Varrjunk maszkot! mozgalom indult Debrecenben, amit a Modem koordinál

2020.03.27. 09:12

Miután bezártak a kulturális intézmények, egyre többen szervezik át a megszokott működésüket, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezést. Mint ahogy arról az Index is beszámolt, a budapesti Katona József Színház varrodájában is védőmaszkok gyártásába kezdtek, melyeket a kereskedelemben dolgozóknak ajánlottak fel.

Debrecenben egy helyi vállalkozó kezdeményezését karolta fel a város modern és kortárs művészeti központja, a Modem, írja az MTI.

Az intézmény közleménye szerint Debrecenben és környékén egyre többen jelzik, hogy szívesen szállnának be a Varrjunk maszkot! mozgalom felhívására a gyártásba, többen már el is kezdték a varrást házilag, külön-külön, kisebb mennyiségben. Hogy minél gördülékenyebben és hatékonyabban menjen a közös munka, a Modem beszállt a szervezésbe, és az anyagbeszerzéstől a támogatások keresésén át a kiszállításig koordinálja a munkát.

A MODEM SZERVEZŐMUNKÁJÁNAK KÖSZÖNHETŐEN PEDIG AZ EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK ÉS MÁS ELLÁTÓHELYEK IS KÖNNYEBBEN ELIGAZODNAK MAJD A SEGÍTŐK EGYRE NAGYOBB TÁBORÁBAN, ÉS EGYSZERRE TÖBB MASZKOT IS EL LEHET MAJD JUTTATNI AZ ADOTT HELYEKRE.

A Modem azt is jelezte, hogy a debreceni Csokonai Színház és a Deutsches Kulturforum már vállalta az aktív részvételt a munkában, a színház és a debreceni Vojtina Bábszínház is több ezer mosható, újrafelhasználható maszkot varr. Jelenleg hatezer darabra van igény, elsősorban egészségügyi intézmények és dolgozók részéről, ezért várják azok jelentkezését, akik a varrásba még be tudnának kapcsolódni.

Más vidéki színházak is átálltak már a maszkgyártásra. A Kecskeméti Katona József Színház közleménye szerint a Veszprémi Petőfi Színházból indult kezdeményezéshez ők ezen a héten csatlakoztak. Az elkészült maszkokat a kecskeméti önkormányzatnak adják át, hogy az arra rászoruló szervezeteknek biztosítani tudja a védőfelszerelést a hivatal.

A KECSKEMÉTI EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS HÁLÓZAT INTÉZMÉNYEIBE ELJUTTATOTT, TEXTILBŐL KÉSZÜLT MASZKOK EGYIK ELŐNYE, HOGY MAGAS HŐFOKON MOSHATÓK, ÉS FERTŐTLENÍTÉS UTÁN ÚJRA HASZNÁLHATÓK.

A kecskeméti Ciróka Bábszínház varróműhelyének munkatársai az elmúlt napokban 200 mosható szájmaszkot készítettek a megyei kórház sürgősségi és gyermekosztálya részére. Bár a bábszínház erre a célra használható anyagkészlete kimerült, bíznak abban, hogy találnak támogatót a további maszkok gyártásához.

Soha nem látott fejlesztések, vagy hatalomátvétel?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!