Meghalt Spencer Davis

GettyImages-1183119074
2020.10.21. 11:55

Elhunyt Spencer Davis brit zenész. A hatvanas évek egyik legnépszerűbb beatzenekara, a Spencer Davis Group (SDG) vezetője, gitárosa, énekese kedden, 81 éves korában halt meg egy kaliforniai kórházban, ahova tüdőgyulladással került.

Halálhírét menedzsere, Bob Birk tette közzé. A Spencer Davis Group a hatvanas évek végén, valamint a hetvenes évek első felében volt aktív, majd 2006-ban újra összeállt és a közelmúltig fellépett. Az együttes sokat tett az amerikai blues és R&B angliai népszerűsítése érdekében – írta a The Guardian nyomán az MTI.

Spencer Davis 1939-ben született Swansea-ban, hatéves korában tangó- és szájharmonikázni tanult, majd az Amerikából behozott R&B-lemezek hatására kezdett gitározni. Első zenekarát, a Saintset Bill Wymannel, a Rolling Stones későbbi basszusgitárosával alakította.

Miután Birminghambe költözött, németet tanult a helyi egyetemen, miközben amerikai folk- és tradicionális blueszenét játszott különböző együttesekben. 1963-ban Pete York dobossal, a 15 éves Steve Winwood billentyűs-énekessel és a basszusgitáros Muff Winwooddal saját zenekart alapított, amely a kezdeti Rhythm ans Blues Quartet után a Spencer Davis Group nevet kapta.

A csapat a Rolling Stones, a Dave Clark Five, a Kinks mellett a kialakulóban lévő brit beatszíntér egyik legfontosabb, az R&B által átitatott formációjává vált, miközben a SDG-t más birminghami zenekarok (köztük a Moody Blues) mellett a „Brum beat” stílusba is besorolták. Első kislemezük, az I Can’t Stand It 1964-ben jelent meg, a következő évben a Keep On Runninggal, majd 1966-ban a Somebody Help Mevel már vezették a listákat, a Gimme Some Lovin’ pedig a második helyig jutott, de Amerikában is sikeres lett.

A csapat utolsó nagy slágere az I’m A Man volt 1967-ben, ezután a Winwood testvérek kiváltak a csapatból (Steve Winwood megalakította a Trafficet). Az első aktuális brit sztárként négy alkalommal is felléptek Magyarországon 1967-ben, immár Spencer Davis és Peter York mellett Phil Sawyer szólógitárossal és Eddie Hardin orgonistával kiegészülve. Az 1967. július 7-én a Kisstadionban rendezett koncert után a kivezényelt lovas rendőrök gumibotozni és kardlapozni kezdték a Thököly úton hazavonuló tömeget, több mint száz embert be is vittek.

A Spencer Davis Group 1973–74-ben újra összeállt, két lemezt is készített, de a korábbi sikerek elmaradtak. A zenekarvezető az Egyesült Államokba költözött, ahol előbb éveken át vergődött rossz lemezszerződések következményeként, majd érdekes módon az Island Recordsnál vállalt munkát és olyan előadók előrejutását segítette, mint Bob Marley vagy Robert Palmer.

A zenész 2006-ban ismét életre hívta zenekarát, amellyel több-kevesebb rendszerességgel fellépett.

(Borítókép: Spencer Davis 1970-ben. Fotó: Evening Standard / Hulton Archive / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport