Több száz pokrócot osztanak szét

BFTZ MuzEj 1
2022.06.23. 08:54
Fényfestéssel és pokróckoncerttel várják a közönséget a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában június 25-én, a Múzeumok Éjszakáján. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és Pálházi Bence Bandája a népzene és a szimfonikus zene találkozását állítja az est középpontjába. A rendhagyó hangversenyen pokrócokon fekve gyönyörködhetünk a látványban, miközben Weiner, Bartók és Kodály műveit hallgatjuk.

Ezen az estén Magyarország egyik legendás helyszínére, a nagyközönség számára máskor nem látogatható Brunszvik-kastélyba invitálják az érdeklődőket. A Múzeumok Éjszakáján, június 25-én bepillantást nyerhetünk az egykori tulajdonosok, a Brunszvikok és a Dreherek legendáriumába, megismerhetjük a Brunszvik-család és Beethoven zenével átszőtt barátságát, beleolvashatunk Beethoven levelezésébe is, de a kastély későbbi lakóinak titkairól is hallhatunk. Délután a vezetett parkséták közben, az árnyas fák alatt pihenve rövid kamarakoncertek várják a látogatókat.

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának művészei évek óta tartanak kamarakoncerteket a 2019-ben elkészült Agroverzum Tudományos Élményközpont rendezvénytermében. Tavaly rendezték meg az első pokróckoncertet a Múzeumok Éjszakáján, amelynek sikerén felbuzdulva idén újra várják a közönséget. Június 25-én már délután 17 órától érdemes ellátogatni Martonvásárra, ekkor kezdődnek a vezetett parkséták és a kamarakoncertek, este fél 10-től pedig különleges koncert kezdődik.

Fényjáték a kastélyban

Az Erkel Ferenc által 1853-ban alapított Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Dénes István Liszt Ferenc-díjas karmester vezényletével és Pálházi Bence Bandája a népzene és a műzene különleges találkozását mutatja be: Weiner Leó Divertimento, Bartók Béla Román népi táncok és Kodály Zoltán Galántai táncok című művét is a népzene ihlette. A közel egyórás koncerten egyszer az eredeti népzene hangjai csendülnek fel Pálházi Bence Bandájának tolmácsolásában, máskor a múlt század nagy zeneszerzőinek feldolgozását hallhatja a közönség, miközben a park fáit, a kastély épületét, a tó partját fényfestés öltözteti új köntösbe.

A szervezők a konvenciókkal szakítva a székek mellett több száz pokróccal várják vendégeiket, hogy minden szögből jól érvényesüljön a fákra és a kastély falaira megálmodott színpompás fényjáték. Így válik teljessé a természet és a zene összeolvadása Martonvásáron, a Brunszvik-kastély parkjában.

(Borítókép: Budapesti Filharmóniai Társaság)