Orsolya
7 °C
17 °C

Kazuo Ishiguro nyerte az irodalmi Nobel-díjat

2017.10.05. 13:02

Az irodalmi Nobel-díjat 2017-ben Kazuo Ishiguro japán származású brit író nyerte. Az indoklás szerint azért, mert nagy érzelmi erejű regényeiben feltárja a világgal való illuzórikus kapcsolatunk mélységeit. Sara Danius, az akadémia titkára Jane Austen és Franz Kafka keverékeként jellemezte Ishiguro stílusát. "Csodálatos megtiszteltetés, mert azt jelenti, hogy a legnagyobb szerzők nyomdokaiban járok" - mondta a BBC-nek az író. Hozzátette, hogy bízik benne, hogy a díj valami jót hoz, mert jelenleg a világ nagyon bizonytalan. Szerinte ebben a bizonytalan légkörben adhatnak valamilyen pozitív erőt a Nobel-díjak. 

Ishiguro 1954-ben született Nagaszakiban, de gyerekkorától Angliában él. Első regénye 1982-ben jelent meg A dombok halvány képe címmel. 1989-ben elnyerte a Nobel utáni legfontosabb irodalmi díjat, a Bookert Napok romjai című regényéért. Ebből a könyvből Emma Thompson és Anthony Hopkins főszereplésével nyolc Oscarra jelölt film is készült. Eddig összesen nyolc regénye jelent meg. (Az íróról ebben a Könyvesblog posztban lehet hosszabban olvasni.) 

Legutóbbi regényéről, Az eltemetett óriásról itt írtak hosszabban, bele is lehet olvasni a könyvbe. „Ishiguro könyve azonban csak látszólag egy szépirodalomba oltott Trónok harca light, hiszen az író megint kedvenc témájához, az emlékezéshez, az emlékezés és az identitás összefüggéseihez nyúl: az emlékezés és a felejtés ezúttal pedig nem csak az egyén, hanem egy-egy adott közösség életét is alapvetően befolyásolja” – elemzik a regényt.

Hogy kiket utasított maga mögé, nem tudhatjuk, mert a Nobel-díjnál nincsenek nyilvános jelöltek és szűkített listák, mint az Oscar-díjak vagy a másik neves irodalmi díj, a Man Booker esetében. Minden erről szóló dokumentumot ötven évre titkosít a díjról döntő Svéd Királyi Akadémia, semmi más nem érhető el, csak a díjazottak listája. Hogy miért rendkívül nehéz megtippelni a győztest, és milyen szempontok alapján dönt a királyi akadémia az irodalmi Nobelről, ebben a cikkben foglaltuk össze.

Az esélyesek között évek óta emlegetik a kenyai Ngugi wa Thiong'o-t, a kanadai Margaret Atwoodot, a japán Haruki Murakamit, a dél-koreai Ko Unt és a kínai Jan Lian-két. (Róluk a Könyvesblogon lehet hosszabban olvasni.) A magyar írók közül Nádas Pétert és Krasznahorkai Lászlót szokták kiemelni. Tavaly óriási meglepetésre Bob Dylan amerikai zenész kapta az irodalmi Nobelt, új irodalmi kifejezési módjai miatt, amikbe beépítette az amerikai zenei hagyományokat. Dylan ezután majdnem fél évet táncolt az akadémiai tagok idegein azzal, hogy nem volt egy épkézláb szava sem a díjról, sem arról, hogy egyáltalán át akarja-e venni. Végül idén áprilisban vette át.

A Nobel-díjjal járó pénzt nemrég emelte meg egymillió svéd koronával (32,6 millió forinttal) a Nobel Alapítvány. Így idén már egy-egy díjazott 9 millió koronás (294 millió forintos) pénzjutalmat kap.