Egy nevet máris kihúztam: a sajátomat

Interjú a Magyar Művészeti Akadémia új elnökével, Vashegyi Györggyel

01
2017.10.19. 23:03

Miután Fekete György mandátuma másodszor is lejárt, többször nem választhatták elnökké a Magyar Művészeti Akadémián (MMA): helyébe november 5-én Vashegyi György Liszt-díjas karmester lép, aki azt mondja: nagyszerű élmény volt számára együtt dolgozni Alföldi Róberttel. Interjúnkban arról kérdeztük, mennyire marad központban az MMA-ban a Feketének olyan fontos magyarságtudat és nemzeti identitás, fogja-e vizsgálni a szervezet a jövőben a művészek politikai hovatartozását, és mit jelent, hogy a szervezet hálás a kormánynak.

Ön aktív karmester és zenekarvezető – marad ideje a szakmájára a Magyar Művészeti Akadémia elnökeként?

Én karmester voltam, vagyok és leszek is: nem lettem politikus attól, hogy az MMA elnökének választottak. Egyáltalán nem mondom, hogy helytelen, ha valaki politikus, de a jelenlegi elnök úr és köztem az a legnagyobb különbség, hogy ő aktív politikai szerepvállalóként érkezett az MMA élére: fontos munkát végzett az Antall-kormány kulturális államtitkáraként. Büszke lehet arra, amit elért, például a Nemzeti Kulturális Alap létrehozására – enélkül egy hétig sem tudna működni a magyar kulturális élet. Neki markáns politikai véleménye van, így aki ezzel a véleménnyel nem ért egyet, az támadta őt – így működik a politika. Legalábbis azt hiszem, mert szerencsére nem nagyon értek hozzá. Nekem nincs politikai múltam, nem is leszek politikus. Karmester maradok, három évig most másodállásban.

Eljuthat valaki magas szintű politikai kapcsolatok nélkül az MMA legfelső szintjére?

Az MMA és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) is köztestület: az MTA 190, mi 6 éve. Ma senki nem vonja kétségbe, hogy tudományos akadémiára szüksége van a nemzetnek, de a magyar nép legendás együttműködési készségét alapul véve valószínű, hogy annak idején erről is voltak viták, ha ezek már le is csengtek. A mi esetünkben a viták aktívabbak, mert kevesebb időnk volt még felépíteni a testületet, de arra a kérdésre, hogy a magyar nemzetnek szüksége van-e egy művészeti akadémiára is, a válasz igen.

Ez egy politikai térben mozgó, nem politikus szervezet, ahogyan az MTA is az. Valószínűleg nekik sem sikerült az elmúlt 190 évben mindig tökéletesen távol maradni a napi politikától – de a célunk ez. Ugyanakkor a kormány stratégiai partnerei vagyunk, és ennek szerintem így kell lenni a mindenkori kormány esetében is.

2013 óta tagja az MMA-nak. Hogy került a szervezetbe?

Vashegyi, a karmester

Beszélgetésünkben nemcsak az MMA-ról esett szó, hanem a zenei pályáról is, hisz a mostani elnöki program számos ponton kapcsolódik Vashegyi György művészi karrierjéhez. Mint elmondta, óvodás korában szerettették meg vele a zenét: a szomszédjukban lakó, ma is aktív Karlócai Mariann akkora szaktekintélynek számított a hetvenes években is, hogy már a szocializmus idején is magánóvodát működtethetett a lakásán. Ott fedezték fel, hogy tehetsége van a zenéhez, így került a Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolába. Bár a piaristáknál elsősorban nem a zenén volt a hangsúly, 16 évesen Bach Máté-passiója hatására eldöntötte, neki hivatásszerűen kell zenével foglalkoznia. Innen már egyenes út vitt a Zeneakadémiára, majd külföldi mesterek keze alatt vált a hazai régizenei élet egyik legfontosabb alakjává.

Saját tapasztalata miatt is fontosnak érzi a művészeti nevelés fontosságát a közoktatásban, nem véletlenül jelölte ezt elnöki programja első pontjának.

Az általa alapított Orfeo Zenekarral és a Purcell Kórussal rengeteg koncertet adtak itthon és külföldön, valamint számos felvételt készítettek – közöttük több világpremiert. Legutóbbi albumuk két hete jelent meg egy francia kiadó gondozásában Un opéra pour trois rois címmel. És továbbra is tele van zenei tervekkel.

„Jelenleg annyi zenei kézirat van letöltve a gépemen, remekművek, amelyeket az elmúlt két-háromszáz évben sehol a világon nem mutattak be, ha csak ezeket akarnám eljátszani, akkor két-három élet sem lenne elég, még erre sem. Nem olyan rég találtam például egy 17. századi magyar barokk zeneszerzőt is, Georg Strattnert, akiről szinte semmit sem tudni, viszont szerencsére sok színvonalas műve fennmaradt. Ebből a korszakból a szakértők se nagyon tudnak két-három magyar zeneszerzőnél többet mondani: be kell tehát mutatni e műveket, meg kell ismertetni őket a magyar közönséggel – van bőven tennivaló.”

(Zubreczki Dávid)

2012-ben hívott fel egy karmester barátom azzal, hogy elfogadom-e, ha jelöl tagnak a Magyar Művészeti Akadémiára. Kértem tőle egy kis gondolkodási időt, és megnéztem, kikből áll a Zeneművészeti Tagozat: az ember azt tudja igazán megítélni, amit ismer. És sok-sok olyan személy nevét láttam, akiket mind művészileg, mind emberileg nagyra becsülök. Egész életemben – szándékomon kívül – magányos farkas voltam a szakmámban, de szerettem volna valahová tartozni: ezért alapítottam magamnak két csodálatos „családot”, a Purcell Kórust és Orfeo Zenekart, szerencsére azóta harmadik, igazi családom is lett (feleségem szintén muzsikus, három fiunk van). Az embernek lehetnek fenntartásai különféle testületekkel szemben, ez a névsor viszont kiváló volt. Nem állítom, hogy mindenki rajta volt, akit tisztelek, de az arány nagyon jó volt. Jó társaságnak lettem tehát tagja, de különösebb hatalmunk vagy befolyásunk nem volt: a zenei tagozat éves programköltségvetése tavaly 17 millió forint volt.

Az MMA-val szemben nem voltak fenntartásai?

Meg akartam nézni, miről van szó. Sok viszonylag ismert zenei nevet tudok – és természetesen ezek közül egyet sem fogok Önöknek elárulni –, amelyek közül ha egyet is megláttam volna a listán, nem lépek be a testületbe, leszögezném: nem politikai mérlegelési okokból. A politikával tényleg nem szeretnék foglalkozni.

Semmiféle politikai hátszele nincs?

Eddig még egy interjúban sem mondtam el, de igaz: amióta felmerült a nevem az elnöki pozícióra, egyetlen politikust sem hívtam fel. Tudom, hogy ez hihetetlenül hangzik, de kérem, higgyék el nekem; nem szeretem a hazugságokat. Volt politikus, aki felhívott és véleményt nyilvánított; megköszöntem a gondolatait, de én egyetlen telefonszámot sem hívtam fel, akárki is ajánlotta. Semmiféle politikai utat nem jártam végig az elnökválasztásig, és azóta sem. Nagy öröm viszont, hogy miniszterelnök úr még aznap gratulált.

Hogy jutott el akkor politikai segítség nélkül idáig?

Már korábban tudni lehetett, hogy idén novemberben lejár elnök úr mandátuma. Június elején még én is azon törtem a fejem, hogy kire szavazzak a két híres, nagy művész közül, akiket ismerek és sokra tartok: Marton Éváról és Jankovics Marcellről van szó. Aztán felhívott egy nem zenész akadémikus társam, hogy mit szólnék, ha ő engem jelölne elnöknek. Majdnem belehajtottam az árokba (mert ez vezetés közben történt), de szerencsére nem lett nagyobb baj – legalábbis eddig.

Megkérdeztem két számomra fontos ember véleményét – hangsúlyozom, nem politikusokét –, és ha bármelyikük azt mondta volna, hogy „Gyuri, ne vállald”, azonnal nemet mondok a felkérésre. De mindkettőjük szerint – és szerintem is – ez olyan megmérettetés, amely elől nem illik, nem erkölcsös megfutamodni, ha az emberben van tenni vágyás a magyar művészetért. És az igazság az, korábban úgy láttam, hogy még karmesterként, kórus- és zenekarvezetőként is nagyon keveset van lehetőségem tenni, akár csak a magyar zenei életért, miközben – ahogy minden magyar művész – én is folyamatosan belefutottam különféle megoldásra váró problémába. Ezért vállaltam a jelöltséget.

Karmesterként soha nem gondoltam volna, hogy ilyen módon, ilyen közel kerülök a művészet más ágaihoz, de ünnepélyesen megfogadom, hogy ezután sem fogok beleszólni olyasmibe, amihez nem értek: mindig meg fogom keresni az adott terület legjobb szakembereit.

Azért nevezhető meglepőnek, hogy ön lett az elnök, mert a legtöbben vagy egy Fekete Györgyhöz hasonlóan erős politikai hátszéllel rendelkező, vagy egy Jankovics Marcellhez hasonlóan nagyon széles körben népszerű befutóra számítottak. Hogyhogy nem így lett?

Nem tudom. Nem tudom, mi állt az utolsó hét váratlan fordulatai mögött. Két nappal a közgyűlés előtt érkeztem haza külföldről, így csak hallottam, hogy időközben lett egy negyedik jelölt is (Rátóti Zoltán – a szerk.), aztán előző nap kaptam egy emailt (mint minden akadémikus), hogy Jankovics Marcell visszalépett. Nem tudok többet, mint bárki más; szerintem a legtöbben nem is tudták, nem is tudtuk követni a dolgok menetét. Azt persze tudom, hogy az újságírók az én életrajzomból készültek fel a legkevésbé – túlságosan sok zsetont nem tettek rám. Egyúttal megragadnám az alkalmat, hogy közöljem: nemcsak politikus nem vagyok, de csembalóművész sem, hiába írták ezt többen.

Nem tart attól, hogy a háta mögött zajlik valami, amiről nem tud? Mondjuk, hogy ön mellett lesz egy komoly politikai erővel rendelkező ember is?

Nagyon bízom abban, hogy a miniszterelnök úr szerint is tudunk valamit tenni a kultúráért és a művészetért. Nem tudok senkiről, aki a hátam mögött állna. Megértem, ha valaki szkepszissel áll hozzá mindehhez, de ettől még az igazság az marad, hogy nem hívtam fel egyetlen politikust sem.

Mit tart a legfontosabb feladatának MMA-elnökként?

Az MMA elsődleges feladata a magyar alkotó- és előadóművészet múltjának, jelenének és jövőjének értékelvű és minőségpárti támogatása és képviselete. Ebből két jelzőt szeretnék különösen hangsúlyozni: az értékelvűt és a minőségpártit. A minőséget sokan teljesen szubjektív kategóriának tartják, és valóban, almát a körtével vagy dinnyével nem lehet összehasonlítani. De két almát igenis össze lehet.

Fekete György egyszer azt mondta: fontosabb, hogy mit mond egy mű a magyar nemzetről, mint a mű minősége.

Elnök úrnak ezt a nyilatkozatát őszintén szólva most hallom először, nem tudom, hol és milyen szövegösszefüggésben mondott ilyet. De egy másik interjúban ő maga is azt mondta: az utódja politikailag valószínűleg neutrálisabb személyiség lesz, hiszen az akadémikusok közül rajta kívül senki sem volt korábban aktív politikailag. Én nem hiszek abban, hogy értékeket (nemzeti elkötelezettség és művészi minőség) versenyeztetni lehetne vagy kellene a műalkotások értékelésekor. Érték és minőség csak erősítik egymást.

Vashegyi György programja

  1. Művészeti nevelés erősítése a közoktatásban. „Isten ments, hogy az MMA átvegye a közoktatás irányítását, viszont meg kell nézni, hogyan támogathatjuk-e a művészeti oktatást.”
  2. Közművelődés. „Azon kell dolgoznunk, hogy a művészeti értékek minden magyar életében nagyobb szerephez jussanak.”
  3. Támogatás- és ösztöndíjrendszer. „Oda kell mennünk, ahová más támogatási rendszer, például az NKA sugarai sem érnek el. Amerikában vagy az Egyesült Királyságban a legtehetségesebb művészhallgatókat már egyetemi éveikben a privát szféra jelentősen támogatja, míg Magyarországon erre egyelőre nincs komoly esély. Többek között ezen a területen, nagyon célzott és közvetlen támogatással segíthetnénk a hallgatókat.”
  4. Művészeti ismeretterjesztés a közmédiában. „Nagyon egyszerűen: a közönség azt szereti, amit ért.”
  5. Kulturális örökség. „Feltárása, archiválása és bemutatása az egész világnak. Tele vagyunk kincsekkel, amelyeket sokkal többeknek kellene ismerniük.”
  6. Digitális művészeti archívum. „Az az álmom, hogy tíz év múlva legyen egy ugyanolyan átfogó kulturális rendszerünk mint, mint a Gallica Franciaországban, vagy az Internet Culturale Olaszországban.”
  7. Magyar művészeti élet határokon átnyúló egységének erősítése. „Ez a Makovecz-örökség közéleti része.”

(Zubreczki Dávid)

Feladata az MMA-nak, hogy értéken és minőségen kívül a világképpel is foglalkozzon? Fog foglalkozni az akadémia a jövőben a műalkotások, alkotók politikai hitvallásával?

Politikai állásfoglalást ide senki ne hozzon, se jobbról, se balról, se fentről, se lentről. Sehonnan. Ahogy ez a Magyar Tudományos Akadémia esetében is természetes. Nem ítélem el azokat a művészeket, akik úgy gondolják, politikai manifesztációt kapcsolnak a műveikhez; én személy szerint máshogy gondolkodom erről, az sem biztos, hogy ők jól teszik ezt. Nem biztos, hogy ez hozzáad alkotásuk művészi értékéhez, sokszor inkább levon belőle. De ez az ő felelős döntésük, amelyet természetesen tiszteletben tartok. Az MMA-ban viszont semmiféle napi pártpolitikának nem lehet helye. Azt hiszem, ez egyértelmű.

Hogy egy művész politikai szerepet vállal-e, annak eldöntésében szerintem két fontos kritériumot érdemes szem előtt tartani. Egyrészt, hogy tesz-e az adott művész aktuálpolitikai nyilatkozatokat, másrészt, hogy mennyi közpénzt használ fel tevékenységéhez, azaz mennyi közpénz segíti abba a pozícióba, amelyben aktuálpolitikai nyilatkozatai nagyobb publicitást élveznek. Én politikai nyilatkozatot soha nem tettem, független művészként akkor jutottam ehhez a legközelebb, amikor 1998 márciusában, a Fidesz 10. születésnapján vezényeltem egy hangversenyt, szándékosan nem a saját együtteseimmel, és nem használtunk fel hozzá közpénzt. 

Ilyet azóta sem tettem, a jövőben sem tervezek hasonlót, és az együtteseimet is mindig óvtam ettől.

Magánemberként jó, ha van politikai véleménye valakinek, de én nem vagyok politikai pártnak a tagja, ezért fenntarthatom magamnak a jogot, hogy bárkivel egyetértsek vagy ne értsek egyet.

A közpénzről pedig hadd mondjam el: büszkék vagyunk rá, hogy a Purcell Kórussal és Orfeo Zenekarral 26-27 éve úgy működünk sikeresen, hogy a magyar komolyzenei élet utolsó harminc évében messze mi kaptuk a legkevesebb anyagi támogatást. 2000 és 2010 között költöttünk el annyi közpénzt, amennyit ma egy szimfonikus zenekar két-három hét alatt.

Úgy gondolja, aki sok közpénzt kap, az művészként jobb, ha nem politizál?

Minden közpénzt jól, eredményesen kell elkölteni. Százezer forint elpazarlása is vétek, és százmilliárd forint kiadása is igazolható, ha abból minden százezer forintot hatékonyan költenek el.

Ugyanakkor az elmúlt években sok cikk született arról, mennyire költi el hatékonyan vagy rosszul az MMA a rendelkezésére álló közpénzeket; volt, amikor az keltett feltűnést, hogy százmilliós összeget fordítottak arra, hogy a kutatók megállapítsák, mit érdemes kutatni.

Örülök a kérdésnek, egyetértek bárkivel, aki azt mondja, a közpénzt maximális hatékonysággal kell elkölteni, és mindent meg fogok tenni azért, hogy ez így is legyen.

Az MMA jelenleg növekszik, ki kell építeni az infrastruktúrát, ahogyan meg kellett teremteni az MTA infrastruktúráját is, csak az erről szóló viták már legalább száz éve lecsengtek. Szerintem semmit sem érdemes az MMA-hoz csatolni, ha jobban működik anélkül, ugyanakkor sok mindent érdemes lehet, ha így tud jobban működni. Csakis ennek kell a döntő szempontnak lennie. Úgy szoktam mondani, általános alapelvünk van, de az általános szabályokkal érdemes óvatosan bánni: minden részterületet, minden esetet egyenként kell vizsgálni.

Megválasztásakor azt mondta: „a lehető legszélesebb társadalmi, politikai és szakmai együttműködésben” szeretné megvalósítani a céljait. De a társadalom momentán kifejezetten megosztott az MMA elfogadását tekintve. Hogyan lehet ebből társadalmi együttműködés?

Nekünk nem elsősorban általános együttműködési nyilatkozatokat kell aláírnunk, hanem minden területen össze kell fognunk, és meg kell keresnünk minden egyes részterület leges-legjobb szakembereit, legyenek bár éppen most tagjai az MMA-nak, vagy sem: ha valamire a legjobb szakembert történetesen az akadémián kívül találjuk, teljesen természetes, hogy számítunk rá és tudására. Ha kiderülne, hogy az szolgálja legjobban a magyar kultúra érdekeit, hogy negyven különféle akadémia vagy szakmai szervezet létezik párhuzamosan, akkor legyen így, de együttműködés nélkül semmiképp sem lesz eredmény, akár egy akadémián belül kell együttműködni a célok érdekében, akár száz között. A mi akadémiánk immár a magyar szellemi és kulturális élet legjelentősebb műhelye, de ez nem jelenti azt, hogy – akármilyen széles is jelen rálátásunk a művészetekre – már most is mindenki itt van, akinek ide tartoznia érdemes.

Hogy egy példát említsek: a hétvégén lemondtam a tisztségemről a Nemzeti Kulturális Alap zeneművészeti kollégiumában, mert összeférhetetlen lett volna az elnökséggel. A kollégium vezetőjével végiggondoltuk, ki lehetne a legmegfelelőbb a megüresedett helyre: olyan szakemberre van szükség, aki nagyon jól ismeri a magyar kórusokat és zenekarokat, szinte az egész magyar komolyzenei életet, és végül egy olyan személy mellett döntöttünk, aki történetesen nem tagja az MMA-nak: egész egyszerűen azért, mert itt és most ő nekünk a legmegfelelőbb. (Az NKA kollégiumi tagjainak egyharmadát 2016 óta a szakmai szervezetek jelölik, egyharmadát a minisztérium, egyharmadát pedig a Magyar Művészeti Akadémia – a szerk.) Ezt akartam kifejezni jobb híján a társadalmi és szakmai összefogással.

Ugyanakkor több művész nem hajlandó együttműködni az MMA-val, mert nem szakmai, hanem politikai alapon létrejött szervezetnek tartja.

Ezt egyrészt sajnálom, másrészt azt gondolom, aki így tesz, nem biztos, hogy helyesen dönt. Mindenkinek figyelmébe ajánlanám a „más szemében a szálkát” gondolatát, különösen a korábban vázolt, közpénz és politika viszonyáról szóló elvek alapján. Mindenkinek tiszteletben tartom döntését, ha politikai állásfoglalásra szeretné használni a műalkotását, de ezt szerintem ne közpénzen tegye. Mi ígérjük, hogy kapott forrásainkat aktuálpolitikai állásfoglalásokra nem használjuk fel.

Úgy vélem, mindenkivel meg fogjuk találni a hangot, akinek valóban az a célja, hogy előrevigye a magyar kultúra és művészet ügyét. Mondjam példának Alföldi Róbertet? Vele néhány éve együtt hoztunk létre egy operabemutatót az Operaházban, és művészként nagyszerűen megtaláltuk a közös hangot, számomra élmény volt vele dolgozni. Ugyanakkor rendező úr az a típus, aki rendszeresen aktuális politikai állásfoglalásokat visz rendezéseibe (bár a közös operaházi produkciónkban ilyen nem volt): ismétlem, ezzel személy szerint nem értek egyet, de tiszteletben tartom döntését.

De mi az elvi probléma a közpénzből létrehozott, aktuálpolitikai állásfoglalást is tartalmazó alkotásokkal? Hiszen egyrészt ez is beletartozik a művészet és a véleménynyilvánítás alkotmányos szabadságába, másrészt már az ókori görög színház vagy a klasszikus drámaírók sem vetették el ezt.

Churchill így fogalmazott egyszer: „A népek háborúi szörnyűbbek lesznek, mint a királyoké”. Ezt azért idézem itt, mert a királyok néha kifejezetten toleránsok voltak. Rameau Platée című vígoperájában, egy zeneileg zseniális, ám történetében igencsak gonosz szatírában például egy rettentően csúnya, öreg nimfát gúnyolnak ki és semmisítenek meg azáltal tőrbe csalva, hogy elhitetik vele, Jupiter feleségül kívánja venni. Ezt az operát 1745-ben mutatták be Párizsban abból az alkalomból, hogy a trónörökös kényszerből egy rendkívül kevéssé vonzó spanyol infánsnőt készült feleségül venni – Sztálin ennek a századrészéért valószínűleg kiirtotta volna az egész operaházat. XV. Lajos viszont kitüntetést és életjáradékot adott Rameau-nak.

Azaz egy királyságban mindenről a király dönt, viszont egy népképviseleti parlamenti demokráciában a pártok vetélkednek egymással, és ez jól is van így. Ehhez alapkövetelményként hozzátartozik egyfajta pártatlanság, legalábbis a közpénzek felhasználásakor. Nem állítom, hogy ez mindig, mindenütt megvalósul, de azt sem látom be, hogy nekünk, egy közpénzzel gazdálkodó testületnek miért ne kellene mindent megtennünk ezért.

Az MMA-t 2011-ben avatta köztestületté a magyar országgyűlés. Ahogyan már mondtam, úgy gondolom, ez helyes döntés volt, mert a magyar kultúrának és művészetnek szüksége volt egy köztestületre, és nagy hiányt orvosoltak ezzel. Az MTA-hoz hasonlóan stratégiai partnerként tekint ránk a kormány, mi pedig hálásak vagyunk a bizalomért, és szeretnénk segíteni abban, hogy az adott művészeti területeken irányokat jelölünk ki. Nekem sokszor úgy tűnik, hogy a szakmai szervezeteket és a kormányzati szerveket egyaránt a napi teendők terhelik túl, mi viszont talán három lépéssel hátrébbről, jobb nézőpontból tudunk képet alkotni a művészet különböző területeiről.

Azt mondta, hálával tartoznak. Ez mit jelent?

Ez a hála minden országgyűlést megillet, amely egy ilyen adósságot orvosolt. Szerintem az egész magyar művészeti és kulturális élet hálával tartozik ezért. Bízom benne, hogy csendesülnek majd a konfliktusok, és elkezdődik az igazi együttműködés.

Mit mondana, ha a kormány fel akarná használni a céljaira az MMA-t, és mondjuk felszólítaná önöket, hogy adjanak kitüntetést vagy támogatást egy, a kormány számára kedves művésznek?

Hogy őszinte legyek, egy nevet máris kihúztam a kitüntetendők listájáról: a sajátomat. Pontosabban megkértem erre a még hivatalban lévő elnök urat. Ugyanis még bőven a közgyűlés előtt jelölt engem érdemes művésznek az akadémia egyik tagozata, de úgy gondoltam, úgy éreztem, ez így nem jó: én megválasztott elnökként már nem fogadhatok el az akadémia irányából érkező jelölést, még ha megválasztásom előtt és szakmai alapon történt is. A jövőben is ilyen módon szeretnék tenni az ügyekért.

Fekete György elnöksége alatt az MMA kifejezetten fontosnak tartotta a magyarságtudat, a nemzeti összetartozás és együttműködés erősítésének feladatát. Mennyire lesz fontos a következő három évben ez a téma?

A nemzeti eszme megjelenésének módja a művészetben korszakról korszakra változik: ha jól tudom, a mai értelemben vett nemzeti identitás nem igazán létezett még például a zenetörténetnek abban a korszakában, amellyel én karmesterként főleg foglalkozom. Személy szerint mindig is az egyik legfontosabb magyar zeneszerzőként aposztrofáltam például Joseph Haydnt: ha az angolok Handelt nemzeti zeneszerzőjüknek tekinthetik, nekünk is minden okunk megvan arra, hogy Joseph Haydnra magyarként legyünk büszkék.

A nemzeti identitás ugyanakkor nagyon fontos, része a kulturális identitásnak, és a huszadik század alaposan meggyötörte ezt, kezdve az internacionalista munkásmozgalommal, a bolsevizmussal, a világháborúkkal, köztük a versailles-i békével és még sok minden mással. Az elmúlt száz év nem volt egy sikertörténet, és bár nem vagyok történész, 

úgy gondolom, a világ 1914 nyarán indult el nagyon rossz irányba, az első világháború kitörésével:

odáig még volt reális remény, onnantól kezdve gyakran rossz és rosszabb alternatívák közül választhatott a nyugati civilizáció. Szóval a nemzeti identitás fontos szempont, de nem hiszem, hogy önmagában lenne művészi értéke. Inkább azt mondanám, hozzáadódik ahhoz, sőt, talán meg is szorozza a többi értéket.