Kiverte a Marvelnél a biztosítékot az Amerikát kritizáló esszé

2019.08.27. 22:32 Módosítva: 2019.08.27. 23:11

Még két hét sem telt el azóta, hogy a Maus szerzője, Art Spiegelman azzal vádolta meg a Marvelt, hogy nem voltak hajlandóak leközölni egy esszéjét, mivel az Donald Trumpot kritizálta, és most ismét cenzúrával vádolják a képregénykiadót, írja a Hollywoodreporter. A lap értesülései szerint a Marvel 80. évfordulós Marvel Comics No. 1000 című ünnepi kiadásából eltávolították Mark Waid egyik esszéjét, amiben Amerikát „alapjaiban elhibázottnak" nevezte, és az utcára hívta az embereket. 

Az első Amerika Kapitány-filmsorozat 1944-es megjelenésének margójára írt esszében Waid olyanokat írt, 

hogy ha elég ember az utcára vonul, és forradalmat kiált, akkor a vezetőknek hallgatniuk kell rájuk.

Az esszét végül egy másik, szintén Waid által írt szövegre cserélték, ami jobban kapcsolódik Amerika Kapitány alakjához, és kevésbé kritikus az Egyesült Államokkal. 

Ugyanehhez a gyűjtőknek szánt, keménykötésű kötethez írta volna az esszéjét Art Spiegelman, a Maus című macskás-egeres holokausztképregény alkotója is, aki egyben az egyetlen képregényalkotó, aki Pulitzer-díjat kapott.

Spiegelman  az írásban Narancs Koponyának nevezte Donald Trumpot. Az amerikai popkultúrát ismerők tudják, hogy ez igazából egy diszkrét nácizás, ugyanis Amerika Kapitány második világháborús ellenségét hívják Vörös Koponyának. A Marvel emiatt visszadobta Spiegelman szövegét, azzal, hogy ha kiveszi belőle az utalást Trumpra, akkor szívesen publikálják. Az író erre nem volt hajlandó, végül a Guardianben jelentette meg a szövegét, és kisebb botrány kerekedett az ügyből.

Érdemes tudni, hogy a Marvel-univerzum feje, Ike Perlmutter többször is támogatta már Trumpot, őt és feleségét több szál köti az amerikai elnökhöz. Beszédes az is, hogy Perlmuttert hosszú idő után pont Trump társaságában fotózták le, 2016-ban. Perlmutter a második világháború alatt született a későbbi Izrael területén, harcolt az 1967-es hatnapos háborúban, ezután hagyta el hazáját, és költözött New Yorkba. Eleinte zsidó gyászszertartásokat vezetett Brooklynban, később pedig játékokat és szépségápolási termékeket kezdett el árulni New York utcáin. Innen tört egyre feljebb és feljebb, 2009-ben négymilliárd dollárért adta el a Marvelt a Disney-nek.