Elhunyt Antal Imre

2008.04.15. 10:29

Életének 73. évében, hosszú betegség után elhunyt Antal Imre. Az előrehaladott rákkal küzdő műsorvezető-humoristát, egykori zongoraművészt már csaknem két hónapja Hospice-házban ápolták.

Antal Imre 1935. július 31-én született Hódmezővásárhelyen. Orvosnak készült, de majdnem teljesen véletlenül zongorista lett belőle. Ugyanis elkísérte unokabátyját zongoraórára, a zongoratanárnő pedig felfigyelt az érdeklődő srácra, meghallgatta és felfedezte. A kis Imre először nem tudott otthon gyakorolni, furcsa módon zongorához a háború segítette hozzá. Egy ismerős család lakása bombatalálatot kapott, így zongorájukat Antal Imre szüleinél helyezték el. Később Szegeden a konzervatóriumban, majd Pesten az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskolában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. 1959-ben végzett. Ekkortól indul zongorista karrierje, az Országos Filharmónia szólistájaként a világ minden szegletében föllépett. Számos nemzetközi versenyről hozott el díjakat, 1966-ban a budapesti Liszt Ferenc-versenyen első díjjal jutalmazták.

A televíziózással Békés József hozta össze. Antal gyakran látogatta a Fiatal Művészek Klubját, ahol már ekkor is hozta a jól megszokott formáját, zongorázás előtt és után vicces sztorikat mesélt a társaságnak. Békés József, a televízió szerkesztője egyből meglátta benne a született televíziós tehetséget, akit csak be kell lökni a kamerák elé, és máris nyomja a sódert. Egyes életrajzok szerint a Könnyű-e együtt élni veled? című házaspárbaj-típusú műsorban próbálták ki először Antal rátermettségét. Antal Imre önéletrajzi anekdotafüzérében viszont arról vall, hogy a Köszöntőben műsorvezetősködött először, ebben a műsorban nyári építőtáborokban dolgozó fiatalokat köszöntötték. Akár Köszöntő, akár házaspárbaj, a lényeg, hogy Antal tökéletesen bevált, hiszen egyáltalán nem volt lámpalázas, ráadásul könnyedén memorizált több oldalas összekötőszövegeket. Ezek után Békés József szerkesztő kínálta meg az emlékezetes Halló fiúk! Halló lányok! műsorvezetői posztjával is, amely műsor először 1966 januárjában jelentkezett és a fiataloknak szólt. A "zongoraművész-játékvezetőt" – ahogy akkoriban szólt a titulusa – televíziós szereplései még népszerűbbé tették, mint addig volt. Egyébként ez volt az első olyan televíziós műsor, amely az ifjúság gondjaival-bajaival foglalkozott, kiharcolták például, hogy a fiatalok viselhessenek farmert az iskolában vagy munkahelyen.

Tévés karrierje kezdetben együtt futott a zongorista karrierrel, egészen betegségéig. 1970-ben kezdtek jobb kezének ujjai görcsölni, ez, az akkor még gyógyíthatatlan betegség törte derékba zongoraművészi pályafutását. Életének ez a fordulata annyira megviselte, hogy öngyilkossági gondolatok is foglalkoztatták ekkoriban. Szerencsés módon 1972-ben az Országos Filharmóniától át tudott igazolni a Magyar Televízió szórakoztató és zenei főosztályához. Innentől kezdve nőtte ki magát azzá a televíziós személyiséggé, akinek főleg ismerjük: a Szilveszteri kabarék, Ki mit tud?-ok, Röpülj pávák, a Magyar Televízió Nemzetközi Karmester-versenyeinek konferansziéja. Sokan emlékeznek arra a szilveszteri műsorra, amelyben Gina Lollobrigida volt a sztárvendég, Antal Imre számára is életre szóló élményt jelentett, hogy ő készíthetett interjút a darázsderekú filmcsillaggal.

De nem csak televíziós műsorokban szerepelt, hanem tévéjátékokban és mozifilmekben is. A Bors című sorozatban Dániel Edét alakította, epizódszerepekben pedig feltűnt a Szemüvegesek, a Szevasz Vera!, a Circus Maximus, A nagy kék jelzés – avagy a hűség jutalma, a Hamis Izabella, a Kojak Budapesten, a Tíz év múlva és az Ezek a fiatalok című mozifilmekben is. Mégis leginkább az 1981-től induló Szeszélyes évszakok műsorvezetőjeként emlékeznek rá a legtöbben.

2004 -ben az MTV megszünteti az amúgy is egyre gyengébb Szeszélyes évszakokat, Antal Imrét elbocsátják, innentől kezdődik kálváriája, ami a bulvármagazinoknak állandó témát biztosított egészen a legutóbbi időkig. Igaz, 2004 októberében az MTV Örökös tagjává választják, de jobbára mégis inkább betegségekről, kórházi kezelésekről, kifizetetlen számlákról szóltak a cikkek, Anettkák, Lajcsik, Józsefek vették pártfogásukba, adakoztak, segítettek. És időnként fel-feltűntek a környezetében olyan "jóakarók" is, akik feltételezhetően inkább a művész apanázsára pályáztak. 2006 novemberétől egy időre visszatért a képernyőre, méghozzá az RTL Klubra a Szeszélyesben, ez a műsor már szórakoztatónak nem volt nevezhető, de kis jóakarattal tekinthetjük az egyre betegebb művész megsegítésének. Az utóbbi időben már csak betegségéről érkeztek a hírek, lassan az újraindított Szeszélyesből is eltűnt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport