Újra kórházban van Törőcsik Mari

2018.09.19. 09:21

Gyógyulása érdekében ismét kórházban fekszik Törőcsik Mari, írja a szerdai Bors. A lap információi szerint a 82 éves színésznő ezúttal immun- és vitaminterápiára feküdt be a kórházba.

Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója a Borsnak elmondta: hétfőn meglátogatta a színésznőt, de csupán tíz percet töltött nála, nem szerette volna tovább zavarni.

"Kicsit aggódott, azt mondta, reméli, minden rendben van vele, és nem tartják benn hosszabb ideig. Nagyjából tíz percet voltam nála, beszélgettünk, egész jó hangulata volt. (...) Úgy tudom, rutinellenőrzésen vesz részt" – mondta.

Törőcsik Mari mostanáig (egyetlen megszakítással) a velemi otthonában pihent, miután az év elején hazaengedték a szombathelyi Markusovszky Kórházból, ahol nagyjából egy évet töltött. "Itt mindenem megvan, amire csak szükségem lehet. Velemen nagyon jót lehet pihenni" – mondta a nyár elején.

A színésznőt júniusban avatták a Vas megyei település díszpolgárává, ám az ünnepség után rohamot kapott az autóban. Nem sokkal korábban egy már meghirdetett fellépést mondott le Szombathelyen. "Még nem érzi elég erősnek magát ahhoz, hogy a saját magától és a közönség által elvárt színvonalon tudjon teljesíteni" – állt a Weöres Sándor Színház közleményében.

Törőcsik Mari a tavalyi év elején tüdőgyulladással került kórházba, állapota többször javult, pár napra haza is engedték. Legelőször tavaly szeptemberben, de otthonában balesetet szenvedett, így hamar visszakerült a szombathelyi kórházba, ahonnan az év elején engedték haza.