Zsebrádió: apró kihívó a nagy reggeli rádióműsorok játszóterén

GettyImages-515988854
2020.12.04. 17:16
Tudta ön, hogy Barbie és Ken 43 év után szakítottak? Hogy aki Feri az sosem Feri? És azt, hogy ha kicsit szellemesebben neveztük volna el az idő mértékegységeit, akkor most lehetne 14 tötty 10 kutty?

Hiánypótló gyerekműsor ostromolja e héttől a reggeli muhahashow-k időszakát. Naponta több százezer középső és nagycsoportos óvodást, valamint első és második osztályos iskolás gyermeket kísérnek szüleik az oviba, suliba, tömegközlekedéssel vagy autóval.

Ezt az utat jellemzően 7:15 és 7:50 között teszik meg, hiszen a kötelező iskolai érkezés alapvetően befolyásolja a napirendet. Ez a napi rutin jelenleg semmilyen élménnyel nem jár, kötelezően unalmas, akár feszült is lehet, hiszen nincs mivel elfoglalni vagy lekötni a gyerekeket, akik már nagyon is ébren vannak, hiszen a bioritmusukba ez van bekódolva.

Erdélyi Zsolt, alias Superman régi álmát valósította meg a Zsebrádióval.

Öt gyerek apukájaként sokszor érezte úgy, hogy abban az időben, amikor ő, vagy bármely más szülő óvodába és iskolába fuvarozza csemetéit, az úgynevezett „drive-time” alatt – azaz amíg az út tart – lehet, hogy nem a felnőttek sirámait vagy a politikával kapcsolatos híreket kellene hallgatniuk a dugóban.

Erdélyi karrierjét a Tilos Rádióban kezdte, később megalapította az EST FM rádióállomást (közben pedig végig reklámszakember volt), így negyed évszázados tapasztalattal ült most a mikrofon elé.

Rajta kívül még hat másik ember készíti a Zsebrádiót; egyetemi docens, egyetemi oktató, középiskolai tanár, a Sziget és Ozora Fesztivál stage managere, illetve Tilos Rádió-s és Est FM-es DJ-k közreműködésével. Ők Sanyi bácsi, Vilma néni, Kápi, Nafta és a jól ismert hang, Galamb, aki tud dinósan és hősösen is beszélni.

Az adásokat előre gyártják, így a műsor napjával kapcsolatos általános ismeretekre helyezik az aznapi tematikát, nem a legfrissebb történésekre, aktualitásokra.

Induló adásuk november 30-án, András-napon volt, amiből kiderült, hogyan lehet gombócból párt választani, és hogy a törpéknek elég költséges lehetett Gullivert meghívni ebédre.

A nagyjából félórás adásidőben a zenerészletek és történetek mellé érdekességek is befértek arról, hogy régen, főként a lányok, hogyan próbálták megjósolni, hogy ki lesz a jövendőbelijük – de felmerült az is, hogy a felnőtteknek néha nagyon sok időbe telik feltalálni valami hasznosat, pl. egy aluljárót, pedig a gyerekek a homokozóban már ezer éve profik az ilyesmiben.

A Zsebrádió adásai olyanok, mintha magyarosított Pixar-mesék lennének. Viccesek, szórakoztatóak, és olyan információkkal pakolták tele őket, amelyek a gyerekek és a felnőttek számára is egyaránt érdekesek lehetnek. Erdélyi harcias ars poeticát formált a programhoz:

A Zsebrádió gyerekeknek szól felnőttekről, illetve felnőtteknek gyerekekről. Nemcsak a felnőtteknek jár a rádiós szórakoztatás, hanem azoknak a gyerekeknek is, akik hátul ülnek pufi dzsekiben, iskolatáskával a gyerekülésben, és rémesen unatkoznak. Ennek ellenére szeretnénk nem egyfajta bájos kezdeményezés lenni, hanem bejelentkezünk a leghallgatottabb reggeli műsor címére, és megostromoljuk Balázsék és Bochkor Gábor trónját. Felkészültünk a harcra, a lányok tupírozzák a Barbie-kat, és minden patronos puska be van tárazva. A Zsebmunkatársak már fogalmazzák a hadüzenetet, készülnek a spéci töltényes Nerf tengeralattjáróink, és ha nem adják meg magukat, akkor seggbe fogjuk lőni őket – nem lennék most a helyükben. Emlékeztetni szeretnék mindenkit, hogy a Zsebrádió megjelenésének napján megszűnt a Barátok közt.

A Zsebrádió a héten a Manna FM hálózatán vendégeskedik, és a mostani hét végeztével visszavonulnak dolgozni, hogy december 19-től az ünnepi időszak alatt tudják ellátni apró hallgatóikat rádiós mesékkel. Ezek a Zsebmesék pedig nem csak sima, előre felolvasott történetek lesznek; ki fogják egészíteni a műsorban már hallható, megértést segítő elemekkel, mint például a mindent elmagyarázó Okostelefon.

A Zsebrádió adásai a blog.hu-n is követhetők: zsebradio.blog.hu.