Baleset érte Eszenyi Enikőt, mentőt hívtak hozzá

KARL4036x
2023.02.22. 11:28
A Kossuth-díjas színésznő a Csodálatos vagy, Júlia! című előadás próbáján elcsúszott és ráesett a kezére. A próbán fotósunk is részt vett, az események szemtanúja volt.

Szombaton, azaz 2023. február 25-én tartják a Játékszín új bemutatóját. A Csodálatos vagy, Júlia! című előadást Szikora János rendezi, főszerepben Eszenyi Enikővel, akinek ez lesz az első bemutatója Budapesten a Vígszínházban kitört botrány óta.

Az előadás fotóspróbáját ma délelőtt tartották, ám a helyszínen jelen lévő kollégánktól megtudtuk, hogy a próba félbeszakadt, mert Eszenyi Enikő balesetet szenvedett.

Baleset a próbán

Épp egy nyaralós jelenetet próbáltak, ahol Eszenyi Enikő egy teniszütőt lóbált, majd véletlenül elesett, éppen a csuklójára. A fotósok először azt hitték, hogy ez a jelenet része, majd Eszenyi Enikő párszor elmondta, hogy „eltört a kezem”, majd jelezte, hogy „álljunk le”. Ekkor vált világossá, hogy ami a színpadon zajlik, az nem az előadás része. A függönyt leengedték.

Kollégánk beszámolója szerint Eszenyi Enikőhöz mentőt hívtak, illetve egy orvos végzettségű fotós is ránézett a Kossuth-díjas színésznő csuklójára. 

Az esettel kapcsolatban kerestük a Játékszínt, a következő közleményt küldték:

A Játékszín mai fotóspróbája félbeszakadt, mert a Csodálatos vagy, Júlia! főszereplője, Eszenyi Enikő, jelenet közben elcsúszott, és e pillanatban úgy tűnik, eltört a csuklója. Orvosi ellátása után visszatér a színházba, és a próba folytatódik.

A szombati bemutatón – amennyiben nem marad el a premier– az Index is részt vesz.

(Borítókép: Eszenyi Enikő 2023. február 22-én. Fotó: Karip Tímea / Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport