Az elmúlt évek egyik legsikeresebb magyar metálzenekara egyértelműen az Apey and the Pea, akik sokak megdöbbenésére nemrég nevet változtattak, és a jövőben Lazarvsként folytatják. A Stenk Podcast legújabb adásában frontemberük, Áron András, vagyis Apey volt a vendégünk, aki természetesen mesélt a névváltás hátteréről, a magyar heavy metal rendőrségről és a következő nagylemezükről is. Az adásból többek között az is kiderül, hogyan élték meg, amikor egy kecskeméti jobbikos képviselő megpróbálta betiltani, hogy zenekaros merchöt áruljanak, illetve hogyan került a zenekar dobosa egy nagyon kínos Pesti Srácok-videóba 2018-ban a választások előtt.

Az interjút az olvashatóság érdekében megszerkesztettük.

Miért Apey and the Pea lett annak idején a zenekar neve?

Ez nagyon egyszerű. Volt a myspace-es generáció a Facebook előtt, és akkor még nem volt zenekar meg semmi. 2007-ben raktam össze az első nagylemezemet, és az már Apey and the Pea néven jelent meg. Szólóprojekt volt, én játszottam minden hangszeren, csináltam 12 számot. Aztán felraktam egy oldalra, ahol ezt le lehetett tölteni, de kellett valamilyen név, amivel regisztrálni lehetett. Nem akartam azzal időt tölteni, hogy most mi legyen a szólózenekarom neve, ezért fogtam és beírtam, hogy Apey and the Pea.

Ennyi?

Ennyi. Egy kibaszott faszság volt. Be kellett valamit oda írni, és aztán végül így maradt. 2012-ben még volt egy olyan hullám, amire a többiek nem emlékeznek, de én nagyon jól emlékszem. Én akkor mondtam nekik, hogy figyu, gagyi ez a név. Nyilvánvalóan már akkor is tisztában voltunk azzal, hogy nem annyira tigris az ügy. Akkor az volt az ötletem, hogy változtassuk meg a nevünket az első lemez címére, Devil's Nectarra. Ezt végül elengedtük, és hat évvel később ültünk a buszban, amikor újra előjött ez a név téma, mert sokszor szóba került már. Hármunk közül csak én emlékeztem erre a beszélgetésre, és mind a ketten (Makai László dobos és Prepelicza Zoltán basszusgitáros) azt mondták, hogy ja, bárcsak akkor nevet váltottunk volna. Akkor azt hittem, hogy kinyitom az ajtót és kiugrom az autóból az autópályán menet közben.

Vannak olyan vélemények is, miszerint pont azért volt jó ez a zenekarnév, mert kiemelt titeket a többi hasonló nevű metálzenekar közül.

Ezzel teljesen egyetértek, de egy kicsit visszatekerném most a kazettát. Régen meg mindenki azzal jött, hogy hogy lehet egy ilyen zenekarnak ilyen komolytalan neve, most meg épp arról beszélnek, hogy milyen jó volt ez. Most akkor melyik megoldás a jó?

Mondjuk való igaz, hogy a Lazarvs jobb névnek tűnik.

Tök röviden lezárva ezt a témát: ez a zenekar három emberről szól, és az az álmunk, amióta 11 éve elkezdtük ezt a zenekart mi így hárman, hogy aktívan turnézhassunk külföldön. Imádunk itthon játszani, de nagyon szeretnénk kifelé is menni. Tőlem játszhatunk Hamburgban öt embernek, csak menjünk. Azt fontos tudatni mindenkivel, hogy olyan névvel, hogy Apey and the Pea, ebben az atom szűk zsánerben nem, hogy lehetőséged sincs, de ki sem nyílik az ajtó. Most nem azt várjuk, hogy megyünk rögtön a Gojirával turnézni, hanem csak legyen meg a lehetőség. Egyrészről sokkal jobban illik hozzánk ez az új név, másrészről 2020-ban fogja igazán megérteni, hogy miért is kellett ez, amikor megjelenik az új nagylemezünk, ami egy totál másik kanyar lesz.

Találkoztatok olyan szituációval, amikor külföldi próbálkozásoknál falakba ütköztetek a nevetek miatt?

Ilyen láthatatlan falakba. Ott voltunk a Eurosonic fesztiválon a Grand Theatre-ben a legjobb időpontban, ott voltunk a Tallin Music Weeken, de nem történt semmi. Bármilyen kiadó vagy menedzsment, akiket kerestünk egész egyszerűen nem is reagált ránk. Most őszintén, te válaszolnál olyat, hogy tök jó a zenétek, tök jól néztek ki, de a név az kuka?

Miről szól még az adás?

Az egyórás beszélgetésből írásban csak rövid részleteket közlünk, de azért pontokba szedtük, hogy milyen témákról beszélgettünk még az adásban:

  1. Mik voltak az első zenei élményei, amelyek hatással voltak rá?
  2. Hogyan került be annak idején a magyar metálszcénába ennyire fiatalon?
  3. Milyen volt a 2000-es metálzenei színtér Magyarországon? Milyen volt riporterkedni a Kettőnégynek?
  4. Hogyan hatott rá, hogy sorra bezártak azok a klubok, próbahelyek és fesztiválok, ahol a zenei karrierje nagy részét töltötte?
  5. Mit jelentett neki a Necksprain?
  6. Mennyire számít, hogy tinédzser kamaszként kezdett már el komolyan zenélni és koncertezni?
  7. Miért költözött pár évre Londonba?
  8. Milyen lesz a jövőre megjelenő új nagylemez?
  9. Mi történt Kecskeméten, amikor egy jobbikos képviselő kifakadt rájuk?
  10. Hogyan került a Pesti Srácok választási videójába a zenekar dobosa? Miért nem beszéltek eddig erről publikusan?
  11. Milyen volt metálosként megnyerni a Nagyszínpad nevűt versenyt? Milyen hatással volt a karrierjükre?

(műsorvezető: Sajó Dávid, vágó: Molnár Réka, intrózene: Nóvé Soma)