A Metallica segítségével építik meg az első romániai gyermekrákkórházat

2019.08.15. 14:13
Az amerikai Metallica metálegyüttes 250 ezer eurót (81 millió forint) adományozott az első romániai gyermekonkológiai klinika építésére – jelentette be csütörtökön a projektet kezdeményező Dariueste Viata jótékonysági szervezet.

Az MTI arról is beszámol: az együttes szerdán este adott teltházas koncertet Bukarestben a Nemzeti Arénában. „Európai turnénk utolsó szakasza egy egészen különleges felajánlással vette kezdetét” – közölte honlapján az együttes, amely All Within My Hands nevű saját karitatív alapítványán keresztül juttatja el a pénzt a bukaresti kórház építésére. A Metallica egyébként rengeteg adományt ad különféle szervezeteknek; magyarországi koncertjük után például 4,25 millió forintot adtak a Gyermekétkeztetési Alapítványnak.

Európai viszonylatban Romániában a legalacsonyabb a rák túlélési esélye, a gyermekhalandóság kétszerese az európai átlagnak.

A 2012-ben alapított segélyszervezet, a Dariueste Viata 2017-ben indított gyűjtést az első romániai gyermekrákkórház létrehozására, és eddig mintegy 10 millió euró gyűlt össze 260 ezer magánszemélytől és valamivel kevesebb mint 2000 cégtől.

A bukaresti Gyermekonkológiai és Sugárterápiás Kórház építése a múlt év közepén indult, a hatszintes épület már szerkezetkész, az átadást a jövő évre tervezik.

„Egy ilyen adományról még csak álmodni sem mertünk” – mondta a metálzenekar felajánlásáról Carmen Uscatu, aki Oana Gheorghiuval együtt alapította a szeretetszolgálatot.

A román kormány 2014-ben négy regionális kórház építését ígérte, részben európai uniós pénzek felhasználásával, de eddig még egynek az építése sem kezdődött el.

Ne maradjon le semmiről!