Az Index ismét illusztris vendég előtt tárta szélesre podcaststúdióját. A Sunday Brunch e heti vendége Lakatos Márk. A stylist a vitalitását, impulzivitását is magával hozta. Az most is kiderült, hogy mindenről van véleménye. A félórás műsor előtt vett egy nagy levegőt, a végén pedig úgy fújta ki, hogy közben a következő témákat érintettük. 

  • Az online divatbemutatók hatalomátvétele
  • Testreprezentáció
  • A hétköznapi ember számára is hasznosítható tavaszi divattrendek
  • A 80-as évek divatjának visszagyűrűzése a mindennapokba
  • A fast fashion végnapjai
  • Bezárt gyorsétkezdéje
  • Szemfüles oltakozása
  • Náray Tamással való kapcsolata

Bónuszként elmondja, a minap egy műsorban megkapta, hogy ő abból csinált karriert, hogy meleg. Erről és még sok minden másról barokkos körmondatokban és igen szórakoztató módon bontja ki a véleményét.

A beszélgetés során utalások történnek az Index néhány korábbi cikkére, mely hazai közéleti személyiségek, így Müller Cecília, Dúró Dóra öltözködését elemzi. Lakatos Márk természetesen nem tudott elmenni az Index Náray Tamással készített nagyinterjúja mellett sem.

 Hallgassa meg, mit mond ezekről, tartson velünk! 

A Sunday Brunch korábbi adásainak vendégei voltak:

1. rész: Spilák Klára színésznő, Carrie Bradshaw magyar hangja

2. rész: Lábas Viki, a Margaret Island zenekar énekese, a Pilvaker oszlopos tagja