Jenő
3 °C
8 °C

Etikai vizsgálat indul Marton László ellen

2017.10.27. 12:27

Vizsgálatot indít a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Marton László ügyében. A Vígszínház korábbi igazgatója és főrendezője tanított az egyetemen, ahol most M. Tóth Géza rektor kezdeményezte az etikai bizottság összehívását az ügyben. Erről a diákokat levélben tájékoztatták.

Telefonon beszéltünk M. Tóth Géza rektorral, aki az Indexnek megerősítette, hogy valóban vizsgálatot indítanak Martonnal szemben. Ennek részleteit az egyetem működési szabályzata határozza meg, minden aszerint fog zajlani.

Az SZFE szabályzatában az áll, hogy az etikai bizottság az általános rektorhelyettesből, az intézetek delegáltjaiból, a doktori iskola delegált tagjából, a hallgatói önkormányzat delegált tagjából és a közalkalmazotti tanács által delegált tagból áll össze.  A bizottság működésének részletes szabályait a szenátus által jóváhagyott ügyrend tartalmazza, ez alapján járnak majd el.

Az Index kérdésére a rektor azt nyilatkozta, hogy a vizsgálat önkéntes alapon zajlik majd, és olyan egykori hallgatókat is érint, akik ma már a szakmában dolgoznak, így arra számítanak, hogy hosszú lesz a folyamat, míg a lehető legtöbb érintettel beszélni tudnak.

Marton László ügyét Sárosdi Lilla nyilatkozata robbantotta ki, aki szexuális zaklatással vádolta meg a rendezőt. Azóta több másik áldozat is jelentkezett, ketten az Indexnek beszéltek erről először. Marton Lászlót ebben a cikkünkben mutattuk be, ide kattintva pedig a témában írt összes cikkünk elérhető.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft