A besúgó és a Squid Game író-rendezője együtt kávézik Cannes-ban

BP-3297
2022.04.02. 13:32

Cannes sorozatszekciója minden évben kiválasztja az általuk legjobbnak ítélt negyven olyan forgatókönyvírót, aki egyedi stílusban valami igazán újszerűt alkotott. Idén a húsz francia és húsz nemzetközi fiatal tehetség között egy magyar nevet is kiszúrhatunk.

Szentgyörgyi Bálint, az HBO Maxon a napokban debütált, A besúgó című sorozat író-rendezője meghívást kapott a The Canneseries Writers Clubba, hogy harminckilenc társával együtt kerekasztal-beszélgetéseken, mesterkurzusokon és egyéb szakmai találkozókon vehessen részt a francia Riviéra legcsillogóbb városában. A cél, hogy a fiatal tehetségek tapasztalatot gyűjtsenek, cseréljenek, szabadjára engedjék a kreativitásukat, producerekkel és a showrunnerekkel ismerkedjenek.

Felkerestük Szentgyörgyi Bálintot, aki éppen aznap utazott Cannes-ba, amikor itthon és 60 másik országban egyszerre elérhetővé vált A besúgó.

A reptérre menet az esőn és a kocsiablakon át láttam az első A besúgó-plakátokat Budapesten. Cannes gyönyörű, és érződik, hogy már ugyanakkora figyelmet szentel a fesztivál a sorozatoknak, mint a filmeknek. A Halo című számítógépes játékból készült sorozat első két részének vetítésére menet Gillian Andersont (X-Akták, The Crown, Szexoktatás) láttam a vörös szőnyegen, voltaképpen ez volt a cannes-i sorozatszekszió nyitófilmje, változik a világ. A megnyitó és a vetítés után elmentem egy buliba a Majestic Beachre, ahol személyre szólóan egy Vito nevű koktélt kaptam, ami Vito Corleonéról van elnevezve, úgyhogy megittam még hármat, és beszélgetés közben a debütáló A besúgó sorsát is követtem. Rengeteg csodálatos üzenetet kaptam, és érzem az otthoniak szeretetét és támogatását. A következő napokban több fontos találkozóm lesz a jövőt illetően, ezekről majd mesélek, ha eljön az ideje. Amit el tudok mondani, hogy az HBO Max International vezetője vacsorázni visz, másnap reggel pedig Hwang Dong-hyukkal, a Squid Game író-rendezőjével kávézom. Tele vagyok tervekkel, és nagyon inspirálóan hat rám, ahogy Cannes-ban a levegőben is a szakma múltja, jelene és jövője dübörög.

A rendszerváltás előtti időkben, egészen pontosan 1985-ben játszódó sorozat, A besúgó egy fiatal fiú történetét mutatja be, akit beszervez az állambiztonság egy tartótisztje, hogy jelentsen egyik egyetemista társáról. A Kádár-kor végnapjaiban játszódó sorozat egyszerre felnövés-, történelmi és kémtörténet.

Az első évad két résszel debütált, innentől kezdve minden pénteken érkeznek az új epizódok.

(Borítókép: Szentgyörgyi Bálint 2022. március 8-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)