Tiltakozó akciót szervezett a postaládák megmentése érdekében csütörtökön a Duna-parti Intercontinental szálloda elé Ráday Mihály városvédő, tévés műsorvezető és Saly Noémi muzeológus, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa, akik azt a kérdést vetették föl, hogy miért kell lecserélni a városkép részét képező régi, piros postaládákat, és felszerelni helyettük új, jellegtelen bádogládákat. (Az új ládáról megtekinthető egy kép a Nol.hu-n.)
A régi láda (fotó: Zahornitzky Tamás)
A Podmaniczky Páholyt alapító budapesti civil szervezetek az ellen tiltakoznak, hogy a Magyar Posta Zrt. három évvel a postaliberalizáció előtt lecseréli a főváros és az egész ország "míves kivitelű, esztétikai értéket képviselő és kifogástalanul működő jellegzetes postaládáit". A cserét részben az indokolja, hogy az A4-es borítékok összehajtogatás nélküli befogadására nem alkalmas a régi láda. A másik indok, hogy a mozgásukban korlátozottak nem tudnak hozzájuk férni.
Az eseményen megjelent egy mozgássérült hölgy is, aki szerint nem a postaláda formájától függ, hogy tudják-e használni azt, hanem hogy milyen magasra van felerősítve. Akad olyan település, ahol már felszerelték az új ládákat, de ugyanolyan magasra, mint a régieket, tehát ezzel nem nyertek a mozgásukban akadályozottak. A városvédők szerint lejjebb kellene szereltetni a régi postaládákat, nem pedig 1,6 milliárd forintért lecserélni őket. Szerintük az sem világos továbbá, hogy mi lesz a sorsa a 13 500 régi postaládának. A régi postaládák "koszosak, össze vannak firkálgatva és ragasztgatva. Nem lehet kétséges, hogy a lemosatásuk, esetleg újrazománcoztatásuk olcsóbb lehetne, mintha kicserélnék mind".
A postaládák ürítése egy magyar fejlesztésű módszer szerint történt száz évig, méghozzá úgy, hogy a postai küldemények biztonságosan és akadálytalanul, emberi kéz érintése nélkül hulljanak a zsákba. Az új postaládák ürítése a homlokzati lemezen vágott, kulccsal zárható ajtó megnyitásával történik. A postás a továbbiakban majd kulccsal nyitja ki a levélszekrényt és kézzel szedi ki a leveleket. Az új ládákat már legyártatták és részben fel is szerelték. A csere 1,6 milliárd forintba kerül.
"A jogszabály, amely a postaládákra vonatkozott, megváltozott. Az új jogszabály érvényesítése érdekében a Magyar Posta Zrt.-nek újfajta postaládákat kell felszerelnie. Ezért kellett kiírni közbeszerzési pályázatot az újfajta postaládák legyártatására" - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője. (MTI)
Hozzászólások
2008.03.20 16:39:20upho
ki nyerte a palyazatot?
2008.03.20 17:06:52Helioport
Komolyan a postaláda fontos????????
Körbevesszük magunkat minden szarral, ami ma már elhasználódott, értéktelen, mű-muzeális és egyáltalán: a mai elvárásoknak egyáltalán nem megfelelő! Ráday (minden jó ami régi) Mihály csináljon egy parkot az összes szarának, amit úgy érez, hogy meg kell menteni. Többek között ezért sem fejlődünk: Amikor nincs pénz az elbontásra, az onnantól kezdve értékes, és rohadhat, akkor sem lesz rá money. Van egy lakásom a 6. kerületben: Nem nyúlhatok hozzá, pedig valószínűleg magától fog összeomlani pár éven belül, mert muzeális. Ember! 1897-ben épült, és ami a helyén volt, az meg több mint 400 éves volt! Azt elbontották ezért, most meg otthagyjuk ezt, mert muzeális.
2008.03.20 17:29:22viplex
"Van egy lakásom a 6. kerületben: Nem nyúlhatok hozzá, pedig valószínűleg magától fog összeomlani pár éven belül, mert muzeális."
A régi postaládák nem fognak összeomlani, azonkívül szépek is. És nem, nem a postaláda a fontos. Éppen ezért nem költsünk rá másfélmilliárdot fölöslegesen.
2008.03.20 17:35:00RaveAcE
Exxel elkéstél: "Az új ládákat már legyártatták és részben fel is szerelték"
2008.03.20 17:38:13woow
remelem, hogy az uj, kulcsos pstaladakban meg hetente ketszer-haromszor telenyomjak a kulcslyukat valami szutymákkal, tehat egy valag lovet fognak kolteni az allando javittatasra. de valakinek biztosan nagyon megeri majd a karbantartas... rohadtul elegem van mar a sok mutyizasbol, meg felesleges penzherdalasbol...
MPL, gratulalunk!!!
2008.03.20 17:47:34Martian
Egy haver cégnek jó biznisz lehetett állami pénzből legyártatni és eladni egy csomó fémdobozt.
2008.03.20 18:30:46alf
értem, szóval 1.6 milliárdért lecserélik szarabbra a mostaniakat. Mert ugye a mostaniak össze vannak ragasztgatva... Ez most VICC? Nyilván az újak öntisztulóak lesznek. MOSÁS? ááá, végigmenne mosószerrel egy furgon 1 nap alatt egy városon / kerületen, és meg lenne oldva pár millából az országban... ÁÁÁ. NEMJÓUA'
kulcslyukeltömés tuti, bentmaradt levelek, és MIÉRT?
ez ugyanaz a posta, amelyik bicajokat vett nemrég méregdrágán és kétes körülmények között?
2008.03.20 18:31:36nemá
Vajon mi változhatott, ami miatt jogszabályt kellett módosítani? Vicces. A régiek igenis a városkép részei. Legalább a normálisabb környékeken /Andrássy út, Körút/ meg kéne hagyni őket, a panelekhez meg mehet a szép új.
2008.03.20 18:31:52oncogito
Helioport, elfogult vagy.
Valamit nem azért kell lecserélni mert régi, hanem azért, mert rossz.
A régi postaláda sem nem rossz, sem nem csunya, sőt praktikus és hatékony.
Azon kívül az is fontos, hogy egy csomó pénzt meg lehetne spórolni a felujitásukkal a teljes csere helyett.
Ráadásul az új állítólag nem is szép és még nem is biztonságos.
Igy van ez, ha ész nélkül kidobják a régit az újért...
2008.03.20 18:58:29Purell
van még ember aki -budapesten legalábbis-bedobja a levelét a postaládába? én vagy 20 éve nem tettem ilyet.
2008.03.20 19:25:11Scypio
300 ezer egy kerékpár, 176 ezer egy zárral ellátott bádogdoboz. Mennyiért veszik vajon a negyedkilós Omniát? 5000-ért?
"Akarja-e Ön, hogy minden magyar állampolgár alanyi jogon lehessen beszállítója a Magyar Postának, a 2007-ben és 2008-ban szokásos feltételekkel?"
2008.03.20 19:25:12Pataki
Már megint egy elbas*arintott dolog. Herdálás...
Nekem nincs a VI. kerületben lakásom. De ha lenne, biztos nem szólna rám senki, ha ki akarom festeni. Ugyan már... Hacsak nem főfalat akar kibontani a T. tulaj...
Szóval ammondó vagyok, a régi ládák kellenek, és kész.
2008.03.20 19:33:37Pataki
És Tomecskó komolyan gondolja, amit mond? Semmilyen jogszabály nem indokolja a régi postaládák kiiktatását. Olvasgatok, de nem találok erre vonatkozó kötelező érvényű dolgot. Cseréről szó sincs...
Az pedig, hogy egy kerekesszékes nem fér hozzá, az tény. De megoldják. Vagy segítséggel, vagy másként. A ládáig úgysem jutnak el (sajnos) önerőből, mert nincs akadálymentes közlekedési lehetőség. Magas járdaperemek, beparkolt autók a falig, satöbbi...
A 100 éve működő rendszert, ami jól működik lecserélni egy ilyen ócska foshpunpára... Jön majd a postásbá', belecélozza a kulcsot. Nem megy elsőre, mert ki kell túrni a rágógumit a likbúl'. Aztán újabb próba. Akkor kinyitja. Miközben kézzel halássza a leveleket, a felét összetépkedi, töri. Jópár mellé esik. Az eső megáztatja...
GRATULÁLOK!!!
Sok tolvaj kizsákmányoló! Mondjon le!
U.I: ki az a csökkent agykapacitású, aki a bélelt borítékot, vagy az A4-est be akarja egyben tunkolni?
2008.03.20 19:44:52mechorang
1. a posta kihasználtsága évek óta csökken, a postaládák kihasználtsága meg még annál is jobban csökken, de van rá 1.6 milliárd... mocskos tolvaj banda!!!
2. valaki tényleg azt hiszi, hogy az újak nem lesznek összfirkálva, teleragasztgatva felfeszegetve?!?
3. van egy lakásom a 6. kerben, dettó 1900 előtti épületben és megcsináltuk a tetőt (nem pályázati pénzből hanem összedobtuk mi lakók), újra szigetelték és vakolták, festették kívülről (pályázati pénzből), a fiam születése előtt a lakást is felújítottuk (konyha, fürdőszoba, fűtés (ezt volt a legkeményebb engedélyeztetni de erre is megkaptuk) és persze festés, parketta csiszolás)
mondd helioport, te mit akarsz csinálni a lakásoddal? teherviselő falakat átrakni vagy mit?
ja és azóta van kandallónk is, amihez a kéményesekkel kellett harcolni, de az is megvan papírral mindennel, úgy 2-3 hete voltak ellenőrizni.
2008.03.20 20:01:34csaszu
A dédapám lóval közlekedett a Váci úton! Tiltsák ki az autókat
2008.03.20 20:15:42Elmeboy
Martian nálad a pont: valaki(k)nek ebből megint egy csomó pénz vándorol a zsebébe..
2008.03.20 20:19:05dude
úgy tűnik, Emese a postánál kapott mégis munkát.. :)
2008.03.20 20:27:08Ltc
Igen tisztelt HELIPORT.
Van egy 44 négyzetméteres "modern" panel-lakásom a X. kerületben. Az alapító okirat szerint 1971-ben épült, tehát sokkal fiatalabb, mint a tiéd. Szívesen elcserélem a te ósdi lakásoddal. Nem is értem, hogy az olyan haladó baloldali emberek mért nem panelban laknak, hiszen annak idején a hozzád hasonló felfogású emberek építtették fel a "modern" lakótelepeket.
2008.03.20 20:30:29városjáró
Purell! Már mért ne lenne aki bedobná? Nem csak privát levelezők léteznek. Vannak cégek is, akik nem ajánlva, de mégsem emailben kommunikálnak. Miért állnának sorbanállniuk napi 4 db levéllel a feladásért, amikor felbélyegezve bárhol bedohtatják?
2008.03.20 20:44:04Anyátok
kiszámolta valaki, mennyibe kerül egy darab az új postaládából??? 118.518,- Ft-ba!
Istenem, mér nincs nekem postaládagyáram, meg befolyásom, ha mán meg van a gyár, izibe módosítsák a jogszabályt, hogy gyorsan tudjak száztizennyolcezer forintos ládákat gyártani, de rögtön tizenháromésfélezer darabot? A tezsvíremnek meg van egy használtfémfeldolgozó üzeme...
2008.03.20 20:57:54felucca
Láthatnánk esetleg egyet az új ládákból? Csak, hogy tudjuk, hogy mit köpködünk. Félreértés ne essék, nekem jó a régi is.
2008.03.20 21:14:11FéeVerte
Ajaj! Fotó nélkül is az új ellen szavazok. Az a kár, hogy nincs szavam. :-(
Ne már, most tényleg visszafelé fogunk haladni? Esetleg valakivel megnyeretnek egy pályázatot Pecsétnyomó vésésére, s a lakosságnak saját, vagy céges pecséttel kell lezárniuk a borítékokat. Sőt, nem is lesz boríték: egy hasonklóan nagyszabású terv visszaújítja a boríték nélküli leveleke.
2008.03.20 21:14:14Kreálmány
És a régiért a MÉH-ben még kapnak egy csomó pénzt !!!
2008.03.20 21:35:22csaszu
Van egy 44 négyzetméteres "modern" panel-lakásom a X. kerületben. Az alapító okirat szerint 1971-ben épült, tehát sokkal fiatalabb, mint a tiéd. Szívesen elcserélem a te ósdi lakásoddal.
Inkább X. kerületi panel, mint belvárosi kutyakakás, beázós, jéghideg " történelmi nagylakás ".
2008.03.20 21:53:48Gera
Na ezért kellett volna már rég eladni a Postát és akkor nem a mi pénzünket kúrnák el hülyeségekre. Fel nem foghatom, minek kell állami tulajdonban maradni ennek a szolgáltatásnak.
2008.03.20 22:24:05Starlark
Érdekes Londonban György korabeli ládák is vannak... Ott ez senkit se zavar.
2008.03.20 22:39:12Stormbird
Az újról annyit hogy nem azzal van a gond hogy változtatni akarnak hanem hogy folyton szart szereznek be. Példa erre a combinónak nevezett szarkupac. A kerékpár utak díszkővel kirakása.. ez számomra az egyik legérthetetlenebb dolog. Új pósta láda alján meg majd sjangjong made in china
2008.03.20 22:50:03hamsa
Kedves VI. ker. lakástulajdonos, szinte egészen boztos, hogy a 19. szd. végi lakásod helyén nem állt semmi (max. egy kerti szerszámoskamra), és nem volt 400 éves. Budapestnek az a része zöldmezős (és tényleg) beruházás volt akkoriban.
2008.03.20 23:13:52Virág elvtárs
Biztosan nem ment a postlada gyár, és a kirendelt tűzoltó ötletére, a női öltözőben titokban kamerákat helyeztek el. Na és így történt, hogy a posta vezetői megvették azt a sok parlagon heverő ladát. (Ismerős a történet?)
2008.03.20 23:25:58Virág elvtárs
Ja, és a VI. kernek üzenem, hogy menjen le a Váci utca - Szabadsatjó utca kereszteződésében (gyengébbek kedvéért: az Erzsébet-híd pesti felhajtója alatt) lévő aluljáróba, és ott megcsodálhatja, hogy milyenek voltak régen a "400 éves" házak. (Mindamellett, hogy azok a Városfalon belül voltak.) Én VII. ker. vagyok, a ház 130, és kitart.
2008.03.20 23:51:42Bradbury83
Ez a kulcsos dolog szerintem eleve hülyeség. Mert ugye mindhez külön kulcs nem lehet mert akkor egy hattalmas kulcscsomóval kellene járkálni. Ha meg mind egyforma meddig fog tartani amíg valaki el nem lop vagy le nem másol egyet aztán meg már mindenkinek lesz egy láda kulcsa és lehet az összesen cserélni a zárat. Vagy ez hogy működik mert én el nem tudom képzelni.
2008.03.20 23:54:13adampis
Ezért kell azonnal privatizálni mindent. Nyúlják le a privatizációs pénzt, de utána legalább működni fog a dolog, mert nem folyamatosan lopnak és hülyeségeket csinálnak az odatett vezetők. Nagyon sajnálom, hogy ennyi pénzemet elherdálja(nem csak a ládákról beszélek) ez a cég mikor valószínűleg kb. 5 év múlva úgyis megszűnik.
Amúgy nincs egy kép az új postaládáról? Ha már erről szól a cikk vagy post vagy mi.
2008.03.20 23:56:50Bradbury83
De hogy egy jó, kipróbált, és bevált módszert, miért kell lecserélni egy ilyen első hallásra is problémás módszerre annak megértéséhez én kevés vagyok:
"A postaládák ürítése egy magyar fejlesztésű módszer szerint történt száz évig, méghozzá úgy, hogy a postai küldemények biztonságosan és akadálytalanul, emberi kéz érintése nélkül hulljanak a zsákba. "
"A postás a továbbiakban majd kulccsal nyitja ki a levélszekrényt és kézzel szedi ki a leveleket."
2008.03.20 23:59:33Bradbury83
Itt egy kép
www.nol.hu/viewattachment/view/485728/1/65/#
2008.03.21 00:03:19fred
Nemrég láttam, hogy nálunk már lecserélték a postaládát újra és nem értettem, hogy a teljesen jó régit minek lecserélni egy csúnyábbra...
Egyetértek a cikkel, hogy hülyeség volt ez a csere!
2008.03.21 00:29:22tardyl
Lehet, hogy off-topic: nálunk a MP egyre távolabbra helyezi a nem kézbesített küldemények átvételi helyét. Lakunk, ugye, a Hunyadi János úton (I. ker.). Volt kezdetben a Bp. 1. (Fő utca 2.). Azután lett a Krisztina körúti posta. Még később a Retek utcai, ez már másik kerület is, tehát munkaidőben I. kerületi parkolómatricával nem lehet ott autóval megállni. (De amúgy sem lehetne, zsúfolt a környék.) És ma örömmel (???) értesítenek, hogy még messzebbre, a Városmajor utcába költöztek, de remélik, hogy ez nekem jó. Ha valamelyik .......... postás olvasná: nem. De kösz, hogy gondoltatok rám.
Hozzáteszem, 10 perces körzetben 3 (három) postahivatal van, egyik sem a Városmajor utcai.
2008.03.21 01:09:28dudas istvan
tul sok mar a komment .. szerencsere a legtobben
a szokasos magyar agymenesnek tartjak, es a szokasos maffias lopasnak, az ilyeneknek mindig minden 3x anyiba kerul...
meg a szaros unios szabvany !! ez mar tobb mint felhaborito! az unio minden olyan dologba belepofazik amihez semmi koze! ami fontos lenne , hogy egyseges legyen, az bezzeg az orszag maganugye.
NE SZIVASS MAR TOBBET BU ZI U NIO !!
KILEHET LEPNI VALAHOGY EBBOL A FERTOBOL?
szemet kizsakmanyolo banda, karoltve a korrupt magyar agynelkuli postasokkal... ez egy szog az ember koporsojaba!
2008.03.21 01:14:48Váradi Miklós
Aha.
Nem is tudom, mit lehet erről egyáltalán vitázni.
Egy pirosra festett, bádoglemezből hajtogatott doboz, egy darab kulccsal záródó közönséges ajtóval. 118 000 eFt.
Kell ide komment?
2008.03.21 02:06:46lápi lidérc
Hát azért aki szerint a régi ládák szépek, azoknak igen nagy baj lehet az esztétikai érzékével.
Egyébként szerintem a petróleumlámpa is szebb, mint a legtöbb villanylámpa, de talán nem kellene minden lakásban visszacserélni őket. Ahogy az utcai lámpákat sem gázégőkre, bár annak idején Ráday Félhülye Mihály biztos azok ellen is tiltakozott volna.
2008.03.21 04:42:42telefonos
A legnagyobb baj itt ismét a mutyizással van.
2008.03.21 05:40:54is
és ez most már mindig is így lesz. már megint nem tudjuk, hogy a felszerelés, a karbantartás díja mennyi, már megint azt hisszük, hogy a 118eFt az a ládák egyszerű gyártási költsége.
most már a biciklik ára is 300eFt egyesek fejében, csak hogy nagyot lehessen mondani (a helyes szám valahol 80 000Ft/bicikli körül van). én nem szólok bele a tetszik-nem tetszikbe; abba se szólok bele, hogy meddig kell őrizgetni valamit; és azt sem állítom, hogy nincs benne mutyizás; csak annyit mondok, hogy azért, mert látsz egy számot, attól még nem kell helyből elborulni. először utána kellene nézni, hogy pontosan miért is fizetik ki azt a pénzt.
2008.03.21 05:47:34is
ja, egyébként a hasonlat: van egy lakásom, nincs benne fürdőkád (A4-es boríték), mert akkoriban, amikor építették, még nem kellett. most már szeretnék kádat is. mondtam az asszonynak, hogy kiraknám a zuhanytálcát, hogy jöhessen a kád. megjelent Ráday Mihály, hogy ne legyen kád, mert ez a zuhanytálca olyan szép, és a kád egyébként is drága, és hová is megy akkor az a szép zuhanytálca.
mindenki bedobhatja egy ilyen helyzetben az üzenetét Ráday Mihály számára akár a régi, akár az új postaládába.
2008.03.21 06:16:34Tibeerius
pfeej, nemzeti öntudat nelküli hontalan tuskók, mi kell nektek? Bontsuk le a parlamentet mert 1. van a haveroknak egy rakas elfekvő cement 2. modern országba minek ilyen, éljen a haladas, a parlament helyebe betonsiloplázát! Különben a halaszbastya is ocsmany, lecserelhetnenk egy lemezbodera, de azt is csak akkor ha abban penz van.
Elveszett hazatlan emberek, kiknek egyetlen istene a Pénz.
2008.03.21 06:19:56dees59
Naponta járok postára, de alig látok valakit aki a postaládába akarna dobni napméreű leveleket. Már bélyeget is alig veszek az emberek. Az új ládák jobban csábítanak a firkálásra. Egyébként a sétálóutcává alakított városközpontokban, kovácsoltvas padokat (nem műkő), régies kandellábereket (nem ufólámpát), kockaköveket (nem aszfaltot), régi telefonfülkéket (nem buborékot) használnak és egyiket sem akarta eddig senki sem szétbaszni. Legalábbis Debrecenben. De a posta már vásárolt 20000 Ft-ért is modern bélyegzőt, szóval ez egy általános, és káros tendencia...
2008.03.21 07:18:50columbo
SZÉGYEN!!!
2008.03.21 07:23:05Thomas_Urban
Jó fej aki ezt kitalálta. Jól fejbe kéne rugni. Meg azért utánanézetnék, nincs e véletlenül egy kurva bádogos műbelye...
2008.03.21 07:37:00csabo
Érdekes ! Sopronban (Jereván ltp) egy megszokott helyen levő levélgyüjtő láda helyére kutyagumi gyűjtő dobozt szereltek. Igaz nem piros színű, de jót derültem - uram bocsá meg - mikor a bácsi oda akarta bedobni levélkéjét.
2008.03.21 07:57:11Nzoltan
Elég lett volna kialakítani egy nagyobb lyukat az A4-es küldeményeknek és újrafesteni a ládát.
Még a privatizáció előtt kelett egy buli a haveroknak. De félő hogy nem ez volt az utolsó.
2008.03.21 08:02:32Nzoltan
is
Nem jó a hasonlat. Rádai a városképről beszél, nem a funkcióról. A funkció hiányosságát kisebb átalakításokkal meg lehetett volna oldani.
A probléma azzal van, hogy az új láda igénytelen. Tulajdonképpen tükrözi a mai magyar társadalmat.
2008.03.21 08:09:59Machiavelli
Is!
A 80e forint egy bicikliért nagytételben nem sok?
Azt meg végképpen nem hiszem, hogy a defektes gumi szereléséért egy cég fog az egész országban grasszálni. nyilvánvaló, hogy a cirka 200E forintos karbantartási költségből vagy 5 csere briga ára kijön, ami valószínűsíthetően az esetek kevesebb, mint 5%-ában fog bekövetkezni. Nagyon jó üzlet ez valamelyik havernak hiába szépíted!
2008.03.21 08:13:15Machiavelli
Rögtön párhuzamot vontam a kórházi széfekkel. Valamelyik haver a bádogdoboz bizniszben érdekelt! Kiváncsi vagyok mikor kapnak a köztistviselők hivatali postaládát nagytételben 200ezer/db. Biztosan nagy reform lesz!
2008.03.21 08:36:40WYW
Látta már valaki az új postaládát??
Esetleg egy fotó róla.....
2008.03.21 08:40:18njline
Azért privatizálni mert rosszul vezetik?
Ha nekem lenne egy cégem amit rosszul vezetnek nem eladnám, hanem mondjuk keresnék új vezetőt...
Lehet, hogy maradi vagyok.
Vagy adjuk el az egészségügyi minisztériumot is Horváth Ágnesestül, mert x millióért széfet akar vetetni minden kórházi ágy mellé (arról nem szól a fáma, hogy a folyosóra is kell-e az ott fekvő betegeknek...)
Egyszer Kuncze Gáborunk azt találta mondani, hogy addig van fejlődés, amíg privatizálunk. Egyrészt talán nekik, másrészt vajon belegondolt ennek a lehetőségnek a végességébe.
2008.03.21 08:45:23NAP
A régi postaládákban az a jó, hogy egy vandál se tudja hogy működik az ürítő rendszer, ezért csak az ürítés ideje táblát viszi el, rosszabb esetben összefirkálja.
2008.03.21 08:51:06gabest1
Nem csak hogy postaládákra van szüksége a magyarnak, de egy komplett nyilvános postagalamb rendszert fenntartó infrastruktúrára is.
2008.03.21 08:58:20Kage
Valaki megint jó sok pénzt keresett...
2008.03.21 09:04:26Posta
O.K. , akkor ide tessek irni az eszrevteleket:
ugyfelszolgalat@posta.hu
2008.03.21 09:05:36sanya64
Ha rosszul működik a Posta, nem a vezetőket, hanem a postaládákat kell lecserélni... ))
2008.03.21 09:30:27Igaz
Privatizálni kell a postát, KIRUGNI ezt a KORRUPT felsővezetést.
Nem is értem miért nem hatékony. A POSTALÁDÁKRÓL meg tessék LESZÁLLNI.
Ki a felügyeleti szerve a postának? Ugye (már) nem a gazd-i minisztérimhoz tartozik?
MINDENKI IRJON a ugyfelszolgalat@posta.hu címre.
Köszi
2008.03.21 09:45:38OPERATOR
ennyit ér ez az ország, ami jó az lecserélik, de gyurcsány még a régi
2008.03.21 10:44:37sztojanov
ugyanolyan ronda mindkettő. semmivel sem orsszabb az új a réginél! balfasz index...
2008.03.21 10:49:01kisi
Azért ez érdekes. Nem csak ez az egyfajta postaláda létezik. (én is tudok százéves kerékpért fényképezni meg egy mai újat, de ettől még nem lesz jobb a régi)
Másrészt ha jól tudom az árban a felszerelés is benne van, a pályázat stb. tehát az ár rezsi (benzin, munkadíj stb.)
A kulcsrázárás mindenhol fontos, a posta védelme is az. Jelenleg egy ujjal kinyitható mindegyik. Pl a hülye kommunista usában, szövetségi bűntény ha valaki egy köpést is megereszt feléje….
(kulcsnál létezik egység kulcs is, lásd t com nagyelosztók, és egyik sincs beragasztva, de érdemes megnézni pl. az obit, hogy mennyibe kerül egy egység kulcsos zár….)
Mástrést jól látható mindegyik ládán, hogy rohad, korrodált…. Ha ezt valaki újrafesti vagy zománcozza annak gratulálok. És egyben komoly munkalehetőséget is ajánlok fel számára:)))
Véleményem szerint szükség van új ládára és véleményem szerint szebb is lehetne. A külsőn vitatkozhatunk, de a cserén nem, az csak egy hüly elfogultak teszik.
Másrészt el kell adni a postát! De ha eladnák akkor meg abban lesz minden mutyi szagú és az kerül majd az index címlapjára. Olyasmi, hogy a büdös komcsik ezt is eladják, lopnak stb.
Szóval összegezve, maradjon minden a régibe elvtársak, előre a lennini úton vagy orbánin:)
2008.03.21 10:50:48kisi
Ja, nézem a fenti képet is:)))
Hívjon hozzá valaki egy karosszériást és fizesse is ki, ha ennyire tetszik neki:) cca 50 e
2008.03.21 11:11:57Gáborka
Drágáim! Itt mindenki nagyon okos meg minden de tessék már mélyebbre ásni a szokásos magyar handabandázásnál.EU-s előírás miatt kell lecserélni a ládákat.Ott tessék reklamálni.Nem pedig ennyi marhaságot összehordani nagy bőszen.A Postának sem jó, hogy erre kell költeni ,de ha már Mihályunk szervezkedik,legalább legyen pontos és alapos.Ami meg a felső vezetést illeti,arról beszéljenek azok akik valóban tudják,mi történik ott, az ő köreikben.Egyéb vizionálás megént csak feleslges.
Én odaírom most is,hogy: szerintem.
2008.03.21 11:18:12Gáborka
Bocs,hogy megint,de miből gondolja bárki is,hogy a Magyar Posta 5 év múlva meg fog szűnni ? Lesz,mert állami feladat,de nem mindegy hogy állami pénzből vagy nyereségesen.A rendszerváltás óta kettő évben volt veszteség, egyébként mindig van kevéske nyereség.Nem kell elhinni de tessék utánanézni.Egyébként meg ha be is jön a külföldi vagy belföldi magáncég,esze ágában sem lesz postahivatali hálózatot feépíteni és küszködni drágán az ügyfelekkel.Egy frászt! Egyszerűen majd elviszik a zsíros kézbesítési üzleteket és szevasz. A többit meg csinálja jó veszteségesen az állami cég. Mellesleg el lehet adni mindent ész nélkül, de ez még nem garancia a jobb működésre, mert ettől még az egyéb ( egy sor ) hazai körülmények nem változnak.Lásd: MédiaLog.
Szerintem.
Mindenkinek kellemes ünnepeket.
2008.03.21 11:34:10abcd
Én csak azt nem értem, hogy minek kell a régi dolgokat lecserélni. Nem rajongok másoktól példát venni, de több európai országban pont az ilyen régi dolgokból hagyományok lettek. Pl. angol busz, telefonfülke, taxi. Nem hiszem, hogy most a magyar postaláda lenne majd Magyarország fő turisztikai látványossága, de ha ilyen kis és jelen esetben gazdaságosabb megoldást sem tartjuk meg, akkor csak sajnálni tudom, mivel lassan a Tokaji nevet sem tudjuk megtartani.
2008.03.21 11:49:57Toci
Lehet évekig vitázni azon, hogy kell-e, vagy sem a CSERE...
Biztosan nem értek hozzá, biztosan számolni se tudok, sőt, tuti vannak járulékos költségek is...
DE BA*S*Z*KI!! 1.6 milliárd Ft / 13 500 db postaláda = 118 500 Ft / darab
MI A HALÁL KERÜL 118500 FT-BA EGY RÜHES POSTALÁDA CSERÉJÉN???
2008.03.21 12:18:27Lilienfeld
Kérem szépen, EZ MÁR MAGA A PRIVATIZÁCIÓ.
A bicaj 300.000-ért, postaláda 118.000-ért,
és az úristentudja mennyiért: postaládazárcsere-javítás-karbantartás; a speckó ergonómikusan megtervezett, áttervezett és újratervezett leveletkiszedő kézikészülék (mert abből az új szarból a fele mellézuhan, a másik felét meg elfújja egy szél, mihelyst kinyílik az ajtó), az összes újonnan felrakott postaláda alacsonyabbraszerelése a Nagy Központi Postai Akadálymentesítő Program keretében, a program kommunikálása: óriásplakát-szórólap-tévéreklám: íme, Felzárkóztunk az EU-hoz, halleluja!!! (Szkeptikusoknak szóló verzió: kicsiny hazánkkal mármeginthogykibaszott az a szemétmocskos EU)
... szóval minderre kifizetni a haveroknak az egész postai vagyont, közben leépíteni a szolgáltatást, (megyeszékhelyi főposta: legalább 45 perc várakozási idővel kell számolni az utolsó szaros csekkfeladásnál is)
hogy aztán a legájtatosabb szemforgatással elmeséljék, hogy hátaztánmárezaposta annyira szar, annyira pocsék, ennek aztán olyan rossz gazdája az állam, hogyeztmár feltétlenül kétségtelenül azonnal P-R-I-V-A-T-I-Z-Á-L-N-I KELL!
Csodák csodája, ugyanaz az érdekkör fogja privatizálni, és ebből a hasznot húzni, aki az odavezető, évekig zajló folyamatot irányította és hasznot húzott belőle. A sok hülye meg ájtatosan ismétli: hát perszehogy privatizálni kell. (Ha azt hiszed, hogy ezután nem az állam fogja pénzelni a Postát, ha a kibaszottnagy elektronikus ügyintézés közben nem lesz 10-20 szar, amit csakéskizárólag sárgacsekken, ajánlottan lehet feladni, ha azt hiszed, nagyot tévedsz)
Ugyanez a séma minden egyes állami cégnél, ha már nem lehet csak úgy egy az egyben odajándékozni, mint a kezdetekben; akkor pár év alatt le kell rohasztani annyira, hogy bagóért lehessen megvenni.
EZ a lenini út, bazmeg, Mutyiországban nem fogunk letérni a lenini útról soha ebben a büdös kurva életben, EU? demokrácia? szabadkereskedelem? bazmeg, röhögnek rajta a mi oligarcháink. Zsebre rakta már ezt az országot 6-10 ember, ülnek a piramis tetején, a vezérpolitikusok meg befekszenek nekik örömmel, készségesen: a többi már csak frakciófegyelem, semmi más.
Áldemokrácia, álpiacgazdaság, álverseny patyomkinfalva az egész.
2008.03.21 12:53:23magampista
Sógor-koma-jóbarát.... a családban valaki postaládagyárral rendelkezik, hát juttatni kell neki valami a húsosfazék széléről!
Nekem van egy fröccsöntő üzemem - baromi randa és szar közlekedési lámpákat gyártunk... de a kornak megfelelően a mainál egy cm-el nagyobb sugarú világítófelülettel. Megnézem má a családfát, hátha akad egy rokon és lecseréljük az összeset az országban jópénzért - és természetesen közbeszerzési alapon!
Aki ezeket a postaládákat gyártja az nem ugyanaz, mint aki a kórházi széfeket is legyártotta?
2008.03.21 12:59:11fénycsepp
az új ládának létjogosultága van, ha csekkbefizetésre, kutyagumi tárolásra és bkv-jegy kiadására is alkalmas. ja, és időnként öntisztításra is.
2008.03.21 13:04:53magampista
Lilienfeld
Igencsak jól látod - nagyfőnökünk GY.F. is csak ugródeszkának használja a miniszterelnökséget, szarik ő az osrszágra meg rád is, rám is, ő a karrierjét építi a régi jó elvtársakkal. Oszt meg is lesz. te meg szophatod a pléh-postaládát a szélfútta leveleidedel együtt! :9
2008.03.21 18:44:40adampis
Lilienfield
Én is ezt mondom. De azért látom előnyösebbnek a privatizációt, mint ezt a fajta leépítést mert akkor legalább megmarad az érték(posta), még ha az gázos kézbe kerül is. Így ha itt piacliberalizálás lesz, akkor simán lenyomja ezt a Német Posta vagy akármelyik cég. Ahogy már ez meg is történt a Szerencsejáték Rt. Bwin stbnél a sportfogadás fronton.
Persze jobb lenne, ha tudna működtetni Mo.-n az állam valamit, és felvirágoztatná. De sajnos itt semmi, maga az állam sem működik.
2008.03.21 20:05:26csak úgy
Drágáim!
Blőd hülyeségeket beszéltek!!!! A postaládákat EU szabvány miatt cserélni KELL! Aki ennyire ragaszkodik a régi postaládákhoz egy kicsit vizsgálja meg jobban őket. A régiek rohadnak, piszkosak, festék már nincs rajtuk, egyszerűen igénytelenek. És elég gusztustalan egy nosztalgia típusú régi levélszekrényt összehasonlítani egy új sima nagyalakú levélszekrénnyel. Az új nosztalgia levélszekrény ugyanilyen szép, mint a régi. De ócsárolni egyből sokkal könnyebb. Az ára korántsem 118 ezer forint, csak talán nem kéne mindent elhinni, amit egy cikk ír, a db szám egy kissé más, mint amit itt feltüntettek.
2008.03.23 14:19:42Lilienfeld
adampis,
csak Te két külön dolognak fogod fel a leépítést és a privatizációt, szerintem egyazon folyamatnak a két fázisa.
csak úgy, tényleg kicsit más a helyzet :)
Idézet a posta.hu-ról:
www.posta.hu/object.1A9EE754-99EA-449F-AAE5-E6CF3C84ACF4.ivy
A Magyar Posta Rt. 2005-re lecseréli, modernebbé „varázsolja” a mindennapjaink részévé vált postaládákat.
(...)
Jelenleg az ország területén 16.751 db gyűjtő levélszekrény (piros postaláda), 4.517 db külterületi- és 127 db belterületi támpont rendszerű levélszekrény (a kistelepülések és a tanyavilág postaládája) található. (A Budapesten elhelyezett 1200 postaládába naponta mintegy 20 ezer levelet adnak fel. Ez az átlagos napi levélforgalom 1 százaléka.)
A Magyar Posta Rt. a következő két évben lecserél a postaládák közül 15.381 darabot, valamint a támpont rendszerű levélszekrények mindegyikét. Az új postaládák felszerelésekor kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a mozgáskorlátozott személyek is kényelmesen használhassák azokat.
Hehe, tényleg kicsit "más" a darabszám, mint a cikkben, meg "kicsit" az évszámok is mások, mert a posta szerint ez a folyamat már 2005-ben lezajlott.
Most meséld el, légy szíves, mennyi az a 118.000, ha már olyan jól értesült vagy.
2008.03.24 00:02:41hbp.
Néhány faszparasztnak:
attól, hogy valami régi, nem kell feltétlen leromlottnak, igénytelennek, meghaladottnak lennie.
Lehet óvni, ügyelni rájuk, karbantartani.
Annyira, hogy, valóban szépek a régiek.
elképesztő, EU-ra hivatkozva mennyi kiadás van, pedig sok magyar dolog eutól függetlenül jól működött, ment.
Úgy kellene jogilag, vagyonilag intézni a dolgokat, a hatalom részéről, hogy egy műemléki házban is élhetően lehessen élni, szép, tiszta legyen, de valamit a múltból is őrizzen.
2008.04.02 11:55:57Zoli
Az osztrák határ mellett élek.Náluk eszébe nem jut a postának,hogy lecserélje a régi citromsárga ládákat,mert egy bűnöző lobbynak ez az érdeke.Franciaországban sem!
2008.04.02 11:58:59Zoli
Ja,és a Posta menedzsereinek vagyonából behajtanám a 1,5 Mrd Ft-ot,-miután egyfolytában sírnak,hogy csökken a bevétel-,továbbá kirúgnám őket az állásukból,végkielégítés gyanánt!!!!
2008.05.24 12:08:55városjáró
Ezek az új ládák ugyanolyan magasra lettek felszerelve, mit a régiek voltak, tehát bedőlt az a hazugság, hogy a kerekesszékkel levelet bedobni szándékozók miatt volt szükséges a modernizáció. Ugyanilyen hazugság az az indok is, miszerint az A4-es levélbedobás megkönnyítésére kellett új pléhdobozokra váltani. Azt ugyanis egy egyszerű nyílásbővítéssel is megoldhatták volna - mint ahogy egy-két éve meg is kezdték az postaládák ilyetén (kismértékű) átalakítását. Meg lehet tekinteni pl. az 56-os villamos János kórház-i megállójában található ládákat. Épp ilyenek.
Engem egyébként nem az zavar, hogy ezentúl máshogy fog kinézni a ládika, vagy hogy nem lesz annyira míves és szép. Hanem hogy egy nyilvánvalóan szükségtelen pénzpocsékolásra kidob az állam (mert a Posta ma még állami cég) az ablakon 1,6 milliárd forintot - amit tőlem, tőled, tőlünk vesz (lop) el - miközben egy-két éven belül privatizálja az egész hóbelevancot egyébként is.
Ez nem más, mint a kapitálmaffia egyik – még csak nem is igazán titkolt - pénzlopási akciója. Engem ez zavar elsősorban, nem a ládák eltűnte, vagy visszatérte.