Pataki Ági: Rákay Philip vagy Ákos eddig is csinálhatott kisfilmeket, de ők a pénzosztásra vágytak

2021.11.27. 21:03

Andy Vajna kinevezésével nem értettek egyet, mert azt gondolták, hogy szakmai konszenzus kellene egy ilyen kinevezéshez. Később azonban elismerték, hogy átlátható támogatási rendszer épült fel, és Vajna senkin nem állt sem személyes, sem szakmai bosszút – mondta a Veiszer Alinda által készített interjúban Pataki Ági és Kovács Gábor producerházaspár.

Hajdú Szabi és én elleneztük leghangosabban, aztán mi voltunk az elsők, akik nagyobb összeget kaptak. Vajnát nem érdekelte

– mondta el Kovács Gábor. Andy Vajnát két dolog vezérelte, hogy jó filmet csináljon, illetve a szakmaiság – tette hozzá Pataki Ági.

Ennek azonban Vajna halálával vége lett. Akik most egy csomó pénzt kaptak, mondjuk Rákay Philip, vagy Ákos, azok egy telefonnal eddig is készíthettek volna zseniális kisfilmeket, de nem tették, mert „a nagy pénzre vágyódtak” – idézi a Telex Pataki Ágit.

Kovács Gábor elmondta, hogy egy nagyon egészségtelen folyamat indult el, mert az alkotók a projektjeiket nem feltétlenül ahhoz viszik, akikkel dolgozni akarnak, hanem azokhoz, akikkel nem feltétlen akarnak dolgozni, de megkapják a támogatást a filmekhez

Kovács az Elkxrtukról azt mondta, látta, és „konkrétan egy politikai kampánykurzus-, hecc- és propagandafilm”. Véleménye szerint több mint káros, hogy most bevezetik a rendszerváltás óta nemlétező kurzusfilm fogalmát.

Nem lett volna szabad ráereszteni az országra ezt.

A reklámpiacon is dolgozó házaspár arról az ágazatról azt mondja, ott nincs jelen a politika, leszámítva azt, hogy a nagy állami cégek kampányát tűzközeli ügynökség kapja meg, de hogy onnan milyen alvállalkozókhoz megy a munka, abba nem szól bele a politika. Azt mondták, őket is kereste meg NER-közeli cég, egyelőre a reklámszakma minőségi alapon működik, úgy, ahogy a filmszakma Vajna idejében.