Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVidnyánszky Attila nem hívta fel Kulka Jánost, amikor ő lett a Nemzet Színésze
További Kultúr cikkek
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója nem hívta fel Kulka Jánost múlt pénteken, amikor a Nemzet Színészének megválasztották – tudta meg az RTL Híradó. Ez a dolog abban is érdekes, hogy lassan negyed évszázada hagyomány, hogy az új cím birtokosát a Nemzeti Színház igazgatója értesíti.
Mint ahogy azt az Index is megírta, Kulka Jánost választotta a Nemzet Színészévé a cím jelenlegi tizenegy birtokosa a 2024. március 30-án meghalt Tordy Géza helyére. A grémium május 3-án hozta meg döntését.
A csatorna által megkérdezett Nemzet Színészei sem tudtak felelni a kérdésre, hogy miért Molnár Piroskát kérte meg a direktor, hogy közölje a nagy hírt Kulka Jánossal.
„Én csak azt a tényt tudom, hogy a Vidnyánszky igazgató úr nem akarta felhívni, és megkérte Molnár Piroskát” – erősítette meg Jordán Tamás.
Keresték a direktort is, de ő nem volt hajlandó szóba állni az RTL stábjával, sőt azt mondta:
Ennek a csatornának joga nincsen kérdezni!
Azt is mondta az RTL szerint, hogy „maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este”.
Az RTL azt írja, hogy szerették még volna megtudni a direktortól, hogy valóban azért nem ő közölte a hírt Kulkával, mert nem értett egyet a cím odaítélésével, valamint az is érdekelte volna őket, hogy mit szól ahhoz, hogy nyolcan távoznak a teátrumból, köztük Udvaros Dorottya is.