Kuroszava Akira több ezer fotója lesz hozzáférhető

2009.05.27. 13:02

Első ízben válik elérhetővé a Kuroszava Akira világhírű japán rendező tevékenységét megörökítő több ezer fotó; a digitális online archívumban forgatókönyvek és a produkciókhoz készült feljegyzések is megtalálhatóak lesznek.

A fényképek a rendező olyan mestermunkáiból ábrázolnak jeleneteket, mint A hét szamuráj vagy A vihar kapujában. Az anyagok digitalizálásában a kiotói Rjukoku Egyetem működött közre. Kuroszava legidősebb fia, Hiszao - aki egyben az apja nevét viselő produkciós cég vezetője is - bízik benne, hogy a ingyenesen hozzáférhető internetes archívum a jövőben többek közt angol és más nyelveken is elérhető lesz.

A legendás rendező egyedülálló módon testesítette meg a japán mozi fénykorát, a filmtörténet nagy mesélői között tartják számon. Sajátos látásmódja és pszichológiai sokrétűsége révén ismertté vált munkái tették felejthetetlenné nevét. A vélhetően legkreatívabb japán művész 88 éves korában, 1998-ban hunyt el.