Grimes eladja a lelkét, de szó szerint

2020.05.28. 23:52

A héten debütál Claire Boucher, azaz Grimes első online képzőművészeti kiállítása, ezen párhuzamosan lesznek kiállítva különböző, az évek során készített munkái a Gallery Platform Los Angeles és a Maccarone Los Angeles oldalakon. A saját magát elsősorban képzőművésznek tartó előadó fényképeket, festményeket, és mindenféle nyomatot állít ki. 

Azt mondta, mindig is furcsának találta, ha valaki a zenéje miatt ismerte fel, mert alkotni már azelőtt 10-12 évvel elkezdett, hogy hozzányúlt volna a billentyűkhöz. Szerinte a képzőművészete a zenéje folytatása.

GettyImages-1193632219
Fotó: Getty Images

Eddig semmi meglepő nincs a történetben, de ott jön a csavar, hogy Grimes a kiállított tárgyak között a lelkét is eladó sorba rakta a Selling Out nevet viselő gyűjteményében. Mármint szó szerint. A vásárló ugyanis egy dokumentumot kap arról, hogy megkapja az előadó lelkének egy bizonyos százalékát. Szeretett volna együtt dolgozni egy művészeti ügyvéddel, mert a jogi dokumentumokat mint művészeti alkotást különösen érdekesnek találja.

Erről Grimes úgy nyilatkozott, hogy 

Nem akartam, hogy bárki megvásárolja, ezért azt mondtam, legyen 10 millió dollár, akkor valószínűleg nem veszik meg.

 Azt mondta, a koronavírus-járvány miatti globális recessziók miatt sokkal terhesebb számára, hogy millió dolláros értéket szabott ki a lelkére, de végül a "legjobb ajánlat" mellett döntött. Azt mondta, meghagyja a közönségnek, hogy döntsenek ők a lelke értékéről. 

(Bloomberg)