létre a szereplőgárdát, hogy kik a nagy húzónevek: úgy nagyon félre tudnak menni az előadások. Igenis az optimális szereplőt kell megtalálni arra a feladatra, amit kigondoltunk a rendezővel, igenis karakterben kell lennie a szerepeknek. Színészközpontú színházban gondolkodom, ezért is hoztunk létre az utóbbi időben egyre több monodrámát, ami lehetővé teszi, hogy egy – akár kezdő – színész felvonultassa a teljes színészi eszköztárát, és felhívja magára a figyelmet.

3. Színészközpontúság

Nekem fontos a színészek publicitása, és hogy megkapják azt a megbecsülést és csillogást, ami kijár nekik. Ruttkai Éva mondta, hogy nem szabad a sztárokat, a csillagokat befogni közvilágításra. Hiszek abban, hogy a színésznek címlapon kell szerepelnie, és el kell érnie ugyanazt a társadalmi megbecsülést, amiben régebben is voltak, mert nagyban tudják befolyásolni a társadalom álláspontját a közéleti kérdésekben. De akkor lesz igazán rangja és hitele, ha megkapja mindezt, ami ehhez kell.

4. Jól megírt szövegkönyv, mai nyelvezettel

Sokan nem értik, miért fordítjuk újra szinte az összes darabot, amit bemutatunk. És tényleg léteznek csodálatos fordítások általunk is bemutatott darabokhoz, de ezek az adott kor nyelvezetében íródtak. De az elmúlt 20-30 évben olyan rapid változáson ment át a nyelv, hogy ha egy előadás nem alkalmazkodik, azzal nézőket lehet veszíteni. A jó szövegkönyv ahhoz is szükséges, hogy lehessen vele reflektálni a mai problémákra. Újrafordítottuk például a Száll a kakukk fészkére című darabot is, hiába volt néhány évtizeddel ezelőttről egy igen ismert szövegkönyve. A darabban megjelenő konfliktusok – a hatalom és a kisember viszonya, a hatalom torzító hatása – ma is aktuálisak, de másként jelennek meg a 70-es, 80-as évek Magyarországán, és mást jelentenek ma.

5. Jó időzítés

Vannak olyan darabok, amelyeket már évek óta kerülgetünk, de eddig úgy éreztük, talán még nem aktuálisak. A hullaégetővel például négy éve találkoztunk először, de csak most éreztem úgy, hogy ideje van színpadra vinni. Amiről szól, az mindig aktuális, de négy évvel ezelőtthöz képest nagyon nagy mértékben növekedett Magyarországon a rasszizmus, a mindenféle szélsőséges megnyilvánulás, az idegengyűlölet. Túl vagyunk egy migránsszavazáson, amikor

egyszerű emberek olyan mondatokat fogalmaztak meg általuk nem ismert népekről, emberekről, bármilyen tudás nélkül, csak egy populista kommunikáció következményeként, amiket nagyon ijesztőnek éreztem.

Az időzítés emellett azt is jelenti, hogy figyelni kell, mikor milyen előadásokat mutat be a többi színház: nem jó, ha egy időben több hasonló darab fut. Ehhez meg kell próbálni alkalmazkodni, tolni akár egy fél évadot a bemutatón: nem szabad egymással szembemenni, mert azzal nem erősítjük, hanem gyengítjük egymást. 

És az is fontos, mikor, az életének milyen pillanatában játsszon el egy színész egy olyan szerepet, amiről úgy érezzük, neki való lenne. Erre is jó példa a Száll a kakukk fészkére: úgy gondolom, Szabó Kimmel Tomi pont akkor kapta meg a főszerepet, amikor színészileg és emberileg is a legjobb pillanatban volt: színészileg adni, emberileg pedig kapni tudott tőle.

6. Harmonikusan együtt gondolkodó alkotócsapat

A Belvárosi Színház speciális, furcsa tere miatt, és mert minden előadásunk folyamatosan utazik, nagyon összetett rendezői-díszlettervezői együttgondolkodásra van szükség, hogy a díszletek ugyanúgy működjenek hagyományos színházi térben és adott esetben kisebb városok művelődési házaiban is. Úgyhogy nagyon lényeges, milyen alkotógárdát hozunk létre: át tudják-e venni ők is a mi szempontjainkat, egy irányba tudnak-e gondolkodni velünk? A mi esetünkben a „háttéremberek” is az alkotócsapat tagjai: fontos, hogy mindenütt működjön, amit a rendező megálmodott, és sehol ne sérüljön az előadás az új és új helyszínek miatt.

Nyilván soha nem lehet elérni – és cél sem lehet –, hogy puszipajtások dolgozzanak együtt, hiszen egy nagyszínpadi előadás húsz ember közös munkája. De az lényeges, hogy hasonló értékrendet képviselő, hasonlóan alázatos, empatikus alkotócsapat dolgozzon együtt. A saját tapasztalatom alapján ez is fontos, mert ha valaki nem száz százalékig támogatja a produkciót, ha fenntartásai vannak az előadással kapcsolatban, akkor abból nem lesz siker. A legjobban sikerült előadásainkra jellemző, hogy a résztvevők ezer százalékosan odatették magukat, azonosultak a feladattal. Nem hiszem, hogy kényszerből vagy csak egzisztenciális okokból lehetne jól dolgozni. Olyan persze előfordult, hogy egy színésznek, bár mindent megcsinált, félelmei voltak, szorongott, hogy senkit nem fog érdekelni, senki nem fog visszajelezni. De onnantól kezdve, hogy az előadás először lement közönség előtt, és először volt visszaigazolás, szárnyakat kapott.

7. Emberi viszonyrendszer a közönséggel

Nem szabad, hogy a színház belterjes legyen, mert nem egy szűk szakmai rétegnek vagy az elitnek szól. A színháznak széles közönségréteget is meg kell tudnia szólítani – miközben persze vannak rétegszínházi előadások is. Mivel mi állami támogatás nélkül működünk, sokkal nagyobb súlya van a közönség visszajelzésének és a hozzáállásának a darabjainkhoz. Ez nyilván máshol is fontos, de nálunk még inkább, hiszen az egyetlen bevételünk a jegybevétel: abból – és a jegyeladás után kapható taóból – kell fenntartanunk magunkat, abból kell tudni felépíteni az új évadot, és abból kell tudni annyit félretenni, amennyiből megszülethetnek az új darabok.

A közönség tiszteletét ki kell vívni, és ehhez nagyon fontos a személyes viszony. Oda szoktam figyelni arra, hogy ha bármilyen emailt kap az iroda, arra személyesen válaszoljak, és hogy a Pozsonyi Pikniken és a mikulásnapi vásárunkon egész nap ott legyek a pénztárban, és mindenkit meghallgassak. Nem szeretem a producer urazást, az igazgató urazást: egyenrangúak vagyunk a közönséggel. Ilyenkor persze ki vagyunk téve a kevésbé kellemes mondatoknak is – hogy ebben a színházban nem lehet jól hallani, vagy hogy nem volt kedves a jegyszedő –, de ez is része az emberi viszonyrendszernek. Sok színház törekszik arra, hogy közösségi teret hozzon létre a nézők számára, ez a Katona József Színházban például a Kantin, nálunk pedig ezek a vásárok.

A közönséggel szemben alázatosnak kell lenni, ami nem azt jelenti, hogy a kiszolgálásuk a legfontosabb. Meg kell próbálni olyan körülményeket teremteni, amivel támogatni lehet a színházba járási szokásaikat. Az utóbbi időben például észrevettük, hogy vasárnap és a téli időszakban sokkal népszerűbbek a délutáni, mint az esti előadások, úgyhogy most már lehetőség szerint így alakítjuk ki a műsort. A közönség tart fenn minket: ezt tudomásul kell venni, és figyelembe kell venni az elvárásaikat.

De vannak olyan előadások, amelyekről pontosan tudom, hogy a közönség egy rétege nem fog eljönni. A Happy Endingről például tudtam, hogy a rákkal való szembenézés sokak számára túl rémisztő lesz, de ugyanezt tapasztaljuk az Egyasszonynál is: vannak nézők, akiket érdekelne, de egész egyszerűen nem merik kitenni magukat annak a drámai helyzetnek, ami abban érvényesül. És nem is véletlenül:

eddig 17-18 olyan előadás volt az Egyasszonyból, amikor valaki rosszul lett a nézőtéren.

Nekünk is meg kell értenünk, hogy nem egyformán dolgozzuk fel a traumákat, a színpadon látott helyzeteket. Nem szabad ugyanazt a hozzáállást várni mindenkitől.

Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy egyre növekszik az igény a szórakoztató előadások iránt: sokkal nehezebb világot élünk ma, amikor az emberek jó része napi 12-13 órát dolgozik, úgyhogy el kell fogadnunk, hogy amikor eljutnak színházba, nem feltétlenül akarnak további szorongást okozó témákkal találkozni. De az már a mi felelősségünk, hogy olyan előadásokat mutassunk be, amelyek bár szórakoztatóak, mégis van mélyebb tartalmuk, jelentőségük, és a néző nemcsak annyit tud utána magával vinni, hogy milyen jót nevetett, hanem gondolatokat is, amelyeket felhasználhat bizonyos élethelyzetekben.

8. Rugalmasság, gyorsaság, hatékonyság

Mi könnyebb helyzetben vagyunk, mint a kőszínházak. Sokszor előfordult, hogy hallottunk egy darabról, vagy hirtelen felmerült egy lehetőség, amire azonnal lecsaptunk, és két-három hónap múlva már be is mutattuk az előadást. A hatékonyság pedig azért is nagyon fontos, mert állami támogatás nélkül kevés emberrel kell tudnunk úgy működni, hogy az ne hasson károsan a művészi munkára. Adott esetben egy díszítő kellékezzen is, egy világosító is segítsen a díszletépítésben, a súgó és a rendezőasszisztens ugyanaz legyen. Máskülönben nem tudom felvenni a versenyt a kőszínházakkal.

9. Vizuális megjelenés, marketing és szájhagyomány

A plakát is az alkotás része. Vissza kell adnia az előadás hangulatát és gondolatiságát, másrészt szerepelnie kell rajta a színészek arcának is – ez megint csak a színészközpontúság része. Fontos, hogy meg tudjanak jelenni a fiatal színészeink is, hogy ők is ismertté válhassanak.

Fontos, hogy mikor kezdődik el egy produkció reklámozása. Lényeges, hogy eleve kigondoljuk, milyen közönségrétegnek szól az előadás, és azokat a kommunikációs formákat aknázzuk ki, amelyik az adott szegmens által vásárolt vagy látogatott újságok, online felületek vagy kültéri felületek. Lehet, hogy a hagyományos marketingeszközöket ma már nem is kell alkalmazni. Bár igyekszünk önálló arculatot kialakítani, mindig projektközpontúan gondolkodunk – de fontos, hogy az előadások kommunikációja egymásra épüljön, egymást erősítse, egy irányba tereljen.

Egy előadás sikeréhez legalább olyan mértékben hozzátartozik az, hogy mi terjed el róla, mint az, hogy mekkora összeget költünk a reklámozására. És ez Budapestre és a vidéki vendégjátékokra is igaz. Többször előfordult, hogy egy budapesti sajtóbemutató után felhívott egy-egy vidéki partnerünk, hogy nekik már szóltak, ezt az előadást mindenképp hívják meg a következő évadban. A szájhagyomány fontosabb, mint gondolnánk. És ehhez szervesen hozzátartozik a Facebook és az ott megjelenő – akár pozitív, akár negatív – kommentek. Nagyon nem mindegy, hogy ezekre hogyan reagál egy színház, mert az is a szájhagyomány része lesz. Effektíve nyilván nem lehet befolyásolni, mert ha valami rossz, akkor arról úgyis az fog elterjedni, hogy rossz, de azzal már lehet foglalkozni, hogy mindezt hogyan kezeljük.

10. Arculatépítés

Lehet, hogy van, akinek nem elég magvasak az Orlai Produkciós Iroda előadásai, és vannak, akik nagyon hisznek ebben a fajta színházban. De azt, hogy ne próbálnánk egységes arculatot kialakítani, nem lehet mondani: amikor elhangzik, hogy az Orlai Produkciós Iroda bemutatója, a közönség legnagyobb része pontosan tudja, hogy nagyjából mire számíthat, és hogy fogja érezni magát nálunk.

És az arculatépítésnek az is lényeges eleme, hogy mindig kísérletezni kell, folyamatosan egyre mélyebb, gondolatgazdagabb nagyszínpadi produkciókat is be kell mutatni. Folyamatosan nyitottabbá kell tenni a kialakult törzsközönségünket a magvasabb gondolatú előadások iránt. Ők pontosan látják a különbséget a nagyszínpadi és a stúdiószínházi előadások között. És pontosan érzékelik azt is, ami mindig fontos volt és fontos is marad számunkra: hogy reflektáljunk a mai magyar közéletre.

Borítókép: Kulka János és Nagy Ervin és az Esőemberben. Fotó: Kállai-Tóth Anett / Orlai Produkciós Iroda.

Ne maradjon le semmiről!