Felmondtak a NAVA igazgatójának

2009.03.28. 15:32 - Index

Beosztottam rendszeresen megkérdőjelezte döntéseimet - indokolja a Neumann Kht. ügyvezető igazgatója, Kitzinger Dávid miért mondott fel az Audiovizuális Archívum szakmai igazgatójának. Kovács András Bálint az indoklást vitatja, jogi útra terelné az ügyet: "Valóban vonakodtam végrehajtani szakmailag helytelen vezetői utasítást. Például nem mondtam le kilenc külsős archivátorról, hogy helyettük önkénteseket alkalmazzak. A nemzeti közgyűjteményben sehol sem laikusok katalogizálnak."

Kovács András Bálint indította be 2006 január 1-től a közgyűjteményt. Azóta több mint 80 ezer órányi televíziós, rádiós műsort katalogizáltak és kiadták a 77 filmajándék című karácsonyi kiadványt. A NAVA helyzete bizonytalan. Az intézmény idén féléves büdzsét kapott, ami 170 millió forint. (via NOL)

Címkék:

Kommentek

  • 2009.03.28 17:10:17efes

    Jó, hát ez az "adtunk a szarnak egy pofont" minősített esete. KAB kiváló koponya, az tény. Ez a Kitzinger is biztos az. Hogy min rúgták össze a port, tehát a lényeg, rejtve maradt. A főnöki döntések megkérdőjelezése, mondjuk, nem indok semmire, legfeljebb a főnök menesztésére.

  • 2009.03.28 17:40:28mbenedek

    Nem kívánom védeni KD-t, de kedves FS, utolsó mondatodból látszik, soha nem irányítottál 10 embernél többet, de lehet, még kettőt sem...

  • 2009.03.28 18:04:25videkinoe

    KD? Aki képet akar kapni róla, nézze meg az iwiw-en: nyálbuborékot fújó infantilis alak. Vagy az NDA honlapján: egy közpénzen működtetett intézmény vezetőjeként talán nem csak a fél vigyázó szemét kellene ránk vetnie. Beosztottja talán azért kérdőjelezi meg KD döntéseit, mert ő régebben és sokkal jobban ismeri a NAVA-t, mint KD.

  • 2009.03.28 18:47:41BkSp

    csak nem csökken itt is a büdzsé?

  • 2009.03.28 19:05:08Agent Cooper

    Sosem értettem, hogy miért jó az, hogy ehhez az archívumhoz nem férhet hozzá bárki online. Elköltenek rá egy valag pénzt, és el kell hozzá menni a könyvtárba. Hol élünk, 1987-ben? Gondolom ez már sugárzásnak számítana, és az adathordozók ára csak a másolás jogdíját tartalmazza, a sugárzásét pedig nem. Nevetséges.
    Ma, amikor pl. a BBC-nek rengeteg programja a Youtube-on külön csatornán elérhető...

  • 2009.03.28 19:08:50Rókakígyó

    Ha a KAB ért ahhoz, amit csinál, akkor egy napig sem lesz munka nélkül.

  • 2009.03.28 19:13:39Goyo

    Csak a cikkhez kiegészítésnek. KAB-nak semmi köze nem volt a karácsonyi akcióhoz, ami az egyetlen valamire való ötlet volt azzal kapcsolatban, hogy mit is lehetne kezdeni ezzel az archívummal. Kell egy friss koponya, mert vele már régen nem történik semmi előremutató.

  • 2009.03.28 19:21:28nagymaros

    KITZINGER BATOR, FIATAL ES KORREKT. KAB GY.P. AMOKFUTASANAK SZOLGALOJA. FONTOS LEPES VOLT. TOBB ILYEN HIRT VAROK..

  • 2009.03.28 19:26:04PanelProli

    Jesszusom, mennyi hozzáértő bennfentes van itt..

    Ilyenkor kurvára szégyellem, hogy azt sem tudom, hogy mijaza NAVA.

    Azt is szégyellem (persze ezt már kevésbé), hogy rohadtul nem is érdekel!

  • 2009.03.28 19:26:44nefelejcs19

    Annak a 9 embernek, akiket KD el akart távolítani - és most már el is fog (anélkül, hogy ismerné akár őket, akár az általuk végzett munkát), viszont nem egykönnyen. De nem is ez a baj, áldozatok mindig vannak. De ehhez a munkához is - mint mindegyikhez - érteni kell, laikusok, önkéntesek több bajt csinálnak, mint hasznot. Kevesebb és/vagy szakképzetlenebb munkaerővel a NAVA annyira se lesz hasznos - vagy használható -, mint most. Hiába lesz nyitott.
    Cooper: nem jó, szerintem a szerzői jog a hibás. Vagy is. Biztos nem azért van így, mert akár KAB akár a NAVA munkatársai nem akarják, hogy ezek az anyagok hozzáférhetők legyenek...
    Goyo: igen, remek ötlet volt. Kár, hogy elfelejtett szólni róla a munkatársainak, így be se tudott indulni rendesen a dolog. Pont itt fikázták az indexen a legtöbbet a dolgot. Kb. így működik a pasas: elméletben.
    nagymaros: túl fiatal ahhoz, hogy ilyen bátor legyen.

  • 2009.03.28 19:27:25Agagag

    Engem "tanítottak" mindketten. KAB kiváló koponya, mondjuk nem kifejezetten tanár, de ért a munkájához. Profi. Kitzinger Dávidról sajnos ezt már nem mondhatom el - tanítani biztosan nem tud, viszont kommunikálni még annyira sem(Kommunikáció szakos "tanár"). Amatőr.
    Szerintem ennyi a különbség kettejük között.
    Az, hogy KD igazgató lehet, és ezen minőségében tevékenykedhet, az ugyanolyan szégyene ennek az országnak, mint gyurcsány ferenc idáigi munkássága.
    Csak hogy érthető legyen.

  • 2009.03.28 19:36:25nagymaros

    Azt KAB tanitotta, hogy idaigi? Bocs...

  • 2009.03.28 20:21:26Üvege$

    Ki ez a KAB? Jogi útra tereli? Hú, akkor a Gurcsányi ezért mondott le a pártelnökségről, ugye? Egyáltalán hol itt a hír?

  • 2009.03.28 21:28:42Pirandellus 2

    Én egy KAB-ot ismerek, de azt KAF-nak hívják, és valóban tehetséges.

  • 2009.03.28 21:30:29Pirandellus 2

    Az igaz, hogy KAB: György Péter közeli eszmetársa - de ez baj?

  • 2009.03.28 21:54:29Alfőmérnök

    KAB annyiban "közeli" eszmetársa GY.P.-nek, hogy közös szobájuk van ELTEn(hujuj). Amúgy GY.P.-nél normálisabb figura, és a saját szakterületén profi, és még jó előadó is. Kitzinger viszont egy szélsőliberális faszfej zsúrpubi, úgyhogy valószínűleg KABnak van igaza, jóllehet ő sem egy egyszerű ember.

  • 2009.03.28 22:17:58cicavízió

    ?

  • 2009.03.28 22:18:41cicavízió

    Kovács esete jogilag egyértelműnek tűnik. Saját maga szerint sem hajtotta végre a felettese utasításait, amit egy szervezeti hierarchiában nem lehet megtenni. Kitzinger leckét adott neki, és a bíróságon is el fogják magyarázni, hogy beosztott munkavállalóként mi lett volna a kötelessége. A szakmai ellenvélemény közlésére sok munkáltató ad bizonyos lehetőségeket, a főnöki utasítások megtagadására nem. Ha ez nem tetszik Kovácsnak, változtatott volna munkahelyet, vagy folytatott volna a beosztásával összeegyeztethető közéleti tevékenységet. Természetesen az is érdektelen, melyikük ír jobb könyveket, egyedül az érdekes, ki a főnök. Szintén érdektelenek ebben a kérdésben a két ember politikai kötődései is. A közszféra részben azért néz ki úgy, ahogy, mert a beosztottak feljogosítva érzik magukat válogatni az utasítások közül.

    Az más kérdés, hogy Kitzinger és a Neumann kht. fölött vajon milyen nyilvános kontroll van. Most megnéztem a honlapjukat és az interneten elérhető néhány anyagot, eléggé úgy tűnik, hogy az egyetlen érdemi tevékenységük a NAVA felügyelete, ami, ha igaz, az irányítás felesleges megduplázása. Nem sikerült megtudnom, hogy a kht hány alkalmazottal végzi a tevékenységét, hogy a költségvetésük mekkora része megy a NAVA fenntartására, és mire megy a többi része. A Kitzinger interneten talált szakmai megnyilvánulásai vagy régiek, vagy meglehetősen tartalmatlannak tűnő, szépen dizájnolt anyagok. Úgyhogy, az adott függelmi viszonyok között teljesen egyetértve Kovács elbocsátásával, számítok annak nyilvános megvitatására, az elmúlt években milyen haszna volt a köznek a kht. és Kitzinger tevékenységéből, és miért éri meg a jövőben fizetni őket.

  • 2009.03.28 22:30:32gsky

    Na Cicavízió, végre egy felvilágosult post... Teljesen egyetértek. Munkajogi szempontból lényegtelen, hogy ki okosabb, vagy jobb tanár. KD képességei és feladata szerint lehet, hogy teljesen szakszerűen járt el. Ezzel együtt felmerülhet az őt kinevezők felelőssége, hogy vajon életképes és nem "két dudás egy csárdában" szervezetet hoztak-e létre.

  • 2009.03.28 22:43:42videkinoe

    Én azért bízom abban - nem csak erre az esetre vonatkoztatva -, hogy az is számít, melyik lépés - az utasítás vagy annak megtagadása - használt vagy ártott (volna) jobban az intézményi működésnek.

  • 2009.03.28 22:58:11Alfőmérnök

    Persze, hogy semmi köze az ügynek ahhoz, hogy ki a jobb előadó, vagy ki ír jobb könyveket (stb); munkajogi szempontból cicavíziónak biztos igaza van. De nekem akkor is abszurd a dolog, hogy Kitzinger KAB főnöke - mégpedig olyan területen, ahol (szerintem ez tény) KAB-nak nagyobb a kompeteciája. De ne legyünk olyan naivak, hogy azt higgyük, hogy az ügy hátterében nem személyes konfliktusok állnak, amiket "privátim" nem tudtak megoldani, és ezért jogi útra kellett terelniük.

  • 2009.03.28 23:57:19sg11

    sokkal érdekesebb kérdés, hogy ki van így a cégben, aki bármiféle szakmai kompetenciát fel tud mutatni a kht vállalt témaköreit illetően. az általános ügyvezetés alatt két szakmai igazgató volt régebben. a naváét most kirúgták. a másikról azt hallottam, magától jött el (talán megelőzendő a kirúgást). ki maradt? a szociológus cégvezető? az egyszemélyi kézivezérlés - főleg ekkora szakmai hozzáértés mellett - vajon mire vezet? kitzinger szakmai "elfogadottsága" kulturális körökben "legendás". amúgy sem tud senkivel együttműködni, érdemes lenne elgondolkodni az ő alkalmasságán is, nem?

  • 2009.03.29 00:07:04sg11

    most olvasom a nol hírt, hogy a nava átkerül(t volna) a filmarchívumhoz. akkor most mire ez az egész? tuti személyes konfliktus, még gyorsan belerúgok egyet, bár már hamarosan úgysem itt dolgozna. csak ez a nyilvánosság előtti óvodás mutogatás ne lenne... szánalmas. hiába, tetterős harmincasok valók cégvezetőnek... ha a legidősebb beosztott 29 éves. mást nem tudnak elviselni...

    amúgy meg, miért is nincs eleve egy helyen a nava meg a filmarchívum?

  • 2009.03.29 03:32:06azbest

    Na még csak az kell, hogy a pótolhatatlan archív felvételeket valami "önkéntes" tönkretegye. Nem ismerem a pontos szitut, de ha ott is arra megy ki a játék, hogy kamu embereknek adják a pénzt a szakemberek helyett, akkor gyorsan el kéne távolítani a "vezetőt".

  • 2009.03.29 03:34:08azbest

    ha olyasmire utasítja a beosztottat, hogy tegye tönkre az archívumot, azt meg kell tagadnia... másrészt a felelősség is a beosztott nyakába lenne varva, ha a vezető hülyeséget csinál.

  • 2009.03.29 03:36:19azbest

    a korabeli videórögzítő/lejátszó berendezések szekrény méretűek voltak és komoly elektronikai és videótechnikai ismeret kellett a kezelésükhöz... manapság csupán néhány ember van az országban, aki le tudna játszani vele egy régi (akár kissé sérült) szalagot...

    bocs hogy széttördeltem a hozzászólást

  • 2009.03.29 06:56:31Megdobbent

    majd, ha a kurva adombol a korabbi adomon keszult musorokat nezhetem a neten, akkor fog erdekelni. addig csak egy kozpenz szipkazo szartenger az egesz.

  • 2009.03.29 11:04:09kartunboj

    Január vége óta tart az "adásszünet". Azóta ígéri a
    77 filmajándék a NAVA-tól, hogy hamarosan visszatér.Ezek szerint nem technikai jellegű a probléma. Akkor a hamarosan azt jelenti, előbb - utóbb.

  • 2009.03.29 11:16:11videkinoe

    Jó sok pénzbe kerül. Nem csoda, hogy embereket kell kirúgni, hogy legyen miből kifizetni. De ugye mindent megér, hogy KD végre valamiről azt mondhassa, ezt ő találta ki...

  • 2009.03.29 11:30:44cicavízió

    Hát igen, nem avattak be mindket, akiknek a pénzéből élnek, mit miért csinálnak. Ez főleg Kitzingerre vonatkozik, mert Kovácsot, mióta Kitzinger lett a főnöke, köti a hivatali függelem. Az a linkelt tudósításokból is kiderül, hogy Kovács és az őt egykor kinevezők szerint a jogdíjak akadályozzák a nyitott hozzáférést, Kitzinger szerint pedig nem vagy nem annyira akadályozzák, mint amennyit hivatkoztak erre, de nyilvánosan nem indokolja, szerinte miért. Így vagy Kovács volt eddig akadálya valamiért a nyitottabb hozzáférésnek, és akkor éppen ideje volt elbocsátani, vagy Kitzinger blöfföl a finanszírozó és a nyilvánosság előtt, és akkor őt kellene elbocsátani sürgősen.

    Az elbocsátás a jelek szerint jogos volt, és ezt a bíróság meg fogja állapítani, hacsak Kitzinger nem vétett formai hibát. A szakmai nézetkülönbségekkel a bíróság nem fog foglalkozni. Azzal a finanszírozó, a szakma, az állami finanszírozót ellenőrző nyilvánosság foglalkozhat, a bíróság nem fogja elvégezni helyettük ezt a munkát. Az államigazgatás huzamos ideje esik szét, most pedig legalább néhány hónapig még biztos nem lesznek felelős döntéshozók, nem nyilvános gyors szerzések és leszámolások lesznek, ez is az bizonyára.

    A tudósítások szerint Kovács és támogatói azt akarták, hogy a NAVA a Filmarchívum alá tartozzon. Úgy tűnik, ez az egyetlen tevékenység, amire hivatkozva Kitzinger és stábja nagyobb összeget igényelhet az államtól. Akárhová is tartozik a NAVA, tartósan finanszírozni egyelőre nem akarják az állam képviselői, és egyelőre arról sincs fogalmuk, hogy a jelenlegi, vagy több, vagy kevesebb pénzért milyen teljesítmény várható ettől az archívumtól.

  • 2009.03.29 11:32:44cicavízió

    Hogy mi használ vagy árt az archiválásnak, és hogyan bővíthető a hozzáférés, azt nyilvános vitával lehetne kideríteni, amiben szabadon érvelhetnek és egyben ellenőrizhetik egymást a szakma különböző részei és a felhasználók is. Kitzinger a jelek szerint nem akarja kitenni a működését nyilvános vitának, talán Kovács sem akarja. Erre a szélesebb szakma kitartó érdeklődése esetén volna esély, az pedig akkor volna, elég sokan úgy gondolnák, hogy ezen valami múlik személyesen az ő számukra.

  • 2009.03.29 11:36:19macskafaraok

    hogy valaki 'koponya' az egyetemen, oktatasban, meg nem jelenti azt hogy a vlao eletbe is at lehet ultetni az elefantcsonttoronyban kiagyalt almokat... :)
    Az archivatorok sorsarol: lehet, ertekelhetetlen munkat vegeztek eddig is, es ezert is kell megvalni tolluk, nem? siman ez is lehet...

  • 2009.03.29 11:58:12Nolik

    Ha valami konkrét archív vanyagra szükséges van (most nem feltétlenül csak a NAVA-ról beszélek) akkor viszont maratoni sziszifuszkodás vár rád, már elnézést a képzavarért. Cumbájspill Sára Sándor: Hol vannak a katonák c. dokumentumfilm sorozetát nagy nehezen sikerült levadásznom a Budaörsi Könytárból. És ott sincs meg az összes.
    Az, hogy ennek a műnek mekkora a jelentősége oral history szempontból, gondolom nem kell részleteznem. A jó húsz éves anyagot kb. olyan szinten macerás levadászni, mint mondjuk egy XVII. században kiadott, korabeli orvosi könyvritkaságot.

  • 2009.03.29 13:09:57Lilienfeld

    A Neumann Ház 2008-as üzleti terve:
    http://www.einfoszab.hu/neumann.oai/neumann_doc/2008.%20evi%20uzleti%20terv.pdf
    Lehet elemezni.

  • 2009.03.29 19:23:52krinolin_

    izgalmas üzleti terv, nagyon szép a költségvetési források listája. pepita.. de azért csak összejön belőle a nagy lé. és mi az output? de most komolyan.. 310 misi a nava? és mi a fene az a hozzáférés kiterjesztése? ez volt a filmajándék? 150 millióért? csúnyán elcsúsztak ott a pénzek.. vagy mi? a szakmai terv meg egy nagy lufi, gumiszöveg, nincs benne semmi érdemi.
    és mi a fene az az nda? tök jó, hogy a szöveg szerint 17+38=55 van rá, ennyiből csinálja a semmit, míg a táblázat szerint meg 91 millából.. vajon az a 36 hova megy? újabb semmire?
    kíváncsi lennék az idei tervre is..

  • 2009.03.29 20:37:39csegevera

    A történethez hozzátartozik, hogy a nava sokáig önálló volt, aztán odacsapták, idecsapták, összevonták, így került most Kitzinger alá (ami még egyszer: egy vicc). Lehet, hogy nemsokára továbbcsapják: azonban a Filmarchivumnál sem lesz jobb helye, ugyanis az a közpénzből fenntartott adatrejtés másik nagy hazai fellegvára, szintén borzalmasan inkompetens vezetéssel, ásatag szemléletmóddal és userellenes attitűddel. Talán még nem felejtődött el, hogy Szabó István a megfelelő embereknél kijárta, hogy visszavonják az intézmény vezetésére már kiírt pályázatot, hogy baráti szívességként afféle hitbizományként továbbra is felesége vezethesse tovább a helyet. Az eset külön pikantériája, hogy nem spokkal ezután mutatták be Szabó Rokonok című Móricz-adaptációját. Pikáns.

    Egyszóval az eset tökéletesen tükrözi at általános hazai viszonyokat: inkompetens emberek hatalmi torzsalkodása egy elbaltázott koncepciójú intézményben. A tágabb környezetben mindehhez további szerencsétlenek adják a vokált, és mindennek mi álljuk a cehjét, és nem látjuk a hasznát.
    Mielőtt bárki rázendítene: mindez teljesen független a politikai kurzusoktól, eddig mindegyik brigád ugyanaezen a színvonalon játszotta és vélhetően fogja tovább játszani ezt a meccset. Félek, hosszú időre lesz még szükség, mire kikecmergünk ebből a balkáni trugyiból.

  • 2009.03.29 20:39:50csegevera

    A szakmai vita emlegetését az ügyben egyébként viccesnek tartom, lévén egyik fél sem ért a szóban forgó szakmához.
    Kitzinger például semmihez sem ért, egy szimpla politikai ejtőernyős nímand. Az hogy egy ilyen nagyságrendű intézmény igazgatója lehet, mélységesen nagy szégyen. Szakmai kompetenciája nulla, csupán üres lózungokra telik tőle. Emellett az egyetemen pl. úgy volt óraadó tanár, hogy egyszerűen egyik előadását sem tartotta meg (a fentiek fényében ez persze nem csoda).

    KAB nagyobb kaliber, vele alapvetően az a probléma, hogy ő alapvetően egy elméleti filmesztéta, emellett sokkal inkább a kultúrpolitikában van otthon, nem a praktikus archiválási ügyekben vagy a gyakorlati szervezésben.

    Valójában tehát e két ember egyike sem alkalmas az általa betöltött posztra. A „szakmai kérdések” kifejezés, különösen amikor semmilyen tartalmi álítás nem jár hozzá: gumicsont. Volt alkalmam látni mindkettőt szakmai kérdésekről beszélni, és siralmasan alacsony szintet ütöttek meg.
    Az egyetlen konkrétumban egyébként KAB-nak van igaza: a tartalmi feltárást valóban nem szerencsés laikusokra bízni. Ezzel együtt sajnos a nava által végzett munka így is nagyrészt laikus szinten folyik.

  • 2009.03.30 18:07:20hallohallo

    csegevera, kösz a hozzászólást, ez legalább konkrét és pontos volt (kd jellemzése is :))
    de azt se felejtsük el, hogy kab volt, aki kitzingert felkarolta. tudván, hogy mik a képességei (amik a nullával konvergálnak). most, úgy tűnik, fejére nőtt.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Comment:com

Az írók céhe a Modern családot, a Totál szívást és a Homelandet díjazta
Az észak-amerikai forgatókönyvírók szakszervezete vagy céhe is kiosztotta végre saját díjait, és bátran kijelenthetjük, hogy azok kaptak szobrot, akik valóban megérdemelték.

KönyvesBlog

Szerdára Szerb Antalt!
Új, szerdánként jelentkező rovatunkban Szerb Antaltól közlünk elgondolkodtató, szórakoztató vagy éppen drámai sorokat.

Shopline

  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyaraljon Tunéziában!
Akciós tengerparti utazások - Tunézia 34.900 Ft / fő / 7 éjtől