Miklós
-7 °C
4 °C

A beszívott nyuszi és a kutyafejű besenyők

2005.10.07. 08:48
Betettük az új Bëlga-cédét, sőt cédéket, aztán észbe kaptunk és kifeszegettük az egyiket, a másikat meg rongyosra hallgattuk és sokat nevettünk. Meg mosolyogtunk úgynevezett belső mosolygással, bár én egyszer hirtelen ráköptem a monitorra egy pofazacskónyi földimogyorós nugátot és utána inkább eleve nyitott szájjal kacagtam. Olvassa el kritikánkat!
Vagy túlzottan beszívtunk, vagy a Bëlga új lemeze a legviccesebb dolog, amit évek óta cd-re égettek.

Van-e cikibb, mint úgynevezett jó dumákat idézni, úgyhogy most rögtön azt tesszük: Kutyafejű besenyők megeszik a csecsemőt / Kergetnek a jazigok, mint labdát a brazilok. Vagy ugyanonnan, a népvándorlásos-honfoglalásos témakörben mozgó Ló riderből a szóvicc, hogy Hallottad már Frank Sinatrától az Avar always love yout? No és az megvolt, amikor a Vaklármában a vak néger Richard Pryor svéd nőgyógyásznak adja ki magát és a terhes nőknek a dugást ajánlja testmozgásnak? És az, hogy Mé nem ropjátok legényesen? / Éjfélre többen lesznek lényegesen?

Haha, nem parasztkodunk tovább, parasztkodjon a Bëlga, ők jobban csinálják. Van itt szerelmes-kántálós leendő megasláger, ugrándozós-álrasztafári móka, az alsó tagozatosok kedvenceként egy igen vicces káromkodós-primitívkedős sláger, politikai-párkapcsolati romantikus sláger, bónusznak rock és halálmetál a klimaxról. De ne menjünk a dolgok elejibe, mert úgy járunk, mint a fogatlan polgármester, aki nem tudta érthetően kimondani, hogy húsz százalék.

Jó - szar

Nincs jó lemez szar számok nélkül. Már csak az összehasonlítás meg a kontraszt végett is. A Bëlga 3 ebből a szempontból is eminensen teljesít, hiszen pont a fő poén elég béna benne, de később rámutatunk, hogy végül is lényegében ők a magyar Beastie Boys, úgyhogy kérem ne csüggedjenek. Szóval a fő poén az, hogy a Bëlga 3. az két lemez, egy Bokorpuszta című felnőtteknek szóló meg egy Zsolti a béka nevű, gyerekeknek. Természetesen az utóbbival kezdtük, aztán hamar meguntuk és betettük a másikat.

A gyereklemez gyakran vicces, de annyira átütően azért mégse, kivéve mondjuk Zsolti, a karatézó béka kalandjait, meg Skatulya bácsit, és kétszer-háromszor olyan hosszú, mint amit az ötlet megér. Pedig külön-külön megállnak a darabok, a Nagymama, nagypapa és a kiskakas olyan, mintha egy underground coutryzenekar másnaposan pöngetne, ami Szabó kolléga szerint college rap, csak minden szám kétszer hosszabb a kelleténél és dupla annyi van belőlük, mint kéne. Bizonyos okokból egész nap Gryllus Vilmost hallgatok, Halász Judittal lazítok és Kolomposra mosok fogat, álmomból felriasztva azt motyogom, hogy katángkatángkékagyatyánkigricekvagyunkibolyaimolabíbic, úgyhogy tudom, miről beszélek.

Rákattantak a flesselő nyuszira

Még annyit, hogy próbáltam a gyerekkel - Miriam (2) és Borisz (3) - tesztelni a Belgát, de túl kicsik ahhoz, hogy nagyra értékeljék az olyat, mint Shaolin békaboksz, tekeri, vekeri / Lekeni, bekeni haver, a leveli lever / Olajoshordó úszik a tavába / Aki bedobta, az már rég kórházba / brekk kutykurutty haver, ne szemetelj / Mert Zsolti a béka eltöri a fejed.

Viszont - és ezt ajánlom minden gyermekpszichológus és marketingmenedzser figyelmébe - harmincszor kellett lejátszanom nekik a felnőttlemezről a Bandzsát. Amire magukból kivetkezve táncoltak, miközben apuka rájött, hogy amit hall, az tényleg az, hogy Nyuszi ül a fűben / fűtől el van szállva / Nyuszi talán kecseg vagy? / Hogy már megint flessed van? / Nyuszi hopp, nyuszi hopp / máris egyet elszívott és elégedetten azt mormogta, hogy micsoda primitívség.

Ezredes

Ezzel az ügyes átkötéssel át is eveztünk Bokorpusztára, ahol a fiatal felnőttek drogokkal, dugással, politikával, káromkodással és a XXI. századi magyar társadalom jellegzetes figuráinak kipécézésével töltik az időt. Nem vagyok zenekritikus aztán bátran ki merem mondani, hogy a Bokorpuszta eddig az évezred legjobb magyar albuma, igaz csak egy másikat hallottam, amin állatin ritmusokra nyavalygott egy borostát és kalapot viselő muki.

Amikor annak idején feltűnt a Bëlga, Uj főszerkesztő, az egyetlen virtigli rockkritikus, akit ismerek, olyanokat motyogott a rókaszín szakállába, hogy egypoénos zenekar, nem lehet folytatni. Hát szerencsére rácáfoltak, méghozzá jó nagyot, pedig a második lemez tényleg nem verte ki a kezünkből a vicces cigit, de ez itt az idő nagy részében pusztítóan mókás.

Klasszikusok klassz ritmusban

Klasszikus trükk nem annyira jó számmal indítani, hogy a hallgató a másodiknál kontrasztosan érezhesse a bejövetelt. A Bëlga pont így csinálta, a Nagyarc, ami a bunkó popsztárról szól, csak azért van, hogy legyen ott valami a track 1 nevű helyen, aztán máris jön, ami nyilvánvalóan a lemez kereskedelmi megaslágere, a pumpálós-együtténeklős Szerelmes vagyok. Aztán kis pihenés a felejthetőbb Stresszek-kel, hogy aztán igazán belehúzhassanak. Jön egymás után mesteri paraszt dumákkal gazdagított dohányzáspárti kiáltvány (Gyújtasz, főnököm?), még mesteribb és még parasztabb szövegekkel elővezetett asterixes hangulatú móka a népvándorlásról (Ló rider), minden eddiginél debilebb, übertáncos dancehall-paródia (Bandzsa), aztán az új kedvenc káromkodós-álparasztos számom a magyar könnyűzene történetéből (Egy-két-há), benne olyanokkal, hogy- Nem, ezennel befejezem a spoilerezést, úgyis mint poénok előzetes lelövése.

Ha már belefogtam ebbe a hülye listázásba, amit ezennel abba is hagyok, két számot még kénytelen leszek megemlíteni. Az egyik a Precíz, ami a legpontosabb és legviccesebb szemétkedés, amit a diszkódrogos fiatalság kárára magyar ember valaha elkövetett, a másik meg a Sajnálom, ami az a fajta szám, ami a legkevésbé sem szájbarágós, sőt inkább egy rekedtes szerelmi vallomás, mégis többet elmond a magyar ifjak politikai hangulatáról, mint akárhány rothadó pulóverben grasszáló politológus.

Égető

Ja, merthogy a Bëlga lemeze mindezek mellett olyan, mintha a fiúk felírták volna napjaink legégetőbb társadalmi jelenségeit, úgyis mint színvonaltalan pénzhajhászás, stressz, daganatos és érrendszeri betegségek, nemzeti identitásproblémák, drogok, verbális durvaság, csökött szexuális élet, szemetes főváros, prostitúció, párkapcsolati problémák, tesztoszteronhiány, ilyenek, aztán mindegyikre szereztek volna egy dalt. A háttérben sejthető komoly koncepciót persze elutasítom, de lehet, hogy egyes hallgatók a hülye röhögésnél meg a ritmikus rángatózásnál többre vágynak. Én nem.

A szövegek tehát általában ötcsillagosak, a zenei alap nemkülönben. Van itt mindenféle műfaj az elszállós trance-től a rockon át a rasztafáriánus műfajokig, Titusz elővezetésében, lemezről lemezre jobb színvonalon. Ha már az elején előjöttünk a Beastie Boys-ozással, tegyük meg a végén is, a kerekség kedvéért. Viccesnek viccesek, slágeresnek slágeresek, intellektuálisnak intellektuálisak és most rokkolnak is a zsidó repperekhez hasonlóan. Van egy szám, amit Navarro a Fotel zenekarból igazi rock -nak minősített meg egy igazán zúzós halálmetál. És több részes gecizés Zoránnal. És vendégként Bada Dada. Kell-e ennél több? Nekünk nem, jó szórakozást, búcsúzunk kedvenc drogosgúnyoló dialógusunkkal.

Felszívtam egy poloskát.
Mennyit? .
Egy egészet. .
Úristen! Betoltam egy zsizsiket. .
Hova nyomtad? Fülbe? .
Nem, kézbe. .
Rozsomákteát, valaki? .
Á, lenyaltam egy káposztalepkét. Kész. .
Jó cucc volt? .
Ja, éppen hogy kikelt. Kamesz mit csinál? .
Ott nyalogat a pultnál egy békát. Te mit nyomsz? .
Hoztam magammal egy lajhárt. .
Hogy hoztad be? .
Á, még kinn a hátamra raktam. .