Kiállítják Leonardo da Vinci haját

2019.04.30. 10:22

Először állítják ki a Leonardo da Vinci hajának nevezett hajfürtöt csütörtökön, a reneszánsz mester halálának 500. évfordulóján, írja az MTI.

"Ezt a mindmáig egy amerikai gyűjteményben rejtve őrzött hajfürtöt először mutatják be május 2-án Vinciben azokkal az iratokkal együtt, amelyek igazolják franciaországi eredetét" – jelentette be a Leonardo vive (Leonardo él) című kiállítás egyik szervezője, Alessandro Vezzosi, a Leonardo szülőfalujában, a Firenze melletti Vinciben működő Leonardo Múzeum igazgatója.

Az olasz szakértők DNS-vizsgálatot is el akarnak végezni a hajfürtön az eredetiség bizonyítására vagy kizárására.

Leonardo egy gazdag polgár és egy parasztlány törvénytelen gyermekeként született Vinciben, és a franciaországi Amboise melletti Clos-Lucé kastélyban halt meg, alig több mint három évvel azután, hogy I. Ferenc király meghívására Franciaországba érkezett. Feltételezett sírja az amboise-i királyi kastély Szent Hubertusz kápolnájában található.

Közben augusztus végéig Budapesten is megtekinthető a Leonardo da Vinci: Művész – Feltaláló – Zseni című kiállítás, amelyre a mester hatvan találmányát építették meg olasz mérnökök mozgatható makett formájában.