„Ha kell, négykézláb megyek fel a színpadra” – mondta az Omega gitárosa

2022.06.22. 09:00
Még mindig nincs jó állapotban, de mindenképp koncertezni akar a nyáron – közölte az Omega gitárosa, Molnár György „Elefánt”.

A zenész – akit április elején műtöttek meg egy rákos daganat miatt – egy őriszentpéteri fesztiválon lép fel idén nyáron. Molnár György most a Borsnak nyilatkozva számolt be arról, hogy milyen állapotban van. 

Őszintén szólva még mindig nem vagyok a legjobb állapotban. Sajnos az tény, hogy nem lett jó a legutóbbi vérképem, de a rehabilitációm még tart, és ha minden igaz, akkor szeptemberre már azzal is végzek.

Mindemellett az Omega gitárosa hozzátette: semmi sem tántoríthatja el attól, hogy fellépjen az augusztusi fesztiválon.

Biztosan fellépek ezen a fesztiválon. Ha kell, négykézláb megyek fel a színpadra! Túl sok időt hagytam ki, túl sokáig voltam ágyhoz kötve. Most már nekem is kijár, hogy a szenvedélyemnek élhessek egy kicsit

– mondta a Borsnak Molnár György, miközben elismerte „ilyen állapotban, ennyi idősen, ennyi kilométerrel a lábában már megterhelő a leutazás, a 3 órás autóút is, de bízik benne, hogy ezzel együtt is fel tud majd lépni.