Csak egy tánc volt 120 éve az első magyar mozgófilm

Magyarországon 1957-ben alapították meg a Filmarchívumot, ezért a korábban készült alkotások közül sok hiányzik a gyűjteményből – mondta el Kurutz Márton, a Nemzeti Filmintézet–Filmarchívum kutatási és gyűjteményi menedzsere.

A némafilmkorszakból különösen foghíjas a gyűjtemény, de nem teljesen reménytelen a kutatás, még ma is kerülnek elő magyar filmek, és a szakember reményei szerint várhatók még meglepetések. Ennek érdekében szisztematikusan keresgélnek a külföldi gyűjteményekben a filmarchívumok nemzetközi szövetsége (FIAF) segítségével.

Időnként az egyes országok »nemzetközi körözést adnak ki« egy-egy hiányzó filmjük után. Így találtunk rá mi is néhány magyar filmre külföldön, és most legutóbb a mi gyűjteményünkben az elveszettnek hitt, 1918-as A bánya című osztrák némafilmre, aminek meg ők örülnek nagyon. Végre viszonozhatjuk valamivel az ő gyűjteményükben fennmaradt sok némafilmünket.

– indokolja az archívum gazdagodásával kapcsolatos optimizmusát Kurutz Márton.

Nagyjából hatszáz magyar némafilmet forgattak le 1901 és 1931 között. Az új technika megjelenése után 360 hangos játékfilm készült el 1931-től 1944-ig.

 – folytatta a szakember.

Ez nagyrészt annak tudható be, hogy a hangosfilm megjelenésével egyszerűen értéktelenné váltak a zongorakísérettel vetített némafilmek, és senki nem gondolt arra, hogy fontos lenne megőrizni őket. Másfél órányi vetítéshez nagyjából egy bőröndnyi filmtekercsre volt szükség, amit nem szívesen őrizgettek. Ráadásul a filmek nyersanyaga a nitrocelluloid volt, amit számtalan egyéb területen is használtak a bútoripartól a kefekötő üzemeken át a kozmetikai iparig.

A némafilm művészetének tekercsei így fogkefévé, szemüvegkeretté körömlakká és egyéb prózai árucikké váltak, ami azt bizonyítja, hogy az újrahasznosítás nem mai fogalom.

Rossz esetben viszont elégtek, mivel alapanyaguk rendkívül tűzveszélyes, de pusztán az idő múlása is tönkreteheti a szerves anyagból készült filmszalagokat.

– A táncz egy elég hosszú film volt, amit Pekár Gyula író tánctémájú előadáshoz készített Zsitkovszky Béla fotográfus, az Uránia Tudományos Színház vetítőgépésze. A felvételek az Uránia tetőteraszán készültek egy vetítőgépből átalakított filmfelvevő szerkezettel. Maga a film nem maradt fenn, de korabeli újságcikkek és fényképek hírt adnak Márkus Emília Salome-táncáról, Blaha Lujza és Kiss Mihály csárdásjelenetéről, valamint Fedák Sári japán táncáról – mesélte a filmtörténész.

Az archívumban őriznek nagyon korai, „ősfilmeket” is. Ilyennek számít az a néhány szalag, amelyet

A legkorábbi filmes dokumentumok egyikén egy felvonulást látható a budai Várban, illetve a Lánchíd budai hídfője. Dokumentumértékűek azok az 1906-os felvételek is, melyeket II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalához kapcsolódó ünnepségsorozaton készítettek.

Gazdagon dokumentált az 1918–19-es időszak, ebből az időszakból szinte minden filmhíradó jellegű felvétel megmaradt. Ezek a tudósítások az Est lapok kiadója, majd a Tanácskormány megbízásából készültek. Az I. világháború utolsó napjaitól Horthy Miklós bevonulásáig dokumentálták az eseményeket.

A történelmi riportok digitalizált változatából az archívum kiváló kutatója, Torma Galina készített kronologikusan szerkesztett változatot, amelyet meg lehet nézni az intézet YouTube-csatornáján.

Itt érdemes megemlíteni, hogy a Nemzeti Filmintézethez tartozó Filmlaborban igen komoly restaurálási munkát végeznek. A 2017-ben meghirdetett, a magyar filmkincs hosszú távú megőrzését szolgáló Nemzeti Filmdigitalizálási és Filmrestaurálási Program keretében a Filmarchívum és Filmlabor összehangolt munkájának köszönhetően évi 25-30 magyar játékfilmet digitalizálnak és restaurálnak.

A mozgóképen rögzített bohózatban a Vígszínház művészei szerepelnek. A főszereplő kislány, Makay Margit, akkor még kezdő színésznő volt, később Korda Sándor egyik kedvence lett, akinek több filmjében is játszott. A színésznő 98 évet élt meg, 1989-ben vettek tőle végső búcsút, így nem láthatta viszont magát a 2002-ben előkerült filmen.

A hangosfilmes korszak 1930 után indul, először rövidfilmeket készítettek az új technikával. Az első nagyjátékfilm, amelyen már a színészek hangját is hallhatta a nézőközönség, a Kék bálvány című alkotás volt. Az akkor is mérvadó hollywoodi stílust követő filmes mesét Lázár Lajos rendezte, és Jávor Pál, Gózon Gyula, Radó Nelly és Makláry Zoltán játszották a főbb szerepeket.

 A filmtörténet első évtizede azzal telt el, hogy az emberek örültek, ha valami mozgott a vásznon, az azt követőkben kezdődött az igazi minőségi és mennyiségi fejlődés. Később elkezdődött a verseny a televíziókkal, ma pedig az internettel. Örömteli újdonság, hogy a Filmio streamingplatformon elérhetővé tehetjük a felújított régi filmeket is, a kínálat hetente bővül, és az is a küldetésünk, hogy a közönség az alkotásokkal a Filmio mellett nagyvásznon is találkozhasson.

– foglalta össze a Filmarchívum szakmai ars poeticáját Kurutz Márton.

(Borítókép: Két nagy legenda egy képen: a Debrie Super Parvo és Eiben István operatőr. Az előbbi arról volt híres, hogy a világ egyik legjobb kamerája, amellyel akár tízperces snittet is lehet készíteni, a másik pedig arról, hogy a legjobb magyar operatőr, aki negyvenéves pályafutása alatt 150 nagyjátékfilmet fényképezett. 14 évesen került a szakmába, amelyet bár kizárólag gyakorlat útján sajátított el, mégsem akadt olyan, aki azt nála jobban ismerte volna. Több tucat némafilm után ő fotografálta az első hangosfilmet és a Hunnia filmgyár legnagyobb produkcióit. Ő és a Debrie ma is jelen vannak a filmgyártásban, ott állnak mindketten a Filmlabor kapujában bronzba öntve. Fotó: Nemzeti Filmintézet Filmarchívum)