Fullajtár Andrea is felmondott az SZFE-n

2021.01.14. 06:10

Fullajtár Andrea is bővíti azoknak az oktatóknak a névsorát, akik beadták felmondásukat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol bár a fizikai blokádot a koronavírus-járvány megszüntette, a diákok tiltakozása szeptember óta töretlen.

A Színház Online osztotta meg a SZFE osztályvezető tanárának, a Katona József Színház művészének sorait, aki Szász János után egy nappal szintén benyújtotta felmondását.

Csak az osztályért maradtam. Megpróbáltam minden törvényes eszközzel tiltakozni egy törvénytelen folyamattal szemben. Továbbra is ehhez tartom magam. A jelenlegi vezetés már csak zárt ajtók mögött kommunikál, és abból is világosan látszik, mire készülnek. Az osztályom féléve megkérdőjelezhetetlen. Mindent dokumentáltam. Akár holnap viszem a papírokat bíróság elé! De ebben a rendszerben tovább nem tudok osztályfőnökként részt venni. A mai nappal felmondok az SZFE-n!

Fullajtár Andreának harmadéves osztálya így egyelőre osztályvezető nélkül marad, hiszen Zsámbéki Gábor, aki tanítványainak társosztályfőnöke volt, még 2020 nyarán jelentette be távozását 41 év tanítás után.