Pandora, Gabriella
6 °C
15 °C

Különdíjat nyert a Bogyó és Babóca egy kínai animációs filmfesztiválon

2017.09.17. 17:33

Elnyerte a zsűri különdíját a Bogyó és Babóca című animációs filmsorozat egy epizódja a kínai Hszianban megrendezett 6. nemzetközi animációs filmfesztiválon - közölte az MTI-vel a produkciót gyártó Kedd Animációs Stúdió.

A különdíjat az Oscar-díjra jelölt rendező M. Tóth Géza, a KEDD kreatív műhely alapítója és vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora személyesen vette át a Pekingtől Délnyugatra, Senhszi tartományban fekvő város fesztiválján, aminek díszvendége volt. A közlemény szerint a stúdió vezetője abban bízik, hogy a Bogyó és Babóca, ami korábban már egy kínai gyerekfilmfesztiválon is díjazott lett, a siker révén a külföldi filmek forgalmazásának szigorú kínai szabályozása ellenére is eljuthat majd a kínai tévékbe és közösségi portálokra.

Bartos Erika mesehősei
Bartos Erika mesehősei

Az évente megrendezett hsziani animációs fesztiválon a Bartos Erika meséjéből készült rajzfilm mellett a Kufli-mesék egy része is szerepelt, ami szintén a KEDD műhelyében született. Az animációs sorozat rendezője, Jurik Kristóf a hét végén a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a magyar animáció ifjú tehetségei számára alapított Dargay Attila-díjat, amit idén adtak át első alkalommal.