Tereskova visszatért a hírhedt fehérneműs alkotásához

2019.05.03. 13:31

Húsz éve annak, hogy Nagy Kriszta x-T (vagyis Tereskova) elkészítette egyik legismertebb művét, amin a Kortárs festőművész vagyok felirat mellett ő áll fehérneműben, és amit óriásplakátként ki is állítottak a Lövölde téren. A képpel azt kívánta üzenni hogy már nem elég, ha hiteles egy művész, a létezését figyelemfelkeltő eszközökkel be is kell vinni a köztudatba.

Nyolc éve még nem volt piaca a kortárs művészetnek, csak kevés, szánalmasan működő galéria létezett, ahol egy-két férj eljátszhatta anyunak, hogy galériatulajdonos. Állítom, hogy a hülye tévészerepléseimnek is köze van ahhoz, hogy beindult a piac. Közben komolyan vettek, mint művészt, beírtam magam a művészettörténetbe, és fontos dolgokról is beszéltem, valószínűleg ezért nem lettem Kiszel Tünde, aki nem csinál semmit, és a médiaszereplései csak a médiaszerepléseiről szólnak

- nyilatkozta 2007-ben a Magyar Narancsnak.

A fotó eredetije most a Publikus magánügyek – A kilencvenes évek művészete magyarországi magángyűjteményekben kiállításon látható, sőt, hamarosan meg lehet tekinteni legújabb változatát Csipke Rózsika halott címmel. Nagy Kriszta x-T az új képet a május 25-én kezdődő szentendrei Art Capital kortárs művészeti fesztivál, a Régi és új álmok kiállítójaként készítette. A művész tárlata a szentendrei MűvészetMalomban lesz látható.

A fesztivál beharangozójaként május 2-án a VII. kerületi Szövetség utca 19. melletti plakáthelyen be is mutatták a képet. Igaz, közzététele az Önszabályozó Reklám Testület Etikai Ad Hoc Bizottsága szerint sértené a Magyar Reklámetikai Kódexet, mert 

a reklám a mesehősre utalással a gyermekek figyelmének felkeltésére alkalmas és ezenkívül kizárólag szexuális tartalmú képi üzenetet mutat, ami így öncélú, a botránykeltésen kívül más értelmezhető üzenete nincs. A gyermekek és a szexualitás öncélú összekapcsolása, a figyelemfelkeltéshez a szexualitást felhasználó és a gyermekeket indokolatlanul bevonó módja nem etikus reklámozás, így nem elfogadható.

Az Art Capital szervezői tiszteletben tartják a reklámetikai döntést, így a fotó ezt követően nem kerül majd ki köztéri plakáthelyekre. Nagy Kriszta pedig helyben piros festékkel le is fújta azokat a részeket, amiket a bizottság kifogásolt, majd elmondta, a reklámetikai értelmezés nyomán ő valójában kiskorúvá módosítja Csipke Rózsikát, aki így csak Cs. Rózsika 16 éves lesz.

A fotó leleplezése mellett az eseményen Végh Zsolt reklámszakember, színész bemutatta az Art Capital Régi és új álmok chatbotját. A lényege: aki szeretné, azt a szervezők két hónapon keresztül minden héten a Facebook Messengeren egy interaktív “álom-sztorival” lepnek meg. A fesztivál öt fontos résztvevőjét,  Nagy Krisztát, Kemény Zsófit, Kerekes Vicát, Nagy Ervint és Sardar Tagirovsky rendezőt is álmokról szóló rövidfilmekkel mutatják be. 

(Borítókép: Ferenczy Múzeumi Centrum/FMC)