Marton a rendezői állásáról is lemond a Vígszínházban

2017.10.20. 23:27 Módosítva: 2017.10.20. 23:29

Pénteken a szexuális erőszakkal vádolt Marton László főrendező lemondott a Vígszínházbeli státuszáról is. A Vígszínház közleménye az ügyben így szól:

„Tisztelt Igazgató Asszony, kedves Enikő!

Kijelentem, hogy a személyemmel kapcsolatos állítások valótlanok. Mai nappal főrendezői állásomról lemondok a személyemet érintő ügy tisztázásáig. Kérem lemondásom tudomásul vételét. Tájékoztatlak, hogy a tegnapi napon hasonló indokkal kértem a Színművészeti Egyetemen tanári működésem szüneteltetését.

Tisztelettel,

Marton László”

A színház a lemondást elfogadta.

Korábban megírtuk, hogy a Hollywoodban kirobbant szexuális zaklatási botrány itthon is hullámokat vert, a közösségi médiában és a sajtóban is számos hazai színésznő tett közzé olyan beszámolót, amiben az őt ért szexuális zaklatásról ír.

Így tett Sárosdi Lilla színésznő is, aki először nem nevezte meg, ki volt az a rendező, aki annak idején orális szexre akarta kényszeríteni egy kocsiban, de később közölte, hogy Marton László rendező volt az. A színésznő férje, Schilling Árpád, rendező a Hír TV-ben azt nyilatkozta, több olyan nőről tud, akit Marton szintén zaklatott, és arra biztatta őket, hogy ők is álljanak ki a nyilvánosság elé. Marton László tagadja a vádakat, és kilátásba helyezte, hogy pert indít rágalmazás miatt.