„Maga szerint van ebben az országban valaki, akit nem tudunk legalább két évre elítélni?”

Az élet sokak számára tűnt kilátástalannak 1945 után. A terror napi szintűvé vált. Sokan kémkedtek ismerősök után, feladták azokat, akik nem a rendszer hű katonái. Ilyen jelennel és jövőképpel rengetegen inkább azt az utat választották, ami kivezetett az országból. Elindultak Svájc, Ausztria, Anglia, Kanada vagy az USA felé, mindegy volt is, útra keltek.

• „Maga szerint van ebben az országban valaki, akit nem tudunk legalább két évre elítélni?”
• „Mindenki érezte, hogy összetartozunk. Sajnos, ez az összetartozás a mai napig nincs már meg Magyarországon.”
• „Nem hősök voltunk, hanem elkeseredett fiatalok, akiknek mindegy volt. Az volt az érzésünk, hogy így nem lehet tovább élni. Vagy sikerül változtatni valamit, vagy inkább pusztuljunk el.”
• „Egy magyar katonával találkoztam a határban, azt hittem, itt lesz vége a játéknak. De végül azt mondta, ne ijedj meg, holnap valószínűleg én is átmegyek.”

Az egyórás film a magyar hátteret és motivációkat fejtegeti, de belemegy a külföldi érdekeltségekbe is.

Megtudhatjuk például, hogy a menekülteket három plusz egy kategóriába lehetett sorolni. Az első hullámban keltek útra az ávósok, utánuk a gazdasági menekültek és csak őket követték a forradalmárok. Ezt egészítette ki egy negyedik csapat, az itthonról kiküldött ügynökök.
A menekülttáborokban az első egymásnak feltett kérdésük a következő volt:

Te mikor jöttél?

A válasszal a táborlakók be is árazták egymást. Ez számított a legfontosabb információnak.

Ausztria először tárt karokkal fogadta a magyarokat. Az ország lényegében egy gyűjtőmedence volt, ahonnan más nemzetek merítettek magyarokat számukra fontos szűrők segítségével. Anglia például vadászott a tudósokra. A leginkább vágyott célt a menekültek számára az Amerikai Egyesült Államok jelentette: ők fogadták be a legtöbb magyart, ám közel sem annyit, mint ahányan oda vágytak.

A nyugati országok információdeficitben szenvedtek a vasfüggönyön túlról, így a menekültekben potenciális tudást és betekintést láttak az ismeretlenbe. Viszont vigyázni akartak, nehogy szovjet ügynököket engedjenek be az országukba. A CIA teljes gőzzel működött, egyetemi szociológiai kutatások álcája mögé bújva próbálták vizsgálni az embereket és az információt.

A film nem hosszú, de annál tanulságosabb történeteket mutat be. Kényelmes karosszékből nézhetjük, milyen lehetett azoknak a magyar menekülteknek, akiket a Kádár-rendszer próbált hazacsábítani, ígéretekkel; és mit érezhetett az, aki ebben bízva itthon végül egy börtöncellában találta magát.

Ez egy olyan trauma, amit nem lehet feldolgozni. A feleségem pszichológus, de még ő sem tud segíteni, mert ezek olyan mélyen ülő emlékek.. 

megszólalók: Kenessey Csaba (Zürich), Luka László (Genf), Papp Mária (Zürich), Wittner Mária (Dunakeszi), Sarah Knoll MA (történész- Bécsi Egyetem Kortárs Történelmi Intézete), Rácz János (tudományos munkatárs-Veritas Intézet), Erdős Kristóf (történész kutató- Nemzeti Emlékezet Bizottsága), Sz. Kovács Éva (történész- levéltáros- ÁBTL), Kecskés D. Gusztáv (tudományos főmunkatárs- BTK Történelemtudományi Intézet), Wolfgang Bachkönig (nyugalmazott rendőrfelügyelő), Murber Ibolya (történész- ELTE)

A film, amely a Hír TV-n debütált, az alábbi linken megtekinthető.