Alföldi Róbert nincs megsértődve, de nem megy a Hír Tv-be

2017.10.09. 11:26

Magyarországon fasisztoid irányba mennek a dolgok – véli Alföldi Róbert, aki szerint a Soros-kampány egyértelműen az antiszemita érzésekre játszik rá. A rendezővel legújabb darabja, A félelem megeszi a lelket kapcsán beszélgetett az Azonnali.hu.

A Kultúrbrigád október 14-én mutatja be az Átriumban Rainer Werner Fassbinder A félelem megeszi a lelket című művét, aminek egy arab bevándorló a főszereplője. Alföldi ezzel kapcsolatban elmondta, hogy bármikor lehetne ez a bemutató, hiszen az országban most már állandóan van aktualitása egy ilyen darabnak.

Alföldi elmondta, kitart az Indexnek adott interjúban is kifejtett véleménye mellett, hogy a színházi világot most egy hazug béke jellemzi: mindenki elfogadta a játékszabályokat, és hogy ezen belül kell érvényesülni. A színész szerint „ami nem azt nyomja, amit a kormány szeretne, azt előbb-utóbb ellehetetlenítik, megveszik, átalakítják vagy bezárják”. A közelgő választásokkal kapcsolatban azt mondta, nemhogy nem lesz kormányváltás, hanem kétharmaddal fog nyerni a Fidesz, ha nem négyötöddel.

Azt is elmondta, Veiszer Alinda téved, amikor azt gondolja, hogy ő azért nem megy el hozzá a Hír Tv-be, mert meg van sértődve, mint ahogyan a műsorvezető arról az Indexnek is beszélt.Én nem haragszom, és nem megsértődve vagyok. Egy nagyon egyszerű dologról van szó: ez a televízió nem azért változott meg, mert belátták, hogy amit korábban csináltak, az rossz volt, hanem mert a tulaj kiesett a pikszisből.”